Hétfőn újabb 100 kilométer útfelújítás kezdődik Budapesten

2007.03.17. 15:23
Ebben az évben várhatóan több mint 100 út újul meg Budapesten, melyek hossza összesen több mint 100 kilométer. A Podmaniczky Program újabb szakaszát hétfőn kezdik meg a XX. kerületben.

Ebben az évben a XX. kerületben, a Topánka utcában kezdődik az útfelújítási program, hétfőn a Baross utca és az Ady Endre út közötti szakaszon indulnak meg a munkálatok.


Topánka utca, Google Maps

A Főpolgármesteri Hivatal közleményében emlékeztet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat 2005-ben - a Podmaniczky Program keretében - három éves útfelújítási programot indított, amelynek eredményeképpen ez év végéig megújul a fővárosi kezelésű utak több mint 40 százaléka.

A Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési eljárás során már kiválasztotta az idén megújuló utak első csoportjának nyertes kivitelezőit. Ez a csoport 38 útszakasz felújítását tartalmazza, az első néhány külvárosi helyszínen jövő héten kezdődnek meg a munkálatok. A 2006-os programból az idei évre átütemezett két út felújítására is még tavasszal sor kerül - írják. Hozzáteszik: a következő közbeszerzési csoport nyertes kivitelezőit májusban hirdetik ki.

A közleményben felidézik: a fővárosi önkormányzat már tavaly összeállította a listát, amely az idén megújuló utakat tartalmazza, ezek hosszúsága meghaladja a 150 kilométert. A terveket azonban át kellett dolgozni, részben a 2011-ig tartó teljes körű csatornázási program miatt, részben pedig azért, mert a kormány ötmilliárd forinttal csökkentette a fővárosi útfelújítás támogatását.

Az elkészült új listán nem szerepelnek a "Budapest Szíve" projekt által érintett belvárosi útszakaszok sem, mert ezek a városrehabilitációs program során teljesen átépülnek. A Fővárosi Közgyűlés a javasolt listáról hamarosan határozatot hoz.

A Főpolgármesteri Hivatal hangsúlyozza: még nem végleges a teljes útfelújítási program, de dolgoznak azon, hogy minél több úton legyen vadonatúj aszfalt, ezért továbbra is kéri az önkormányzat a kormány támogatását, és bízik abban, hogy a kivitelezők a versenynek köszönhetően, ebben az évben is a tervezett mérnökár alatt vállalják a munkákat.

A Topánka utcában kezdődő munkálatok miatt félpályás lezárásra kell számítani, a forgalmat átterelik a pesterzsébeti oldalra, ahol két irányban lehet majd közlekedni. A marást követően új aszfaltszőnyeget terítenek le az 1.070 méter hosszú szakaszon, és a padkát is rendezik. Várhatóan április végén kaphatják vissza az autósok a felújított Topánka utcát.