Hatályba lépett a védelmi intézkedéseket január 11-ig meghosszabbító rendelet
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Magyar Közlönyben is olvasható már az az Orbán Viktor által aláírt rendelet, amely szerint a kormány további egy hónappal, vagyis január 11-ig meghosszabbította a védelmi intézkedések alkalmazhatóságát. A miniszterelnök egy december 7-én megjelent Facebook-videóban jelentette be, hogy a november 11-én hatályba lépett korlátozásokat meghosszabbítja a kormány.
Ez azt jelenti, hogy este 8 óra és reggel 5 óra között továbbra is kijárási tilalom van érvényben, mindenkinek haza kell érnie este 8 óráig. Továbbá érvényben maradnak
- a maszkviselésre vonatkozó kötelezettségek,
- a közterületi csoportosulások, gyülekezések tilalma,
- az egyes üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó nyitvatartási és tartózkodási tilalmak.
Kiss Róbert, a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a napokban arról számolt be arról, hogy
november 4-től december 7-ig összesen 10 838 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük a hatóságoknak.
A kormány december 21-én dönti el, hogy szentestére milyen szabályok vonatkoznak. A szilveszteri bulik már biztos elmaradnak, ahogy az utcabálok is.
Az Indexen már megírtuk, hogy a kormány 2021. január 11-ig meghosszabbítja az ország teljes területén az ingyenes parkolást a közterületeken. Az erről szóló kormányrendelet módosítása szintén elérhető már a Magyar Közlönyben.