Révész Máriusznak és a Fidesznek fizetnie kell Mayer Arankának

2008.06.18. 12:45
Jogerős bírósági döntés született arról, hogy a Fidesz és a párt korábbi szóvivője Révész Máriusz megsértette Mayer Aranka jó hírnevét, ezért bocsánatot kell kérniük tőle, és fejenként félmillió forintot is fizetniük kell. Mayer Arankáról azt mondták, felhasználják az Orbán Viktor elleni lejárató kampányban.

Révész Máriusznak és a Fidesznek félmillió forint nem vagyoni kártérítést és kamatait kell megfizetnie Mayer Arankának - ezt állapította meg felülvizsgálati eljárásában szerdán a Legfelsőbb Bíróság (LB) abban az ügyben, amelyben Mayer Aranka perelte be a politikust és a pártot, mert egy 2006. augusztusi sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy részt vett egy Orbán Viktorral szembeni lejárató kampányban.

A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásában kimondta ugyanakkor azt, hogy nem talált jogi indokot arra, hogy az ügyben első fokon kiszabott és másodfokon elutasított félmillió forintot felemelje a felperes által kért hárommillió forintra. Álláspontja szerint a kiszabott összeg arányban áll a jogsértéssel. A felülvizsgálati eljárás nem érintette a korábbi jogerős ítéletnek azt a részét, amelyben a táblabíróság megállapította a jogsértést, és amelyben nyilvános bocsánatkérésre szólította fel a Fideszt és Révész Máriuszt.

Mayer Aranka az Élet és Irodalom című hetilap Orbán Viktor és felesége tokaji érdekeltségeivel foglalkozó, "Tokaji borcsaták" című sorozata nyomán, a cikkek alapját képező dokumentumok átadójaként vált ismertté.

A per tárgya egy 2006 augusztusában tartott sajtótájékoztató volt, amelyen Révész Máriusz, a Fidesz akkori szóvivője azt mondta, hogy "Mayer Arankát felhasználják az Orbán Viktor elleni lejárató kampányban. Vannak olyan erők Magyarországon, amelyeknek 20-30 millió forintnál többet is megér az, hogy Orbán Viktort gyanúba keverjék. Egy-két tényfeltáró újságcikket megérne az, hogy Mayer Aranka vagy a családja hogyan tudott megvásárolni egy II. kerületi nagy értékű ingatlant".

A kijelentés a Fidesz honlapjára is felkerült, ezért Mayer Aranka keresetében Révész Máriusz mellett a Fideszt, a párt webszerkesztőségét, valamint két internetszolgáltatót is alperesként jelölte meg. Közülük perképesség hiányában a webszerkesztőséget az elsőfokú bíróság kizárta.

A perben az első- és a másodfokon eljáró bíróság is megállapította, hogy a kijelentés miatt sérült Mayer Aranka jó hírneve. A felülvizsgálati eljárás tárgyalásán csak Mayer Aranka és jogi képviselője jelent meg a peres felek közül, Révész Máriusz, a Fidesz és az internetszolgáltatók nem képviseltették magukat.

A tárgyalás után Mayer Aranka reményét fejezte ki, hogy a Fidesz teljesíti a jogerős ítéletben foglaltakat, vagyis nyilvánosan bocsánatot kér tőle.