Cecília
4 °C
12 °C

Három eljárás is indul Budaházy ellen

2008.03.18. 11:31
Budaházy György ellen alkotmányos rend megzavársa, gyülekezési jog megsértése miatt indul eljárás, és még kártérítést is követel tőle a rendőrség. A videóra vett rendbontók kézrekerítéséért 500 ezer forint jutalom jár. Március 15-én 9 rendőr és 8 civil sérült meg, a rendőrség kára 8 millió forint.

Március 15-én este a rendőrség összecsapott néhány száz tüntetővel a József körúton. Korábban a Blaha Lujza téren demonstrált a Magyar Önvédelmi Mozgalom. A tüntetők egy csoportja Budaházy György felszólítására indult el a körúton, hogy a Művészetek Palotájához vonuljanak, ahol Gyurcsány Ferenc tartott éppen ünnepi beszédet. Ezért a tettéért három eljárás is indul Budaházy ellen.

Egyrészt a gyülekezési jog megsértése miatt. Ez azért lehetséges, mert a Blaha Lujza térre ugyan bejelentettek tüntetést, a vonulásra viszont nem, így az törvényellenes volt. A rendőrség kártérítést is követel tőle, mert az általa kezdeményezett vonulás szétverésekor 8 millió forint kár érte felszerelésüket. Harmadrészt kezdeményezték a Fővárosi Főügyészségnél, hogy induljon ellene eljárás alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának kísérlete miatt. Utóbbit akár letöltendő szabadságvesztéssel is lehet büntetni. Hasonló gynúval nyomoznak Toroczkai László ellen is, mert tavaly október 23-án egy szintén bejelentett tüntetésről indított menetet az Operaházhoz, ahol akkor szintén Gyurcsány beszélt.

Az alábbi videón megnézheti Budaházy Blaha Lujza téren tartott beszédének egy részletét is:

Budaházy mellett a rendőrség több olyan személyt is keres, akiket a zavargás idején videóra vettek. Ők dobáltak és gyújtogattak. A felvételeket a rendőrség nyilvánosságra hozza, és a nyomravezetőknek minden lebuktatott emberért félmillió forint jutalmat ad. Egy 12 fős nyomozó csoport foglalkozik kézre kerítésükkel.

Papp Károly dandártábornok, a Készenléti Rendőrség parancsnoka három, egyelőre ismeretlen személy ellen tett feljelentést hivatalos személy elleni erőszak miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A feljelentéshez csatolták a szombati oszlatáskor készített felvételeket.

A rendőrség két ügyben is belső vizsgálatot tartott 15-e kapcsán. Fegyelmi eljárást indítanak egy civil ruhás nyomozó ellen, aki nem viselt azonosítót. Erről tévéfelvétel is készült. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány szerint a nyakában kellett volna viselnie egy igazolványt.

Szintén tévéfelvétel készült olyan rendőrökről, akik egy buszban aludtak a déli órákban. Ők a belső vizsgálat szerint pihenő idejüket töltötték, így ezt az ügyet felelősségre vonás nélkül lezárták.

A körúti összecsapásokban 9 rendőr és 8 civil sérült meg. Összesen 18 könnygázgránátot lőttek ki (korábban 5 darabról szóltak a hírek). A rendőrség kitart amellett, hogy a gránátok ugyanolyanok voltak, mint amelyeket már korábban is használtak. Több tapasztalt tudósító szerint azonban ezek sokkal erősebbek voltak, mint amit valaha Budapesten tapasztaltak.

Az ünnep egész napján 24 embert állítottak elő Budapesten, közülük 9-et az esti zavargások kapcsán.

Az MSZP kedden ötpárti megbeszélést kezdeményezett, hogy a parlamenti pártok közösen fogadjanak el egy új törvényt a rendbontások megfékezésére.

A parlament körüli kordont kedd éjfélkor lebontják.