Közzétették azoknak az embereknek a nevét, akik több mint 300 ezer forinttal támogatták a pártot.
Azt is közölték, mikor folyósítják.
Igaz, ez bármikor változhat.
A módosítás már a Magyar Közlönyben is megjelent.
Igaznak bizonyultak az Index információi.
A kormányfő három embert is felmentett posztjáról.
Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben is megjelent.
Pénteken lépett hatályba a rendelet.
A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséghez kerülnek a feladatai.
Szélesedett a szolgáltatásra jogosultak köre.
A rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában is megjelent.
Utódját még nem nevezték meg hivatalosan.
Fél évre, havi egymillió forintért.
600 milliárd forintról kell dönteniük.
Jól járhat a Ryanair?
Hiába keresték, nem találták.
Szijjártó Péter javaslatára született a döntés.
Az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára.
Az OECD-vel kötne együttműködési megállapodást a kormány.
Az erről szóló utasítás a Magyar Közlönyben is megjelent.
A Magyar Közlönyben jelent meg a jogszabály-módosítás.
Megjelent a rendelet, duplájára nő a munkába járás kedvezményes költségtérítése.
Meghallgatásra talált a taxisok kérése.
2022. december 31., 16:16
Semjén Zsoltnak kell gondoskodnia a célok eléréséről és a feladatok megvalósításáról.
2022. december 29., 20:15
Megjelent a 2023-as költségvetésről szóló rendelet a Magyar Közlönyben.
2022. december 28., 22:19
Szigorítják az ársapkás termékek szabályait.
2022. december 28., 21:09
Januárban és júliusban számíthatnak a bérek emelkedésére.
2022. december 28., 20:16
Mutatjuk a részleteket.
2022. december 24., 08:38
Súlyos terheket ró az új különadó a Richterre.
2022. december 23., 07:14
A csütörtökön megjelent Magyar Közlönyből kiderült, már biztos, hogy jövőre Magyarországra jön Ferenc pápa.
2022.12.22. 07:13 Módosítva: 2022-12-23 08:22:27
Májusig rögzítették a rezsicsökkentett szinten túli gáz- és áramárakat, megjelent a rendelet.
2022. december 17., 09:34
A kormány közel 68 milliárd forintot fordít az emelésre.
2022. december 17., 07:35
Nem minden esetben kell számlát beszerezni.
2022. december 16., 07:32
A változásról a Magyar Közlöny számolt be.
2022. december 10., 10:35
Más ügyekben is döntés született a péntek esti Magyar Közlöny szerint.
2022.12.07. 21:38 Módosítva: 2022-12-08 21:32:28
A részletek december 7-én, szerda este jelentek meg a Magyar Közlönyben. A beszedett pénz a rezsivédelmi alapba megy.
Eldőlt: az állam részben kivonul a szociális ellátásból.
Részletek a Magyar Közlönyben.
2022. november 25., 18:03
Fejenként kapják a havi támogatást január 1-től.
2022. november 25., 10:15
Még idén megkapják a támogatást.
2022. november 23., 06:01
Az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.
2022. november 23., 06:00
Nagy Bálint lehet az utód.
2022. november 19., 07:43
Az Oktatási Hivatal is kapott belőle.
2022. november 17., 06:46
Idén júniusban nevezték ki a posztra.
2022. november 16., 10:50
A részletek már a Magyar Közlönyben is megjelentek.
2022. november 15., 06:42
A döntés november 15-i, vagyis keddi hatállyal él.
2022. november 15., 06:35
Az erről szóló rendelet megjelent a Magyar Közlönyben.
2022. november 11., 07:33
Bunford Zsolt új pozíciót kapott.
2022. november 10., 07:50
A felépítéséről szóló részletes utasításokat a szerda este megjelent Magyar Közlöny tartalmazza.
Újabb lépés az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében.
Mindössze három hónapot töltött a tisztségben.
A kormányülésen arról is döntöttek, hogy kamatstopot vezetnek be.
Megjelent a kkv-kat érintő kamatstopról, illetve a gyármentő programról szóló kormányzati rendelet.
Részletek a Magyar Közlönyben.
Már az ide vonatkozó kormányrendelet is megjelent.
A százmilliárdokról szóló részletek a Magyar Közlönyben jelentek meg.
Szabályozták az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottság (EKTB) működését.
Az új kormányrendelet szerint eltekintenek a korábbi előírásoktól.
2022.09.20. 11:46 Módosítva: 2022-09-21 12:36:20
A rendelet hétfő este 23 órakor hatályba is lépett.
2022. szeptember 20., 10:25
Korábban kiszivárgott, most már hatályos, öt cég biztosan megszűnik.