Országos tévére vágynak a polgári körök

2002.07.09. 17:00
Az Egri Végvár Polgári Körök Fórumán Kerényi Imre színházigazgató, rendező azt mondta a demonstrálóknak: "lesz kereskedelmi televíziótok", "már öt nemzetközi cég hajlandó tárgyalni a vásárlásról". A rendező kijelentéseit Hende Csaba, a polgári körök irányítója magánvéleménynek minősítette. A tv2 és az RTL Klub vezetői szerint Kerényi kijelentése nem az ő csatornájukra vonatkozott.
Kerényi Imre közlése szerint a Polgári Körök Mozgalom meg kívánja vásárolni az egyik országos kereskedelmi televíziót. A Madách Színház igazgató-főrendezője az Egri Végvár Polgári Körök Fórumának hétfő esti egri demonstrációján elmondta: immár öt nemzetközi cég hajlandó tárgyalni egy kereskedelmi televízió megvásárlásáról.

Hatalmas

"Nem árulom el, hogy melyik televízióról van szó" - mondta a rendező az Index riporterének kérdésére. "Nem tudom, ön kicsoda, jót akar, vagy rosszat, velünk van, vagy ellenünk. A baráti médiumoknak ingyen nyilatkozom, az ellenségeseknek csak hatalmas pénzért" - zárta rövidre a beszélgetést Kerényi.

Egerben

Kerényi Imre
"Magyarul, lesz kereskedelmi televíziótok" - mondta Kerényi Imre a demonstráción, ahol Medgyessy Péter lemondását, az országgyűlési választásokon leadott szavazatok újraszámlálását követelték a jelenlévők, és tiltakoztak a Heves megyei Hírlap - a részvevők szerint - baloldali elfogultsága ellen.

A színidirektor úgy vélekedett, hogy csak akkor valósul meg a médiaegyensúly - vagyis a sajtószabadság -, illetve akkor "szűnik meg a médiaterror Magyarországon", ha a polgári köröknek, ötmillió állampolgárnak, lesz saját, konzervatív TV csatornája.

Hangsúlyozta azt is, elvárja a parlamenttől, alkosson törvényt arról, hogy Magyarországon szükséges egy közpénzekből fenntartott konzervatív közszolgálati televízió fenntartása.

Álljon rendelkezésre

A Heves megyei Hírlapról szólva azt ajánlotta a demonstrálóknak, szólítsák fel a lap főszerkesztőjét, hogy - feladatának megfelelően - az újság álljon a polgári körök rendelkezésére, és tudósítson a mozgalom akcióiról.

A rendezvényekről szóló helyszíni tudósítások Kerényi Imre szerint csak akkor láthatnának napvilágot, ha azt először láttamozta és megfelelőnek találta a polgári kör vezetője.

"Ez azért nem a sajtószabadság lábbal tiprása, mert egy helyi lapnak nem az a dolga, hogy cenzúrázza az eseményeket, hanem az, hogy tudósítson az eseményekről."

A rendezvény résztevőinek Faludy Sándor, az Orbán Viktor által alapított Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagja adta át a volt miniszterelnök üdvözletét.

Értékelvű szervezkedés, piroslapozás, gyűjtés

Céljaikat ismertetve elmondta, hogy a mozgalom lényege a közvetlen demokrácia, amely értékelvűen kívánja a társadalmat megszervezni, s erre 1956 óta nem volt példa.

Később a demonstrálók piros lapokat lobogtatva az MSZP Heves megyei irodája elé vonultak, ahol a miniszterelnök távozását követelték.

A tüntetők ezután átmentek a Heves megyei Hírlapnak otthont adó épülethez, ahol az akció szervezői a lap bojkottjára szólítottak fel.

A demonstráció alatt a részvevők adományokat gyűjtöttek a június 4-i budapesti demonstráció miatt elmarasztalt tüntetők pénzbüntetésének kifizetésére.

Magánvélemény

Hende Csaba szerint Kerényi Imre, a Madách Színház igazgató-főrendezője a magánvéleményét közölte, amikor hétfő este Egerben azt mondta, hogy a polgári körök mozgalom meg kívánja vásárolni az egyik országos kereskedelmi televíziót.

Hende Csaba, aki Orbán Viktor kabinetfőnökeként a polgári körök szervezését irányítja, kifejtette: a polgári körök mozgalom nem párt, amelyben központi döntések születnek. Hozzáfűzte: a mozgalom keretében nagyon sok vélemény fogalmazódik meg, az egyikből lesz valami, a másikból nem. Hangsúlyozta ugyanakkor: elvileg a cél helyes, ő személy szerint szimpatikusnak találja ezt az elgondolást.

Nem érzik érintve magukat

A két nagy országos kereskedelmi televízió vezetői nem érzik érintve társaságukat a polgári körök hétfői egri rendezvényén, Kerényi Imre által mondottakkal kapcsolatban.

Kerényi Imre elképzelése nem a tv2-re vonatkozik - fogalmazott az MTI érdeklődésére Pintér Dezső, a kereskedelmi televízió elnöke. "Biztos vagyok benne, hogy Kerényi Imre nem az RTL Klubra gondolt" - összegezte véleményét Kolosi Péter, az adó programigazgatója, akinek szavai szerint az RTL-csoport magyar tagja politikailag mindig független volt és az is marad. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a választási kampány során nyújtott tájékoztatásuk pártatlanságát az EBESZ-megfigyelők jelentése is megemlítette.