Jól fogadták a New York-i műdugót

Dugóhíradó

2009.05.27. 12:08 - Index, MTI

A turisták és gyalogosok élvezték, az autósok még nincsenek meggyőzve az első nap után.

A turisták és gyalogosok örömmel fogadták, az autósok még nincsenek meggyőzve. Egyelőre ez a tapasztalata a New York-i Broadway-n most bevezetett forgalomcsökkentési program első napjának, amit sokan a Budapestre tervezett nyári mesterséges dugóhoz hasonlítanak.

A New York Daily News és a New York Times tudósítása szerint az első, hétfői nap jól sikerült, turisták és járókelők lepték el a lezárt szakaszokat. Az emberek nyugágyakon vagy kitelepült kávéházi teraszokon üldögéltek a dézsás pálmák alatt, jó hangulatban, utcai zenészeket hallgatva.

A megkérdezett autósok, taxisok szerint az első napon közepes volt a forgalom a környéken, de a következő napokra káoszt várnak. A polgármeseter közlekedésmérnökei szerint éppen ellenkezőleg, a három zsúfolt kereszteződés megszüntetése éppen hogy felgyorsítja a forgalmat.

A program lényege, hogy a 42. utcától délre eső nyolc háztömbnyi szakaszon, a Herald térig a Broadway négy sávjából kettőt lezárnak az autóforgalom elől, és a gyalogosoknak, illetve a kerékpárosoknak engedik át a területet. A forgalomtól virágládákkal leválasztott sétányon kávézók, padok és napernyők várják a gyalogosokat. Amikor a tervek napvilágra kerültek a városlakók többsége dühösen, hisztérikusan reagált.

A belvárosi sétány kialakításával Michael Bloomberg polgármester minél több embert akar rávenni arra, hogy autózás helyett válasszon más közlekedési módot a zsúfolt nagyvárosban. A sétálóutca tervén kívül a New York-i közlekedési hatóság más ötleteket is mérlegel.

Fontolóra vették például, hogy augusztus három szombatján teljes egészében tiltsák ki az autókat a Manhattant észak-déli irányban átszelő Park Avenue-ról, illetve vizsgálják egy biciklikölcsönző program lehetőségét is.

Kommentek

  • 2009.05.27 15:12:58Labancz

    Miről megy itt a vita? Műdugó??? Miért, igazi dugó nincs elég? Ebben a városban már minden teljesen rendben van, éppen nincs mit csinálni? A szobrokról is naponta 3x kapirgálják le a galambszart, akkora a tisztaság, ragyog a metró, Rákoscsabán is seprik az utcákat legalább kétnaponta...
    Ugyan már, ez vicc!

  • 2009.05.27 15:13:07CsImi

    Nahát, ezek a hülye NY-iak! Megőrültek a közlekedésszervezőik? Nincs légpárnás metró, se mágneslibegő (csak hogy az ottani életszínvonalhoz mérjünk), és mégis mertek a személy-gépjárművektől elvenni? Ezek meghibbantak! Hogy viszik a kaját az üzletekbe? Hogy viszik a gyereket az iskolába? Majd büdös és izzadt lógó belű biciklisek uralják a terepet? Pfúj! És mi van, ha valami koszos csöves éppen a metróba téved? Szegény NY-i autós, aki a TS-re menne, kénytelen lesz a jelenlétében utazni!

    Nem lett volna szabad utcazenészeket, meg gyalogosokat engedni arra a térre, azért van ott az a sok sáv, hogy az autósok, cégvezetők, meg a gyerekeiket szállítók klimatizált autóikban kényelmesen, halk zenét hallgatva mehessenek (várhassanak) a dolgukra!

    Valaki monnyonle NY-ban! Visszacsinálni mindent! Hülye zöldek, ökoterroristák, alamuszi jólevegőlobbi!

    ;)

  • 2009.05.27 15:22:01Önjáró Talajgyalu

    Mint azt mar elottem tobben irtak:

    1., P+R parkolok (*SOK* es *INGYENES*)
    2., Tomegkozlekedes fejlesztese. Felszini. Vissza a villamost a Rakoczi utra, Gyorsvillamoskent Ujpalotaig. Indulasnak. Lampak atszabalyozasa, hogy ne "piroshullam" legyen. Kenyszeratszallasok megszuntetese, Otos metro (eszak-deli hevek osszekotese), kettes metro es a Godolloi HEV osszekotese. (Ezt pont most lehetetlenitette el a f*szkalapok, ugy 20 evre, a fejallomas felujitasaval, 1 millardert.) Negyes metro kivitele a keletinel es kelenfoldon a vasuti vaganyokra (Erdi HEV, pl.), stbstb.
    3., Bicikliutak fejlesztese, ingyenes bicikliberles.
    4., Kb. ez utan lehet elgondolkozni, hogy lehet-e mudugo. Van egy erzesem, hogy ezutan mar nem is fog kelleni mudugo...

    Ha a negyes ponttal kezdenek az elvtarsak, akkor az azt jelenti, hogy a legegyszerubb megoldast valasztjak, ami nekik kvazi nem kerul penzbe, csak nekunk. A tobbivel mind dolgozni kene, az budos, bonyolult, stb...

    Ja arrol meg akik belekavarjak a varoslakonak joga van, meg az autosnak joga van c. marhasagot, annak ajanlom George Carlin orokbecsujet a "jogokrol":

    http://www.youtube.com/watch?v=4F1Lq1uFcAE

    (Igen angol, de 2009-ben aki hozza akar ugatni a vilag dolgaihoz, az tudjon angolul, bocs.)

  • 2009.05.27 15:22:27SicaHiWapin

    "amit sokan a Budapestre tervezett nyári mesterséges dugóhoz hasonlítanak."
    bazdmeg nem mesterséges dúgót terveztek a nyárra, hanem forgalomcsillapítást! nem az autósokkal való kib***ás volt a cél, hanem az élhetőbb belváros, 30 napig. ezt nem lehet felfogni?!

  • 2009.05.27 15:24:05sebi77

    Ami a lakosságot illeti. Népsűrűség:
    Bp: 3242 Fő/nkm
    NY: 26720 Fő/nkm (nem Manhattan hanem az egész város)
    Ok, nem 10-szeres csak 8 szoros. A lényeg hogy ott épp azért van olyan brutális metróhálózat mert másképp képtelenség volna közlekedni. Másrészt amennyi rinyálást hallok a 4-es metró miatt, elég fura most azt hallani hogy bezzeg ott mennyi metró.

  • 2009.05.27 15:26:59Cliff

    30 napnak sok ertelme van
    ez oylan mint amikor nyaron lezarjak a margit hid egy savjat a bicajosoknak es orankent egy gurul arra, sok ertelme van

  • 2009.05.27 15:27:50Labancz

    Marvelous: Igazad van, de csak részben. Optimista becslések szerint tényleg kell legalább 200 év, hogy elérjük egy átlagos külföldi város színvonalát. Ez tény. Hosszan lehetne sorolni, hogy miért. De, a műdugó egy modern találmány, amit nálunk 200 év múlva lenne időszerű bevezetni, miután a lemaradásunkat ledolgoztuk!
    De most komolyan, tök jó dolog volt a Budapest plázs, amikor augusztusra lezárták az alsó rakpartot. Volt kétszer, aztán a Föv. Önkormányzat nem adott rá engedélyt a harmadik évben, mert nagy arányban akadályozza a város közlekedését. Most jött valami isteni szikra, hogy lezárják a belvárosba vezető utakat... Álljak mellé, támogassam? Ez egy maximális diletanciával kidolgozott agyrém! Ezt nem támogatni kell, hanem a kitalálóját vascsővel agyonütni!

  • 2009.05.27 15:28:41nedudáljparaszt

    Anélkül, hogy állást foglalnék, egy fontos különbség van New York és Budapest között.
    Manhetten négyzetrácsos szerkezetű, sok párhuzamos utca van. Nem nagyon vannak csomópontok, elágazások, ott, amennyire láttam, nagyjából egész nap lassú és folyamatos a forgalom. Másik különbség a metró: A New York-i metró (úgy tudom az egyetlen ilyen rendszerű a világban) legtöbb vonala 4 vágányos. Középen mennek a gyorsvonatok és a két szélső vágányon a személyvonatok. Ettől nagy távolságokat is nagyon gyorsan meg lehet tenni. Ja, és a metrószerelvények 10 kocsisak, 200 m hosszúak és alig kerülnek többe mint Pesten (2$ egy jegy).
    Illetve, New Yorkban ma is relatíve kevés magánautó van, az utcán 3 autóból 2 taxi.

  • 2009.05.27 15:31:14maxt

    "amennyi rinyálást hallok a 4-es metró miatt, elég fura most azt hallani hogy bezzeg ott mennyi metró"

    Nem is 40 év alatt építették darabját egy komplett űrprogram árából...

  • 2009.05.27 15:32:38Önjáró Talajgyalu

    "bazdmeg nem mesterséges dúgót terveztek a nyárra, hanem forgalomcsillapítást!"

    Bazmeg nem lehet felfogni, hogy amit csinalnak, az csak megnagyobb dugot idezett volna elo, nem csillapitott forgalmat? Mar igyis faszan 'csillapitjak' a forgalmat, piroshullamokkal. Delelott vegigjonni a koruton Ferencvarostol a Nyugatiig 20 perc. Minden kibaszott lampanal pirosat kapsz, pedig se elotted se mogotted auto (max. 8-10 autos csoportok vonulnak a koruton).

    Talan ha mindenki idoben odaerne ahova akar, mert nem lenne szetkurva a varos kozlekedesi rendszere (a tomeg is, meg a normal is), akkor nem lenne ekkora forgalom, mert senki sem azert ucsorog az autojaban, mert neki ott kurva jo, hanem mert EL AKAR JUTNI VALAHOVA.

    (Megj: en hetkoznaponkent pl. nem hasznalom az autom, ma kiveteles alkalom volt (havi egy ilyen van), mert nagymeretu targyat kellett szallitanom, ami sem biciklin sem BKV-n nem megoldhato. Taxit meg nem fogok hivni, mikor van autom, direkt ilyen celokra. Fizetem utana az egymillio fele agyatlan jarulekot, a benzinben az iszonyatos adot, es megis, csak kibaszast kapok cserebe. Es megegyszer mondom, amikor csak tehetem, amugysem hasznalom. Szoval anyukajaval letesitsen szexualis kapcsolatot a sok tulkepzett majdomegmondja. Horgh.)

  • 2009.05.27 15:38:04Önjáró Talajgyalu

    Ja a masik, amitol leakadtam. Nyaron, atadnak egy savot a gyalogosoknak. Oke. Kerdem en, melyik az a szerencsetlen, eletkeptelen, Tajgetosz pozitiv, agyhugykoves idiota, amelyik Budapesten, nyaron a 42 fokban, ahol 303 meter seta utan meg lehet dogleni ugy ontja a forrosagot a beton magabol, lemegy az aszfaltra maszkalni, passziobol, mert most vegre ove a kulso sav?

    Holy fucking crap. Este az oke lenne peldaul. De ilyet meg ugysem csinalnak, meg logisztikailag is nehez kivitelezni.

  • 2009.05.27 15:41:34Takács Ferenc (bp.)

    Érdekes, hogy a 22 fényképen összesen 7 darab autót vélek felismerni, és abból is 6 taxi. Tulajdonképpen miféle műdugóról is szól ez a cikk? A nyugágyak elakadtak a metróban? Mert hát ugye a New York-i közlekedőkről semmilyen fénykép nem készült. Végül is az a legegyszerűbb megoldása a közlekedési problémáknak, ha egyáltalában nem közlekedünk, és nyugágyban nyújtóztatjuk eltespedt tagjainkat.

  • 2009.05.27 15:42:57Önjáró Talajgyalu

    Forest: Ja, ez a Rakoshegyes pelda ez tokjo. "Dolgozunk, nem zavar!" Ja, csak azota eltelt 30 ev, nyugdijba ment az "engem nem zavar" (de)generacio, es hirtelen zavarni kezdte. Es akkor nem felmerjuk, hogy hoppa, 30 eve elkurtuk, hanem a vilag alljon vigyazzba es nyalja ki a segget. Ha tehetnem az ilyennek az ablaka ala epitenem az M0-ast a hatso kertjebe meg az A380-asok leszallopalyajat! De neki jogai vannak, erted. Es akkor ne kapjak agyvizet.

  • 2009.05.27 15:43:25QM

    @roland_bela:"azoknak is be kell dobniuk valamit"
    Mit dob be azzal, hogy lesz még 1 + dugó? Azt, hogy állva jóval tovább pöfékel az orrod alá?
    @csimi Ne nagyon zavarjon az előző hozzászólások NY- nyekl kapcsolatban. Én se eszek narancsot, mert utálom az almát.

  • 2009.05.27 15:43:34Takács Ferenc (bp.)

    Még hozzátenném, hogy a pesti Váci utcában is hasonló nyugalmas fotók készíthetők.

  • 2009.05.27 15:44:00Lebok

    New York és Budapest pfffffff, nem lehet a kettőt összerakni. NY kb. 8x-or nagyobb mint Pest :D:D:D Ott legalább ha lezárnak utakat akkor van még 10 másik lehetőséged.

  • 2009.05.27 15:44:58lavór

    Na, ha hazai ilyen hír nincs, akkor legyen külföldi. De legalább jó messze van. :)

  • 2009.05.27 15:45:19Bartoki

    "Ami a lakosságot illeti. Népsűrűség:
    Bp: 3242 Fő/nkm
    NY: 26720 Fő/nkm"

    Egyrészt nem mindegy hogy lakosság vagy népsűsüség, másrészt meg az a NY adat négyzetmérföldre vonatkozik:

    BUD: 3,241.5/km2 (8,395.4/sq mi)
    NYC: 10,482/km2 (27,147/sq mi)

  • 2009.05.27 15:45:54sebi77

    "Nem is 40 év alatt építették darabját egy komplett űrprogram árából..."

    Épp ez az hogy már réges rég meg kellett volna építeni, és most örülni kéne hogy végre zajlik. Ami az irreális árat és a panamákat illeti az teljesen természetes velejárója egy nagyberuházásnak ebben az országban.

  • 2009.05.27 15:48:40Koky_

    dmm: egyébként ha évtizedek óta lakik is valaki a belvárosban, talán azt gondolta, hogy 3 Wartburg és 8 Trabant megy el majd ott naponta örökre?

  • 2009.05.27 15:50:30sebi77

    Bartoki:
    "Egyrészt nem mindegy hogy lakosság vagy népsűsüség"
    Persze hogy nem mindegy, azért raktam be a sűrűséget ami relevánsabb a témában.
    "másrészt meg az a NY adat négyzetmérföldre vonatkozik"
    Kösz, valóban, ki kell javítani a magyar wikipédiában.
    UI.: akkor most ott tartunk hogy NY-ban már csak háromszor nehezebb egy utcát lezárni.

  • 2009.05.27 15:53:43lavór

    A hírérték itt is több, mint a valódi esemény. Lehet csámcsogni rajta, keresni mindenkinek az igazát. :) Azonban tennék egy kísérletet arra, hogy egy hónapra lezárnám az elkészült M0-ás teljes szakaszát. Mi történne a főváros forgalmával, mit szólnának a lakók, a zöldek, a társadalmi szervek, az ingázók, a munkáltatók, a szállító cégek.. a nyaralni vágyók.....

  • 2009.05.27 15:54:51totyatotya

    csak mondom hogy manhattan egy az egyben besetalhato. az upper east/west siderol leballagni a wall streetig sem tart tovabb 45-50 percnel, kozben starbucks, egy deliben meg felmarkolhatja az ember az ebedjet.
    manhattanben 3 embertipus jar kocsival: aki szallit, aki film/rocksztar, es aki taxis.
    ezen kivul senki mas.
    a dugok azert vannak, mert van kb 20k taxi NYCben, ebbol sajat becsles :) h kb 19500 permanensen manhattenben van.
    en az 56-ik utcaban laktam, es a 35-ikre setaltam munkaba, akikkel egyutt meloztam, azok pontosan ugyanigy tettek. a manhattanben elok donto reszenek nincs is autoja.

    ez lenne az egyik resze a kommentnek.

    a masodik resze pedig az, hogy amikor pesten vagyok, a hatodik keruletben lakom. onnan megyek at durvan minden masodik reggel jo nagy 4x4ban dolgozni a hetedikbe. egyedul. felkapcsolt lampaval. mert este el kell mennem erdre steaket zabalni, vagy fel normafahoz levegozni, stb. akinek nem tetszik, tehet 1 jo nagy szivesseget. lesz szives eloszor mindenki a sajat kurva hazatajan sertepertelni, mielott masvalaki eletebe beleszol. kulonosen aki fejenkent 10 negyzetmeternel nagyobb lakasban el, es ezt futi, MERT BAZMEG MI LESZ A KORNYEZETTEL??????????

    najo, mostmar ritkan vagyok pesten.

  • 2009.05.27 15:56:32mindenkiautóba

    az építészfórumos cikk egyértelműen leírja a dugódíj előnyeit, a forgalom gyorsulását stb.
    meg azt is, hogy egy sávon dugózni sokkal kisebb emissziót jelent mint két sávon: nos ennyire egyszerű miért kell szűkiíteni a keresztmetszetet.
    Mivel jelenleg mondjuk a Margit körút egész nap be van állva a dolog csak annyiban fog változni, hogy mindez egy sávban történik, illetve történne.

    Akkor meg miről beszélünk.

    A másik: NEM VOLT KÖTELEZŐ AZ AGLOMERÁCIÓBA KÖLTÖZNI
    aki megtette fizesse meg az árát.

    Vagy azok fizessék meg az aglomeráációban lakók kényelmének árát akik a városban maradtak?


    Na erre kérem a válaszokat

  • 2009.05.27 15:58:09mindenkiautóba

    a főútmelletlakniúgykellneki hülyeségről meg csak annyit, hogy én egy szűk, csendes bel-budai utcában lakom.
    10 éve a gyerekek a ház előtt tollasoztak
    5 éve elment naponta 10 autó
    ma menekülő út

    ennyit a főutakról

    a lakásom értéke azóta folyamatosan csökken - ezt ki fizeti meg a hozzám hasonló ezreknek?

  • 2009.05.27 15:59:19hablabla

    Minden csoda három napig tart. Amikor a gyalogos is munkába, iskolába, vásárolni, temetésre, szörfözni, vizsgázni vagy bárhova is fog menni, akkor már nem lesz ilyen boldog. A képeket elnézve nyugdíjasok, és fiatalok érnek rá napközben pihengetni kicsit. Elképzelem amikor a kukásautókat hatan tolják be az utcába, hogy ne zavarják a pihenőket. :D Mi a rendszer lényege? Aki nem dolgozik napközben, az érezze jól magát bárhol, akinek meg dolga van az meg kerüljön nagyokat. (Félreértés ne essék, a belváros büdös és szűk is. A Rákóczi út korlátozása nekem tetszene, persze csak akkor, ha az autósok parkolási gondját is kezelik.)

  • 2009.05.27 16:00:12totyatotya

    @mindenkiautóba: siman hazudsz baszki. budapesten nincs olyan lakas (effektive nem lehet) aminek az utobbi 10 ev viszonylataban csokken volna az erteke. plane bel-budan.

    ezt a kommentet nagyon nem kellett volna beirnod.

  • 2009.05.27 16:00:22tutti

    és ha szar a szinvonala a budapesti közösségi közlekedésnek, akkor mivan? akik utaznak rajta, kibírják, nem? akkor nem értem mit kell autózni annak, akinek nem muszáj. a saját kényelmét a másik kárára hozza létre. Ez a probléma. Az, hogy otthon kényelmes fotelt veszel és nem egy kemény szögletes széken ülsz, az nem okoz közvetlenül senkinek sem gondot az életében. De az autózás igen. Fizetessék meg behajtási díjjal a belvárosi autózás kényelmét.
    És amikor valaki kiszámolja, hogy neki bejutni a munkába meg hazajutni az 2x3 bkv jegy (1740 Ft), akkor pl. elfelejti azt, hogy létezik bérlet is. A 9000 Ft-os bérlet 20 munkanapból 1-re számítva 450 Ft. Az kb. 20 km autózás optimális pl. 7 literes fogyasztás mellett, de ez dugóban - gyorsítás-fékezgetés mellett - még több is lehet. Nyilván van, akinek nincs ideje a BKV-ra egy nap alatt, mert olyan útvonalat jár be.
    De az, hogy az autós saját zenét hallgat a saját tiszta kocsijában, mások rovására megy közvetlenül az okozott szmog, a zaj-, a hőszennyezés és a közterület elfoglalása által.
    Azt sem tartom érvnek, hogy az áruszállítás teszi ki a nagy részét a forgalomnak, mert nem ezt látni.
    Akinek muszáj menni, vagy mert megteheti, fizessen. Tőlem ez épüljön be a kenyér árába vagy akárhová, nem érdekel. Nem hiszem, hogy hűdenagy áremelkedést okozna a kiszállított termékek árában, viszont élhetőbb lenne a város..

  • 2009.05.27 16:03:42totyatotya

    "és ha szar a szinvonala a budapesti közösségi közlekedésnek, akkor mivan? akik utaznak rajta, kibírják, nem"

    nezd tutti, sokan kibirjak azt is hogy panelban laknak. de ugye nem kell mindenkinek?

  • 2009.05.27 16:04:45lavór

    totyatotya:

    Én kötelezővé is tenném. :)Pláne a budai villatulajdonosoknak. :)

  • 2009.05.27 16:04:49mindenkiautóba

    nem csökkent kretén?
    5 millióval olcsóbban adtak el néhány hete egy ugyanolyan lakást a házunkban mint 3 évvel ezelőtt

  • 2009.05.27 16:05:29sebi77

    totyatotya:
    "csak mondom hogy manhattan egy az egyben besetalhato."
    Ja, az 5. kerület is. (mi értelme egy városrészt kiragadni?)
    "manhattanben 3 embertipus jar kocsival: aki szallit, aki film/rocksztar, es aki taxis."
    Éppen erről van szó. Itt meg minden parasztnak van kocsija, és azt mondja hogy "akinek nem tetszik, tehet 1 jo nagy szivesseget."

  • 2009.05.27 16:06:09lavór

    mindenkiautóba

    És véletlen sem azért mert csökkent a kereslet a lakásokra a nemzetközi banki világválság miatt. Nem, dehogy.

  • 2009.05.27 16:06:10Önjáró Talajgyalu

    mindenkiautoba: Ja, siman igazad van. (Leszamitva az ertekcsokkentos csusztatast.) Marmint, igen, ma mindenki a kisutcakban "menekul", mert a foutakat mar most is ellehetlenitettek (piroshullam pl.). Szerinted mi lesz, ha meg le is zarjak? :)

  • 2009.05.27 16:07:40lavór

    sebi77:

    Ez akkor lenne igaz, ha a bentlakóknak nem lenne autójuk. De Bp-n azok is autóznak. :)

  • 2009.05.27 16:09:12iBKV

    sebi77: Azért helyes a fentebbi kiragadás, mert Manhattan, az Manhattan. Brooklynban, Queens-ben is lehetnek dugók ezt aláírom, de a zsúfoltság inkább Manhattanben érezhető és tapasztalható.. A példája pedig méginkább alátámasztja, hogy ki kell ragadni Manhattant, mert ott tényleg hemzsegnek a taxik.. Állj ki Brooklynba és stoppolj taxit.. Nehéz lesz, Manhattanben pedig mint a filmeken. Kiállsz, kinyújtod a kezed és már ott is van...

  • 2009.05.27 16:09:24totyatotya

    @sebi77
    hat, igy is fel lehet fogni, hogy minden parasztnak van. egeszsegedre.

  • 2009.05.27 16:09:52mindenkiautóba

    akkor lassan írom:
    mikor ideköltöztem autó nem ment az utcában szinte
    ma ha nem is állandó, de nagy a forgalom

    ez az értékcsökkenés oka

    Bel-budán már alig van olyan utca ami nyugodt lenne

    A forgalomlassítással persze az egyirányú utcák rendszerét is ki kell alakítani, hogy ne legyen alternatíva, lásd Bécs

  • 2009.05.27 16:10:52totyatotya

    @mindenkiautóba: egyebkent kretenezhetsz, de egyreszt 10 evrol beszeltel feljebb, most meg mar 3 evrol beszelsz, masreszt meg ha igy kezded akkor az ervelesedre mar nem is figyel oda annyi ember.
    de nyugodtan, elhiszem h kreten vagyok (amugy tudod mit jelent maga a szo?)

  • 2009.05.27 16:11:25lavór

    mindenkiautóba

    Szerintem zárjuk le Buda autó útjait is. Simán be tudnának tekerni, BKV-ni az ott lakók, nem? Meg mi a reteknek költöztek oda?

  • 2009.05.27 16:11:32totyatotya

    @lavór: a panelt vagy a bkv-t tenned kotelezove? :)

  • 2009.05.27 16:12:32lavór

    totyatotya:

    A panelt tuti. :) Vagy legyen mindkettő? :)

  • 2009.05.27 16:14:41totyatotya

    @lavor: hmm, sztem a bkv durvabb, de hat usse kavics.

  • 2009.05.27 16:16:57BSz

    Hülyék ezek az amcsik! Igazán megnézhetnék BP-et, sose fognak ezek előre haladni, meg "Európai" nagyvárost építeni, ha nem vesznek példát rólunk. Szánalmas!

    Ja és Bloomberg monnyonle!

  • 2009.05.27 16:19:55BSz

    Kihagytam, hogy az amcsi taxisokat magyar tréningre kötelezném, ahol böszmeséget, intoleranciát, elsőbbség-elvételt, szabálytalankodást, és gyorshajtást, valamint tüntetést minden ellen amiben szerepel az autó mint nem az egyetlen elfogadható közlekedési eszköz, illetve fórumokra értelmetlen populista szövegek írását tanítanék. Vagy egyenesen minden autósnak.

  • 2009.05.27 16:21:31mindenkiautóba

    Olyan dolgoról beszélsz amiről fogalmad sincs.
    Itt laksz netán Bel-budán?
    Mi neked Bel-buda?
    10 éves folyamatról beszélek, a konkrét példa 3 éves intervallumot ölel fel.
    Mi a baj a kretén szóval?

    Érdekelne, hogy a sok autópárti közül ki élvezi a szmogot a Belvárosban?
    Mert ugye má fszával a csalánt verni mulatságos, igez?

    És igen, számtalan olasz, skandináv példából, vagy legyen London minegy kiindulva bizony le kell árni a budai belvárost is.
    A pestit rogán gyakorlatilag lezárja.

    Dugódíj pedig nem lesz megoldás de legalább fuzetni fogtok azért amit ma ingyen használtok:
    mert ugye adót, lóerő adót nem Budapesten fizetnek az átmenőforgalmisták, se az egészségügyi ellátórendszer fenntartását.

  • 2009.05.27 16:22:46mindenkiautóba

    a benzin adója nem Budapesté - mielőtt belekezdenénk ebbe

  • 2009.05.27 16:23:35lavór

    mindenkiautóba:

    Szerintem jó ötlet lenne lezárni az autózást Budán. Nagyyon örülnének a lakók a Moszkva téren és a Széna téren. :) De lehet az egész belvárosban. :)

  • 2009.05.27 16:25:01iBKV

    BSz. Legalább a "vezessünkigazánszarult" nem kellene megtanítanod nekik :D

  • 2009.05.27 16:29:12Aqvasky

    Aki nem érti miért nem jó a műdugó Pesten annak csak annyit mondanék, hogy ahol vannak utak ott nem probléma ezt megcsinálni, Budapesten nincsenek utak. Bár remélem itt is ilyen jól fog elsülni ez a dolog mint New Yorkban. Abszolút támogatom!

  • 2009.05.27 16:30:08Koky_

    Van olyan, aki a műdugók mellett áll, a BKV-t pártolja és dohányzik emellett? Mert akkor az az ember is szennyezi az én környezetemet. Ha már az autóst kiáltják ki a nagy környezetmérgezőnek....

  • 2009.05.27 16:31:15lavór

    Aqvasky:

    Szerintem egészítsük ki a dolgot. Forgalomlassítást a Hidegkúti, Hegyalja útra, Moszkva térre!

  • 2009.05.27 16:33:31Koky_

    Másrészt egészen biztos, hogy a belvárosban élőknek nincs autójuk.... egynek sem.

  • 2009.05.27 16:33:35szzsm9

    azok szerint akik nem Budapesten laknak és nem közlekednek BKV-val: a BKV szar és Budapesten csak autóval lehet közlekedni.
    milyen furcsa.
    önigazolásokat hallunk és ez természetes.

    a belvárosban lakom, biciklizek, BKV-val járok. és szeretném, ha lehetne levegőt kapni.
    az én érdekem ütközik a beautózókéval.
    ki szavaz a belvárosban? én.
    ilyen egyszerű. ezt kell megérteniük a döntéshozóknak.
    megnehezíteni az autózást és fejleszteni a BKV-t.
    ettől lesz normális a város.
    és persze a munkahelyeket egyre inkább kitenni a városból. nem olyan bonyolult.

  • 2009.05.27 16:34:05totyatotya

    @mindenkiautoba: a kreten szo eredetileg keresztenyt jelent (ekes francia nyelven chrétien), namost en durvan ateista vagyok :)
    ezen a reszen akadtam fenn kicsit, de gondolom ugysem igy ertetted.
    tolem kerhetnek behajtasi dijat, mivel belvarosi leszek ugysem kell fizetnem - itt az elso szamu kibaszas a nepekkel... masreszt mint mondtam alig vagyok pesten. harmadszor OK hajra - majd pont azt nem torli el az uj kormany, mi? :)

    szerintem neked szar napod lehet, durvan frusztraltnak tunsz, de komolyan.

  • 2009.05.27 16:37:19plezerm

    Tudjátok mit??? Közlekedjünk, szekérrel, nincs smog. Ja büdös a lócitrom és nem tetszik az ott lakóknak és a baromigazdag cégtulajoknak.

    Tiltsuk be a kocsiközlekedést teljesen és csak elektromos motorral, vagy biciklivel lehessen menni, max 30-al ügyelve a gyalogosokra, minden melóhelyen legyen kötelező a zuhanybiztosítás a munkaadó részéről, a Budapesti lakósok autóit meg berakjuk nagy garázskba a város szélén ha vidére megy kiteker csomagostúl, családostúl és beleülhet a saját autójába.
    De akkor nehogy valaki kitalálja a rendszámot a bicajra és azt mondja, hogy az izadsággommal zavarom a lakókat és ezért plusz díjat rónak a keróra.

  • 2009.05.27 16:39:33lavór

    plezerm:

    Szerintem jó ötlet. De kivételek ne legyenek.

  • 2009.05.27 16:40:52Koky_

    Hazamegy a belvárosi lakos, /talán az agglomerációból-melóból/ leparkol, kiszáll a légkondis autóból, majd lerakja a seggét az internet elé, és elkezdi szidni a belvároson átjáró autóst, hogy szennyezi a környezetét. Vannak autósok, biciklisek, BKV-sok, ez van. Nem kell egymást szapulni.

  • 2009.05.27 16:43:23lavór

    Koky_:

    Na, ez az! Ettől kapok agymenést. Meg kimegy a ződbe kirándulni, kocsival, szétdobálja a szemetét, akkor nem sérti az önérzetét, hogy mások lakókörnyezetét teszi tönkre. Álződikék.. Pfujjj!

  • 2009.05.27 16:44:39mindenkiautóba

    gondolom én mindenki frusztrált, akinek nap mint nap el kell viselnie a zöldből be meg kijárókat

    a társadalmi szolidaritás minimuma, hogy egymás egészségét nem rongáljuk

    ez amúgy sem kormányzati döntés. a főváros eldöntheti.
    amennyien tarlós elvtárs a budapestiek és nem az ingázók főpolgármestere kíván lenni

    dugódíj amúgy meg lesz, egyszerűen azért mert élhetetlen a város ráadásul nincs már miből lopni

    de továbbra is javaslom az építészfórum aktuális cikkét

  • 2009.05.27 16:47:41lavór

    mindenkiautóba:

    Gondolom az is természetes lenne, ha budaiak simán BKV-val mennének be a városba dolgozni, shoppingolni a Mamut-ba, nem? Ezzel szemben nem teszik. Most akkor mi is van? Tudod, a budaiak miatt is be van állva a város, nem csak az ingázók és a hülye pestiek miatt. :)

  • 2009.05.27 16:48:13mindenkiautóba

    tapasztalataim szerint a Margit körúton folyamatos a dugó befelé szinte egész nap
    délután és este meg kifelé

    ebből arra következtetek, hogy az aglomerációban lakók generálják

  • 2009.05.27 16:49:03mindenkiautóba

    én Bel-budáról beszélek folyamatosan

  • 2009.05.27 16:49:12lavór

    mindenkiautóba:

    Természetesen elég részrehajlóan következtetsz. :)

  • 2009.05.27 16:49:18Koky_

    Van autóm és BKV-zom is. Mielőtt támadási felületet biztosítanék bárkinek is.
    Lavór: kapj agymenést, de azt én már nem várom meg. Unalmas a sok egymásra mutogatás.

  • 2009.05.27 16:50:27lavór

    Koky_:

    Sokkal könnyebb nekik egymásra mutogatni, mit valóban megteremteni az "élhető" várost. Ugyanis olcsó. :)

  • 2009.05.27 16:54:02mindenkiautóba

    mi ebben a részrahajlás?
    a forgalom megsokszorozódott
    a városból 500 ezren kiköltöztek az aglomerációba

    van összefüggés?

    lehet a belvárosban tömegközlekedni?
    van metro meg villamos?
    akkor minek átmenni rajta autóval? ja a kényelem?

  • 2009.05.27 16:55:19totyatotya

    oszinten, annyira nem erdekel az epiteszforum. azt tudom hogy budapest levegocsatornait jol beepitettek az utobbi nehany evben, nemtom ez ellen mit akarsz/akartok tenni - pl az ott lakokat/dolgozokat egyszercsak majd nem engeditek bemenni? v megjobb, kotelezo lesz nekik kinyitni az ablakot?
    vagy konkretan, kimondottan csak es kizarolag a varoson (terkepen) vizszintesen autozokkal van a bajod?
    szerintem egyaltalan nem mindenki frusztralt, nezzel korul. a varos egyaltalan nem elhetetlen. tolem lehet dugodij de oszinten, kizartnak tartom hogy az neked segitene. nezd meg a londoni kimutatast: alig nehany evvel a dij bevezetese utan pontosan ugyanakkora a zsufoltsag mint elotte. manhattanben effektive ebbol az okbol kifolyolag elutasitotta a varosvezetes a dugodijat. ott inkabb az aruszallitast akarjak az ejszakai orakra tenni.

    te hisztizel, hazudozol, siman mesz a depresszio fele, azt varod tarlos elvtarsat. eszre kellene venni hogy nem fentrol jon a megoldas, es a vilag ma olyan, hogy ha valami nem tetszik, akkor neked kell odebb menni. szar de ez van.

  • 2009.05.27 16:56:58lavór

    mindenkiautóba:

    A forgalom az ott lakók autóitól is megsokszorozódott. Az agglomerációnak vannak előnyei, hátrányai. Sokak szerint lehet tömegközlekedni a belvárosban. Van metró villamos, amit a budaiak is használhatják nyugodtan. A budaiak nem kényelmesek akkor?

  • 2009.05.27 17:00:31mindenkiautóba

    az építészfórum leírja a londoni helyzetet

    ma rájöttem hogy a kreténség és a hazudozás szinonímák

  • 2009.05.27 17:05:52emzéperiksz

    maxt:

    "Tételezzük fel, hogy egy Újpesti le akar menni a Balatonra autóval. Ha nem a szokott módon elindul a városon keresztül az M7-eshez, hanem az új körgyűrűt használja és északon hajtt fel rá, akkor pontosan kétszerakkora utat kell megtennie, mintha átvágna a városon."

    Pont ezért kell bevezetni a dugódíjat, hogy a sok hülye ne a benyán spóroljanak, hanem élhető maradjon a város.

  • 2009.05.27 17:11:46mindenkiautóba

    lavór: te nem tudsz olvasni? én Bel-budáról beszélek. Tudod az egy olyan hely, ahol akár még gyalog is el lehet érni mindent.

  • 2009.05.27 17:15:09lavór

    mindenkiautóba:

    És az ottani lakóknak nincs is autójuk? Én másként láttam. :)

  • 2009.05.27 17:19:10mindenkiautóba

    aham
    tehát a gaz bel-budaiak töltik meg a margit körutat egész nap
    értettem

  • 2009.05.27 17:20:30lavór

    mindenkiautóba:

    Is. Ezért vagy részrehajló. :)

  • 2009.05.27 17:34:24totyatotya

    @mindenkiautoba "az építészfórum leírja a londoni helyzetet
    ma rájöttem hogy a kreténség és a hazudozás szinonímák"

    Vegyuk kette :)
    itt elolvashatod a western extension es altalaban a zona aktualis eredmenyeit: http://www.tfl.gov.uk/tfl/roadusers/congestioncharging/westernextension/pdf/Executive-Summary-Report-to-the-Mayor-on-Western-Extension-zone-consultation-27-Nov-2008.pdf

    a kereszténység és a hazudozás ugyan szinonimák voltak bizonyos korokban, de nem mindig. nem értem mire gondolsz.

  • 2009.05.27 17:44:27mindenkiautóba

    mikor hosszabb időt arra töltöttem taxin kívül nem nagyon láttam autót
    igaz taxi rebgeteg volt

  • 2009.05.27 18:11:22Bartoki

    "aham
    tehát a gaz bel-budaiak töltik meg a margit körutat egész nap
    értettem"

    Nem tudom tudsz-e róla, de a Hűvösvölgyi-Budakeszi út összefolyásánál összesen 1, lámpával jól megakasztott sávon jön be a forgalom ennél kijjebbről (ennek is legalább a fele budai forgalom, nem az agglomerációból jön).

    Persze ennek a forgalomnak csak egy töredéke megy a Margit körút felé, mert a nagyobbik része a Moszkva téren (vagy még előtte) dél felé fordul.

    Szóval valószínűleg tényleg nem ez tölti meg a Margit körutat, főleg nem egész nap. Budapesten belül is 600e autó van, valahova azok is járnak (főleg miután egyre több helyen már a saját házuk előtt sem maradhatnak napközben).

  • 2009.05.27 18:24:52Bartoki

    A New York-i (manhattani) autók fele tényleg taxi. Nem is lehet elvárni hogy annyi embernek aki ott lakik/dolgozik legyen elég hely.

    Mindenesetre az a kevés hely ami a mellékutcákon van, az általában ingyenes. Nincs olyan hogy a fél vagy az egész belváros "fizető övezet" és gyalogolj 300 métert az automatához. Ha itt-ott valami ultra kiemelt helyen mégis fizetnivaló van, akkor az a filmekben látott 1 automata per autó módszerrel van megcsinálva (karók helyett fizetőautomata).

    Deviszont az utcán csak akkor van hely ha nagy szerencséd van, vagy nem pont a legsűrűbb környékről van szó. Ha meg nincs, akkor ott a parkolóház, ami ha jutányos akkor 20 dollár egy napra, de simán lehet 50 is, megintcsak a helytől sok minden függ.

    A "csak filmsztár/rocksztár jár saját kocsival" már csak ezért is helytálló, mert közlekedni még csak-csak lehet ott a kocsival (persze azért elég durva, de nem rosszabb mint Budapesten), de parkolni már kb. lehetetlen.

    Ezért aki benn lakik és ragaszkodik a kocsihoz, az általában a kényelem érdekében vesz hozzá egy fix helyet is egy mélygarázsban/parkolóházban, és pár év alatt kifizeti érte egy átlag autó árának a többszörösét.

    Ez van, ez a (kapitalista értelemben) korrekt megoldás: akinek kell a fix hely a lakhelyéhez közel, az ne az ablaka alatt lévő közterületet próbálja privatizálni, hanem vegyen magának fix helyet, piaci áron.

  • 2009.05.27 19:01:55totyatotya

    kollega jol mondja. annyit meg hozzatennek, hogy aki lerakja a kocsijat ott, ahol nem szabad, az kb 200 dollaros ticketet kap postan, es az auto hult helyet talalja amikor visszaer.

    es megegy fontos dolog: a fopalyaudvar a varos kellos kozepen, a fold alatt van. kezi/gurulos csomaggal barhonnan odasetalsz, nagyobb cuccal taxizol. vonatok majd' 100 vaganyrol indulnak gyakorlatilag mindenhova, folyamatosan, ejjel-nappal. a palyaudvar gyonyoru tiszta. a jegyvasarlas full online, vagy kulturalt penztarban.

    ha megis autoba akar valaki zuhanni a fuggetlenseg-napi hetvegere (vagy akarmikor), akkor kb 10 perc alatt berelhet szarert-hugyert egy compact autot par napra.

    Ezt csak azert, hogy jobban lassuk mit is hasonlitunk mihez.

  • 2009.05.27 19:17:48tutti

    IX. Mátyás utcában néztem ma, hogy az utca 2 éve lerakott térköve teljesen be van szürkülve meg feketedve, főleg ott, ahol az autók járnak. Hogy néz így ki? Ezért felesleges a szép térkő, ha csak hagynak beszürkülni mindent? Legalább takaríthatnák néha valami stermioval. Mert így tök felesleges az épületeket lefesteni, az utcákat térkövezni, ha utána ugyanaz a forgalom szennyezi be az egészet és még takarítva sincs...

  • 2009.05.27 19:40:06p.k.v

    Ha demszky utanozza ezt, akkor fizesse ki nekunk (budapestieknek) karteriteseket! Igazan nem volt szep otlet ez a nyari mudugot bevezetni raadasul kettosvalsagidejen! Ha ez bevezeti, akkor nezzetek meg jol, h meg tobb munkanelkulit is okozhat!!!!!

  • 2009.05.27 19:47:12lavór

    tutti:

    A vezetőktől csak annyi ésszerűséget várhatsz, mint azok megválasztóitól. :)

  • 2009.05.27 19:59:07p.k.v

    Bartoki:
    Hazudtal! NY- ban is van fizetos parkolo! Egyaltalan voltal NY-be?????? minimum 20-25 dollart fizettem! es a metrok buszok heti kb: 25-30 dollar volt! Miert hazudtal?

  • 2009.05.27 20:02:41p.k.v

    Bartoki!
    En hidegkuton lakom, es nem csak huvik mennek le hanem agglosok is eleg sokan, egyaltalan szoke bena agyad van?????

  • 2009.05.27 20:55:15anyátok

    p.k.v.:
    Hogyan okozhat a műdugó több munkanélküliséget?
    Egyébként én is szeretm az autómat, de Pesten csak a hülye nem jár BKV-val.
    Nagy csomaggal, meg vidékre persze az autó jobb - mármint nekem.

  • 2009.05.27 22:17:54p.k.v

    anyátok:
    ha te is kocsival jarsz fontos iratokkal, laptoppal stb..en is igy jarok. Ha fontos utakat lecsokkenti a savokat amiket hasznalunk, es ebbol meg hosszabb ideig kell docognod es ido is szamit a munkahoz... Ha tobb ideig szarakodtal mudugoban akkor az meg rosszabb!!!! Nem ismered a penzugyeket, hogy nehogy veszelyeztesse!? Kivancsi leszek ha te rajonnel!!!! SZOKE BENA AGYAD VAN!

  • 2009.05.27 22:22:14ENDRE

    A VEKE álláspontja a nyilvánosságra került javaslatokról az alábbi:

    1., A céllal, hogy Budapest belvárosában forgalomcsillapítás történjék, egyetértünk. Ennek legfőbb eszköze azonban, a francia városok, Amszterdam, London vagy Stockholm példáját idézve a jó és versenyképes tömegközlekedés. Ezt a lépcsőt nem lehet kihagyni, épp ezért tartjuk rossz ötletnek a mostani javaslatot.

    2., Ma Budapesten naponta 3-400 busz robban le, a vonalak jelentős részén még a ma is tömegközlekedő utasok elszállítása is sokszor akadályba ütközik, több mint 40 BKV-vonalon ért el kritikus szintet a zsúfoltság, a BKV saját adatai szerint. A BKV jelenlegi buszparkja véges, több busz beszerzésére, bérlésére közbeszerzési korlátok miatt júliusig nincs már mód, tehát kijelenthető: az autósok tömegközlekedésre áramlása csak szép álom maradhat a jelenlegi tömegközlekedési kínálat mellett, tehát a valós célját a kísérlet nem töltheti be. Álláspontunk szerint jelentős tömegközlekedési kapacitásbővítés, a javaslatban szereplőnél sokkal több buszsáv lenne szükséges. A VEKE álláspontja szerint a megoldást a Bajcsy-Zsilinszky úti és a Rákóczi úti villamosvonalak visszaépítése jelenti: a villamosvonalak egy sáv elvételével betölthetik a forgalomcsillapítás szerepkörét, de egyben valódi, nagy kapacitású és színvonalas tömegközlekedési alternatívát is nyújthatnak a belváros fő tengelyein.

  • 2009.05.27 22:23:05ENDRE

    3., Koncepcionálisan hibásnak tartjuk az anyag azon részét, mely szerint a lezárt sávok helyén több úton nem buszsávot, hanem felszíni parkolóhelyeket hoznának létre, például a még új buszjárattal is ellátni kívánt, buszsávval nem rendelkező Bajcsy-Zsilinszky úton. Számos európai példa bizonyítja: minél több belvárosi parkolóhely létesül, annál többen akarnak majd autóval bejutni a városba. Ebből is látszik az anyag elhamarkodott, kapkodó összeállítása.

    4., A VEKE a témában igen aktív közlekedési szakmai civil szervezetként nem került semmilyen formában bevonásra a javaslat előkészítésébe, így értetlenül állunk azon városvezetői nyilatkozatok szerint, melyek széles körű civil egyetértésre utalnak. A félreértések elkerülése érdekében szükségesnek tartjuk hangsúlyozni: a VEKE nem vett részt a javaslat előkészítésében és jelen formájában nem is ért egyet azzal.

    5., Jelen formájában úgy látjuk, hogy a javaslat több kárt okozna, mint amennyi hasznot hozna. A fenti okokból szerintünk sikertelenségre ítélt kísérletezés a közvéleményben ellehetetleníti a végiggondolt forgalomcsillapítási elképzeléseket is a következő évekre. A kudarc után majd az átgondolt, tömegközlekedés fejlesztésére épülő forgalomcsillapítási elképzeléseket megfogalmazók is azt hallgathatják majd: 2009 nyarán kiderült, hogy ezt nem lehet megcsinálni, Budapesten nem lehet forgalmat csillapítani. Épp ezért rendkívül veszélyesnek és az eredeti célokkal ellentétesnek, sőt kifejezetten kontraproduktívnak tartjuk a javaslatot, amely egyetlen dologra alkalmas: a várospolitikailag és közlekedésszakmailag fontos forgalomcsillapítási lépések lejáratására.

  • 2009.05.27 22:26:05p.k.v

    anyátok:
    es igazad van, h pesten szarul jarnak bkv-sok es sot a taxisok is!

  • 2009.05.27 22:27:04vörösgém

    blőd dolog NYC-t csicska budipesthez hasonlítani, a szaros 3 metrójával és csövesbűztől erjedő BVK-jával.

    I (L) NYC

  • 2009.05.27 22:29:42p.k.v

    ENDRE!
    2-es pontanal: azert robbanak le olyan sok buszok, mert erre nincs penze bkvnak! hogy lehessen vasarolni vadiuj hosszutavon megbizhato buszokat es ne korrupt 4es metrora koltse el!! ha nem lett volna korrupt 4es metro, akkor ez mar elhetobb BKV-va valhat!!!!!

  • 2009.05.27 22:48:49Vortex

    2009.05.27 16:00:22
    tutti:
    ---------------------------------------
    És amikor valaki kiszámolja, hogy neki bejutni a munkába meg hazajutni az 2x3 bkv jegy (1740 Ft), akkor pl. elfelejti azt, hogy létezik bérlet is. A 9000 Ft-os bérlet 20 munkanapból 1-re számítva 450 Ft. Az kb. 20 km autózás
    ---------------------------------------

    Ha van autóm (márpedig az nekem kell), akkor nem fogok még mellé 9xxx-ért bérletet venni, mert a kettő együtt már sok....
    Tehát az autósok többsége szerintem ha BKV-zik, akkor jegyet vesz, tehát helytálló a számításuk a költségeket illetően.

  • 2009.05.27 22:50:09nedudáljparaszt

    A BKV tarifapolitikája nem kedvez az alkalmi használóknak. A napijegyet le kéne vinni 800 Ft-ra és rögtön többen használnák.

  • 2009.05.27 22:59:23nedudáljparaszt

    "es megegy fontos dolog: a fopalyaudvar a varos kellos kozepen, a fold alatt van. kezi/gurulos csomaggal barhonnan odasetalsz, nagyobb cuccal taxizol"

    Ja, a Pennsylvania Station. Tehát New Yorkban valóban ki vannak szolgálva az utasok. A taxi olcsó - pesti árszint, fix tarifa, de a hivatalos sárga taxikon kivül magánautós fuvarozást is lehet rendelni, bár nem tudom, ez mennyire legális.
    New Yorkban azt láttam - és ez különbözik más amerikai városoktól -, hogy ott az emberek hosszúakat sétálnak. Budapesten egy megállóra is föl szoktunk szállni a villamosra, New Yorkban úgy láttam, inkább lesétálják, felszíni buszokra meg az száll föl, aki nagyon ráér.

  • 2009.05.28 02:57:19blavatsky

    Senki nem unta meg el az okoskodast?
    a) 30 napot akarmelyik autos kibir. Az is, aki nem engedi at a puahtestut a zebran, 40 fokban. Mert neki legkondija van...
    b) Budapest nem New York. Ami ott jo, amott talan nem, vagy esetleg megis.
    c) A sok, rendkivul okos, mindent elore tudo es lato nyilatkozo kozul probalta mar valaki? Honnan a pek gorongyos pocsebol tudja egesz Magyarorszad, hogy ez biza sz@r lesz?

    Abban a "kurvaorszagban" azert nem valtozik semmi soha, mert a magyar csak ahhoz ert, hogy jo elore lefikazzon dolgokat. Igy aztan nem kell kiprobalni. Ilyen mentalitast ugy 70 evesen kene elkezdeni felszedni. Meghogy 200 ev... igy?! Jo ha valaha be lesz hozva a lemaradas...

  • 2009.05.28 11:17:47hozé bubó

    3hete mindennap mindenki ugyanazt...
    "a gyalogosok és a túristák jól fogadták": páros heteken pedig legyen az autósoké az összes járda, bicikliút, és minden gyalogosátkelőt kiiktatni-és akkor majd mehet a cikk hogy az autósok jól fogadták a gyalogos-biciklismentes napot. a gyalogosok meg majd megszokják és elpárolognak. Csak mert hogy demokrácia van mindenki álljon egyszer a szerszám rosszabbik oldalán az úgy igazságos.

    2. budapest nem NNNNNNNNNNYYYYYYYYYYYYYYYYYY, nem london, nem párizs, érthetőőőőőőőő????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

  • 2009.05.28 11:25:36hozé bubó

    mindenkiautóba: ha eddíg 10 autó menekült arra akkor most 3000fog, mert ez a lényege a műdugónak hogy az autósok nagy része nem elpárolog meg nem biciklire pattan hanem beleveti magát a dzsumbujba hogy kikecmeregjen a dugóból erről szól BP-i lámpaszervezés, meg az állandó turkálódás ami a városban folyik már 20éve.
    Óbudán lakom nem az agglomerációban, akkor most költözzek én is a belvárosba mert akkor milyen jó lesz nekem?????????????

  • 2009.05.28 11:27:32hozé bubó

    ha kipróbálják és tényleg szar lesz akkor minden értekommentezőnek levágni a karját!!!!!!!!! na így is OK? faszfejek

  • 2009.05.28 15:25:11dmm

    @hozé bubó: tényleg nem ny, nem london, nem párizs, hanem egy élhetetlen szar hely a felsoroltakkal szemben. és tudod miért? mert a te szemléleted uralkodik benne. mindenhol igyekeznek a várost visszafoglalni a lakói számára az autók elöl. a városba kurvára nem kell autó, főleg a belvárosokba. tanulj meg láb által járni, nem olyan nehéz, valamikor sztem te is tudtál. az autóknak nem elpárologniuk kell, hanem ott mozogniuk, ahol szükséges. állati rossz duma a négy méteres létra, a város másik végébe hordott iskolás stb. ha így lenne tényleg, akkor nem 1,1 ember ülne az autókban, amelyeken nemhogy létra, de csomagtartó sincs...

Mi ez?

Október elején elkezdődött az iratismertetés Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és húsz társa (több BKV-s vezető, valamint a főpolgármester-helyettes munkatársai) ellen indult eljárásban.

Tovább
Dokumentumlista:

Parkolási szégyenfal

Friss kommentek

Keresés