Natália
-3 °C
8 °C

Baloldali médiabirodalmat építene Hiller

2004.02.23. 16:32
Hiller István a hétvégén több fórumon is felvetette, hogy baloldalnak saját tévére és rádióra lenne szüksége. A kulturális miniszter szerint a közszolgálati adók nem látják el megfelelően feladatukat, miközben a jobboldal megkezdte saját médiabirodalmának kiépítését. Az ORTT egyik tagja szerint sem a kormány, sem a pártok nem rendelkezhetnek saját médiumokkal.
A kultuszminiszter a Klubrádióban és egy vidéki fórumon is kifejtette, hogy a baloldalnak szüksége volna önálló tévé- és rádiócsatornára, miután a közszolgálati adók megítélése szerint nem látják el megfelelően feladatukat, és a másik oldal elkezdte saját médiumai kiépítését. Hiller bejelentését sem vezető kormány-, sem vezető szocialista politikusok nem kívánták kommentálni, azt viszont jelezték, hogy a felvetés meglepte őket, ugyanis a kérdés nem került szóba semmilyen pártfórumon.

Bedobta az ötletet

A parlamentben hétfőn a miniszter az Indexnek már úgy nyilatkozott, hogy noha fenntartja álláspontját, csupán azért fogalmazta meg véleményét, hogy "az állóhelyzetben lévő témát megmozgassa". Az ötletet egyébként a szocialista párt alelnökeként tette, így az a szocialista párt egyik vezetőjének az álláspontját tükrözi, amit pedig kulturális miniszterként nem kommentál.

Hiller szerint a közszolgálati intézményeknek közszolgálatinak kellene lenniük, ám jelenleg,- különösképpen a Magyar Rádió Kossuth adója - nem azok. Az MTV-nél Hiller azt várja, hogy az új elnök munkába állásával ténylegesen közszolgálativá alakuljon az intézmény, ám hogy mit jelent mindez, azt nem kívánta részletezni, szerinte sem ez, sem pedig a baloldali tévé, rádió üzemeltetésének ügye nem a kulturális miniszter hatásköre. Hiller azt is mondta, hogy egyetért Medgyessy Péter véleményével , hogy akinek tévére van szüksége az vegyen magának. Hiller azt sem kívánta kommentálni, hogy a felvetéssel esetleg baloldali vállalkozókat akart-e megszólítani.

A politika inváziója

Gyurcsány Ferenc sportminiszter az Indexnek Hiller javaslatára konkrétan nem akart reagálni, azt viszont elmondta, a pártok bírálhatják a közszolgálati televíziók esetleges kiegyensúlyozatlanságát. Megfigyelhető, mondta, hogy a politika lassan átjárja a társadalom minden területét, ám sem a társadalom, sem a média világa nem készült fel a politika inváziójára. Megítélése szerint az éppen hatalmon lévők nem szólhatnak bele a közmédiumok mindennapjaiba.

Sajátos konnotáció

A sportminiszter megjegyzéséhez hasonlóan reagált Tímár János, az ORTT szabad demokrata delegáltja is, aki szerint sajátos konnotációval bír, hogy ha valaki hatalmi pozícióból akar saját tévét. A törvény szerint sem az kormány, sem pedig a pártok nem rendelkezhetnek televízióval, vagy rádióadóval, tisztségviselőik nem dolgozhatnak a médiában, mondta. A köztévével kapcsolatos miniszteri kritikára reagálva kifejtette: a francia példa volna a leginkább követendő, vagyis egyharmadnyi szereplési lehetőség jutna a kormánynak, a koalíciónak, illetve az ellenzéknek egyaránt.

A Fidesz részben egyetért

Szalai Annamária fideszes médiapolitikus részben egyetért Hiller István felvetésével. Szerinte ha egy tévé, vagy egy rádió nem tudja megoldani, hogy kiegyensúlyozottan számoljon be az eseményekről, akkor lehetnének vállaltan értékorientált médiumok, ugyanúgy, ahogy a nyomtatott sajtóban is léteznek ilyenek. Szerinte Hiller gondolata "nem eretnek gondolat".

A 2002-es parlamenti választásokat követően Orbán Viktor, valamint a polgári körök és irányítóik felvetették, hogy olyan médiatörvényre van szükség, amelyik két, egyenrangú csatornára osztja a közszolgálati televíziót, és így külön csatorna jönne létre a polgári értékrend megjelenítésére. Medgyessy ennek kapcsán akkor úgy nyilatkozott, hogy elég egy közszolgálati televízió és nincsen szükség külön jobboldali, külön baloldali adóra. Medgyessy Péter azt is mondta: akinek saját tévére van szüksége, az vegyen magának egyet. A kormányfő azóta sem változtatott álláspontján, üzente az Indexnek a kormányszóvivő.