Anarchista ellentüntetők hangoskodtak a Hősök téri becsületnapon

2008.02.09. 15:23
Pár tucat anarchista zavarta meg a szkinhedeket a Hősök terén. Előtte ötven civil demonstrált ellenük feltartott kézzel, a több mint ezer szélsőjobboldali ennek ellenére megemlékezett az 1945 február 11-ei harcokról, amikor a Waffen SS és a magyar katonák megpróbáltak kitörni a szovjet hadsereg ostromgyűrűjéből.

Több mint ezer ember előtt kezdődött délután 2 órakor a Hősök terén az úgynevezett becsületnapi rendezvény, amit a feloszlatott Vér és Becsület nevű szervezet jegyzett be a rendőrségen.

A zömmel szkinhedekből álló közönség 1945. február 11-ére emlékezett, amikor magyar és német katonák kitörtek az ostromlott budai várból.

Több nyelven

A fekete bőrdzsekit, fehérfűzős fekete bakancsot viselő kopaszra nyírt fiatalok a Hősök terén felállított fémkordonon belül sorakoztak fel katonai alakzatban. Az Ismeretlen katona sírja előtt egy ideiglenes transzparenst, a tér közepén egy fából készült keresztet állítottak fel. A keresztre azt írták fel, hogy Vér és becsület. A katonai rendbe sorakozott közel másfél ezer fiatal mellett több száz rendező, zászlóvivő, szimpatizáns volt látható - jelentették a helyszínről a távirati iroda tudósítói.

fotók: Huszti István

Közöttük lehetett látni több olyan személyt, aki más esetekben a Magyar Gárda egyenruhájában vonult fel, illetve a Kossuth téren tüntetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását követelve. Sokan azonban csuklyák fedésébe rejtették arcukat.

A spanyol, angol, német és magyar nyelven elhangzott szónoklatokban "szabadságharcosoknak", "Európa hőseinek" nevezték a Waffen SS tagjait és az oldalukon harcoló magyar katonákat. A szónokok szerint ma azért kell az utcára vonulni, hogy átformálják az emberek gondolkodását, hogy olyan Európa jöjjön létre, amelyben minden nemzet önálló.

Megzavarták őket

A Szózat felhangzásakor ötven, sárgacsillagos ellentüntető jelent meg feltartott kézzel. A társaság a zene után szétszéledt.

Ekkor tucatnyi anarchista fiatal jelent meg. Nekik, mielőtt még közel mehettek volna a körbekordonozott területen tartózkodókhoz, a rendőrök állták útjukat, igazoltatták, megmotozták, majd távolabb vezették őket a rendezvénytől.

A rendezvény főszervezője minderre úgy reagált: "egy zajos kisebbség lázad a hősökre való emlékezésünk ellen, azok utasítására, akik a hatalmat bitorolják".

1997 óta

Magyarországi és külföldi bőrfejűek szélsőségesen nacionalista szervezetek felhívására, esetenként magánszemélyek által bejelentett rendezvényen 1997 óta emlékeznek meg arról, hogy 1945. február 11-én több tízezernyi német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített Budai Várból. Az emlékező akciókat a becsület napjaként emlegetik.

Az idei rendezvényt az a Domokos Endre János jelentette be magánszemélyként, aki a fővárosi ítélőtábla által 2005-ben jogerősen betiltott Vér és becsület kulturális egyesület egykori vezetője volt.