A lakóövezeteket védenék a sebességcsökkentéssel

ALR 4427
2020.04.29. 08:35 Módosítva: 2020.04.29. 10:55
Az általános sebességcsökkentési elképzelés inkább egy irányelv, még nincsenek konkrét utak vagy területek, ahol például a 70-es sebességkorlátozást levinnék 50 km/órára, mondta lapunknak Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke. Karácsony Gergely kijelentette, hogy személyesen fontos számára az ügy, mert édesapja is közúti balesetben halt meg. A fővárosi Fidesz–KDNP-frakció felszólította Karácsonyt, hogy kérje ki a budapestiek véleményét, mielőtt új koncepciót dolgoztatna ki a sebességkorlátozásokról.

„Az új koncepcióval egy tervezési folyamat kezdődik el, azt szeretnék, ha lenne egy társadalmi vita a közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási tervről a következő fél évben” – mondta lapunknak Balogh Samu, Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnöke a szerdán elfogadni tervezett előterjesztésről. 

Hozzátette, hogy az általános sebességcsökkentési elképzelés is inkább egy irányelvnek tekinthető, egyelőre nincsenek konkrét utak vagy területek, ahol például a 70-es sebességkorlátozást levinnék 50 km/órára. Az alapelv az, hogy a lakóövezeteket védjék, de nyilván más elbírálás alá esik egy autópálya elszigetelt bevezető szakasza, mint egy sűrűn lakott területen a közúthálózatba integrált főút.

Mint arról beszámoltunk , a fővárosi közgyűlés szerdán tárgyalná azt az előterjesztést, ami javaslatot tesz egy fővárosi közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási terv, intézkedéscsomag kidolgozására. A koronavírus-járvány miatt fennálló veszélyhelyzetre figyelemmel viszont a főpolgármester nem hívja össze a közgyűlés rendes áprilisi ülését, hanem maga dönt az előterjesztésekről, miután egyeztetett a képviselőcsoportok vezetőivel.

A biztonságosabb közlekedés, a légszennyezés csökkentése és az élhetőség érdekében a fő- és gyűjtőúthálózati szerepkört betöltő útvonalak esetében általánosan 50 km/órára, a mellékúthálózaton 30-ra csökkentenék a legnagyobb sebességet  – vagy legalábbis megvizsgálják ezek lehetőségét. A lakó-pihenő övezetekben alapból nem lehet 20 km/óránál gyorsabban menni. 

A lapunk által közzétett tervnek leginkább az a része kavart nagy port, ami szerint

MEG KELL VIZSGÁLNI A LAKOTT TERÜLETEN BELÜL, EGYES ÚTSZAKASZOKON JELENLEG MEGENGEDETT 70 KM/ÓRA SEBESSÉGHATÁR 50 KM/ÓRÁS SZINTRE CSÖKKENTÉSÉT.

Pontos adatunk nincs róla, hány ilyen út van Budapesten, de jó támpontot ad a felsoroláshoz a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről szóló 2012-es kormányrendelet. Eszerint biztosan ide tartozik az országos főhálózati elemek fővárosi szakaszainak többsége:

  1. a Budaörsi út a városhatár és a Sasadi út között
  2. a Váci út a városhatár és a Róbert Károly körút között
  3. a Szabadföld út – Veres Péter út – Kerepesi út – Rákóczi út – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út
  4. a ferihegyi repülőtérre vezető út
  5. az Ócsai út – Grassalkovich út – Helsinki út – Soroksári út
  6. a 6-os főút fővárosi bevezető szakasza – Szerémi út – Rákóczi híd budai felhajtó útja
  7. a Balatoni út
  8. a 10-es főút bevezető szakasza az ürömi körforgalmú csomópont és a Kocsis Sándor utca között, valamint a Bécsi út a Kocsis Sándor utca és a Vörösvári út között
  9. a 11-es főút fővárosi bevezető szakasza – Batthyány utca – Rákóczi utca –Szentendrei út
  10. a Pesti út – Jászberényi út – Körösi Csoma út – Kőbányai út
  11. a Haraszti út
  12. az M1-M7 autópálya fővárosi bevezető szakasza – Budaörsi út a Sasadi út és a BAH-csomópont között
  13. az M3-as autópálya bevezető szakasza
  14. az M5-as autópálya bevezető szakasza
  15. a Vörösvári út – Árpád híd – Róbert Károly körút – Hungária körút – Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd
  16. az Egér út – Andor utca – Galvani utca a Fehérvári út és a Budafoki út között
  17. a Hunyadi János út – Budafoki út a Kondorosi út és a Dombóvári út között
  18. a Dombóvári út a Budafoki út és a Rákóczi híd között – budai alsó rakpart a Rákóczi híd és a Petőfi híd között
  19. az Üllői út a Határ út és a Könyves Kálmán körút között
  20. az M0-s újpesti felhajtója az M0 és a Váci út között

Balogh Samu szerint a 70-ről 50-es sebességcsökkentést leginkább a Hungária körúton belüli sugárutakon kell megvizsgálni, de vannak olyan, a Hungária gyűrűn kívül eső utak is, mint például a Szentendrei út, ahol szükséges lehet. Alapelv, hogy a lakóövezeteket védenék ezzel, mert ha valaki egy 70-es sebességhatárral rendelkező útról bekanyarodik a házak közé, az nehezen áll vissza 30-as sebességre. A budai alsó rakparton és az autópályák bevezető útjain csak hosszabb távon gondolkodnának el a sebességcsökkentésen. 

Mint megírtuk, a javaslat szerint nemcsak a lehetséges sebességcsökkentést vizsgálnák, hanem a közterületek forgalomtechnikai módosítását is: például az egyirányú utcák vagy hurokirányban járható utcák kialakítását, az átmenő forgalom  menekülőútjainak lezárását, szűkebb forgalmi sávokat, járdaszintre emelt zebrákat, vagy közösen használt útfelületeket. Ezenkívül felmérnék biztonsági szempontból a teljes gyalogátkelőhely-állományt, valamint biztonságos, gyors és komfortos kerékpározást lehetővé tevő kerékpárforgalmi főhálózatot alakítanának ki.

Karácsony: Személyesen is fontos számomra

Karácsony Gergely is megszólalt az ügyben az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A főpolgármester elmondta, hogy a javaslat a közgyűlés többségének támogatását bírja. Társadalmi vita zajlik, melynek célja annak átvitele, hogy az emberi életnél nincsen fontosabb, tette hozzá. Karácsony azt szeretné, ha senki se halna meg közlekedési balesetben. Ez a felvetés arról szól, hogy milyen eszközökkel lehet elérni ezt a célt, szögezte le.

Karácsony elmondta, hogy az ügy, hogy senki ne haljon meg közúti balesetben, személyesen is fontos számára, ugyanis édesapja így vesztette életét.

Szerinte nem az a kérdés, hogy ki vezet, és ki nem, hanem hogy mit lehet megtenni annak érdekében, hogy senki ne veszítse el családtagjait, hiszen ha valakit 30-cal ütnek, azt biztos túléli.

Fidesz: Karácsony kérje ki a budapestiek véleményét

„Karácsony Gergely főpolgármester kérje ki a budapestiek véleményét, mielőtt új koncepciót dolgoztatna ki sebességkorlátozásokról!” – szólította fel a városvezetőt kedden a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Láng Zsolt az MTI-nek küldött közleményében arra kérte a főpolgármestert, mutassa be döntésének racionalitását, a rendelkezésére álló hatástanulmányokat, szakértői állásfoglalásokat, az intézkedések várható eredményét.

Láng megjegyezte: Karácsony Gergely a kampányában sokszor megígérte, hogy párbeszédet folytat majd a lakossággal Budapest aktuális kérdéseiről, és kikéri véleményüket konkrét projektek esetében. Most mégis a budapestiek feje felett, egyedül tervez egy ilyen horderejű koncepciót kidolgoztatni és bevezettetni, bármilyen társadalmi egyeztetés vagy hatástanulmány nélkül, tette hozzá.

Frissítés:

Vitézy: A sebességcsökkentés helyes, de ne fűnyíróelv alapján legyen

A fővárosi forgalomcsillapítási csomag célja helyes, a fűnyíróelv-szerű általános sebességkorlátozás azonban veszélyes, mert túl nagy ellenreakciót szül - nyilatkozta Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ igazgatója a Rádió1 reggeli műsorában. Úgy véli, így fennáll az a veszély, hogy kevesebbet ér el a városvezetés, mintha fokozatosan, lépésekben haladna.

A BKK volt vezérigazgatója elmondta, hogy az 50-ről 30 km/órára csökkentést a város már tulajdonképpen megcsinálta az elmúlt években: a lakóutcák többségében ma Budapesten 30-cal lehet menni. Hozzátette, hogy ma a nagyvárosokban a zaj a legnagyobb környezetszennyezés. A zaj pedig nagyon függ a sebességtől, tehát helyes, hogy lakott területeken, fokozatosan az 50-es sebességre kell átérni ott, ahol most 70 km/óra a megengedett sebesség. De a 70-es táblával nincs gond viszont a ferihegyi gyorsforgalmi úton, az M7-es, vagy az M5-ös autópálya bevezető, városi szakaszain, ott nem helyes megszüntetni.

Vitézy közölte, hogy Budapesten évente 49 ember hal meg közlekedési balesetben, ami nagyon sok, a hasonló adottságú Bécsben csak 18. A statisztika szerint ezen lehet segíteni a megengedett sebesség csökkentésével, mert ha 30-cal gázolnak el egy embert, akkor 5% a halálozási arány; ha 50-nel, akkor már 40%-ra nő; 60-nál 85%-ra; 70-nél pedig alig marad esélye a túlélésre. A sebességcsökkentését csak önmagában a kitáblázással azonban nehéz elérni, ehhez forgalmirend-változásokra (megváltoztatott szélességű sávok, jól lámpázott kersezteződések) kellenek.

Az Autóklub a forgalmi helyzet csődjére számít

A Magyar Autóklub nyílt levélben kérte Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne döntsön a veszélyhelyzet idején társadalmi és testületi vita nélkül a főváros életét hosszú távon meghatározó kérdésekben. Az Autóklub szerint prekoncepciónak tűnik, hogy az előterjesztés a mellékúthálózat esetében egységesen 30km/h-ra történő csökkentését javasolja. Hhiányolják a baleseti statisztikák bemutatását, vitatják azok létezését, legalábbis arra nézve, hogy az abszolút sebességtúllépés domináns szerepet játszott volna a balesetek bekövetkezésében.

A szervezet szerint sem a balesetek számának csökkenése, sem a közlekedésből származó károsanyag kibocsátás mérséklődése nem bizonyított, sőt, a tervezet elfogadásával - a közösségi közlekedés fejlesztéseinek hiányában - a forgalmi helyzet csődjére lehet számítani.

(Borítókép: Budapesti autósok maszkban vezetnek a kijárási korlátozás ideje alatt 2020. április 22-én. Fotó: Aradi László / Index)