Egy olvasónk jelezte szerdán felháborodottan, hogy az autósok már két hete kerülgetnek egy aknafedlapot a legnagyobb dugóban a Hegyalja úton, mert az akna üzemeltetője azóta nem tudja azt a hiányzó pár centis betonréteget rásimítani a tetejére. Az olvasó még azt is kilátásba helyezte, hogy maga betonozza le azt a kis részt, kvázi állampolgársági engedetlenségi mozgalom keretében, amelynek rögzítésére mi természetesen vevők voltunk. Ám a videó nem készült el, mert a hivatal meglepő gyorsasággal reagált.
Szerdán 10 óra 42-kor futott be egy e-mail Tamástól, aki autós lévén kiakadt a Hegyalja úton található elterelésen, amit le is fényképezett.
A terelőt a felirat szerint a DMRV ZRrt. tette ki, ami elég furcsa lenne
"Ez legalább 2 hete így van változatlanul a főváros egyik legforgalmasabb útján. Kész röhej szerintem. Kb. egy negyedórás munkával ki lehetne aszfaltozni azt a max. 3 centi mély és már alapozott részt, amely a csatornafedőt veszi körbe. Egyébként elismerem, hogy ez nem a világ vége nyílván, de engem iszonyat dühít."
Távolról sincs vége, olvasson még»