Ősztől szűr a csepeli szennyvíztisztítómű
2009.07.07. 17:04 - Tenczer Gábor
Napokon belül az is kiderül, hogy hova szállítják majd az ülepített trutymót.
A tervek szerint az augusztusban kezdődő üzempróbák után, szeptember közepén elindul a teljes szennyvíztisztítási rendszer 1 éves próbaüzemi működése Csepelen, jelentették be sajtótájékoztatón. A beruházáson 106 millió eurót megtakarítottak, amit más összegekkel újabb csatornázási projektekre fordítanak, ha az unió belemegy.
Demszky Gábor főpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szennyvíztisztító beruházáshoz tartozó munkák befejeződnek októberre a Budai alsó rakparton, de elképzelhető, hogy a felújított rakpartot már szeptember közepén végig megnyitják az autósok előtt.
A felső rakparton szeptember végén indulhat meg a villamosközlekedés. Az átadás azért csúszik, mert a kaszinónál feltártak egy régi, boltíves ciszternát, amelyre betontetőt húznak, hogy később hasznosítani tudják majd a pincerendszert.
Groniewsky Tamás, a beruházást koordináló Enviroduna ügyvezető igazgatója elmondta, hogy napokon belül eredményt hirdetnek azon a pályázaton, amelynek nyertese gondoskodik az egy éves próbaüzem alatt a szennyvíztisztítóban keletkező szennyvíziszap elhelyezéséről. Végleges megoldás egyelőre nincs még az iszap elhelyezésére.
Elhangzott, hogy a beruházás során 106 millió eurót takarítottak meg az uniós támogatásból, amit szeretnének új elemekre felhasználni, például szivattyútelepek átépítésére, tehermentesítő gyűjtőcsatornák építésére. A beruházás teljes költsége így 429 millió euróról 491 millióra növekedne.
Mivel az új elemeket a 2010-es eredeti határidőt követően, csak 2012-re tudná megvalósítani a főváros, ezért a maradvány felhasználása mellett határidőmódosítást is kért, amihez az unió illetékes bizottsága eddig vonakodott hozzájárulni.
A 106 millió eurón felül a teljes csatornázási projekt új elemeire fordítaná a főváros azt a 40 millió eurót, amit az unió bírságként megvont, mert kifogásolt egyes közbeszerzési eljárásokat.

Kommentek
2009.07.07 17:52:43-thev
elsőnék az én ürülékem fog ott megtisztulni :D
2009.07.07 17:54:58Budapester81
már megint keveritek az eurót a forinttal
"Elhangzott, hogy a beruházás során 106 millió eurót takarítottak meg az uniós támogatásból, amit szeretnének új elemekre felhasználni"
"A 106 millió forinton felül a teljes csatornázási projekt új elemeire fordítaná a főváros azt a 40 millió eurót, amit az unió bírságként megvont"
2009.07.07 18:27:46Lali_
106 millió Eurós megtakarítás komoly lenne :D De azért a 106 millió megtakarítás tényleg nem rossz.
Látszik, hogy nyár van, nem mennek be dolgozni, rögtön ível fel a gazdaság, mert kevesebbet lopnak :D Vagy már azt is belekalkulálták
2009.07.07 18:36:08Romit
Csak azt nem értem, hogy miért kellett pár kilóméterre a belvárostől egy ilyen telepet felhúzni? Miért nem lehettett az M0-on túlra kidobni? Pár éven belül a szigetcsúcs beépül, elég kellemetlen lesz majd szomszédságban egy ilyen tisztítómű! Ismét a rövidlátó politika...
2009.07.07 18:43:25daneeka
Le van szarva :D
2009.07.07 19:27:07xiau.ling
@ Romit:
http://www.origo.hu/itthon/20071214-csepeli-szennyviztisztito-eloduna-projekt-kepriport.html
a cikk szerint az egész környéke parkosítva lesz, _teljesen zárt_ rendszerű, az óriási csarnokokból kilépő levegő is szűrve lesz, valamint a tetejére zöld-tető kerül, hogy még a gólyákat se zavarja amikor átrepülnek. úgy akarják megépíteni, hogy semmi szaga ne legyen, plusz a lebontás során keletkező metánból a saját energiafogyasztását többé-kevésbé fedezi is a helyben épített erőműben, tehát annyi kábel sem megy majd arra.
további infók a nagyüzemi víztisztításról:
http://en.wikipedia.org/wiki/Sewage_treatment
2009.07.07 19:28:10Fikkentáger
Aki odaépül, annak tudatában teszi, hogy szennyvíztelep mellé épül, szóval nem lesz neki kellemetlen, mer ha mégis, akkor már oda se megy eleve.
Azt nem tudom, hogy egy városnyi szart mennyivel többe kerül még biztonságosan és hatékonyan sok kilómétereken keresztül továbbszállítani, mert a Csepel-szigeten elég sok minden van (például ivóvízbázis), de a gravitációra ott nem nagyon lehet számítani. Meg aztán melyik agglomerációs képviselőtestület szavazná meg a dolgot?
2009.07.07 19:32:26Fikkentáger
Egyébként ha már odább kéne kicsit dobni a fekálit, én speciel - nem rövidlátó módon - Szerbiára gondoltam. Meg tudnánk nekik magyarázni, hiszen így is úgyis odaér valahogy, szar képében meg sokkal hasznosabb lehetne, locsolhatnák vele a kukoricatáblákat. Jobban megdobná a termést, mint a híg és tisztított dunavíz.
2009.07.07 20:13:05ViKtOr
"szóval nem lesz neki kellemetlen, mer ha mégis, akkor már oda se megy eleve."
Ezt maga Besenyő Pista bácsi se mondhatta volna szebben.
2009.07.07 20:36:23polcz
már szarunk se lesz...
2009.07.07 21:39:05Fikkentáger
Besenyő I.V. István annyit mondott volna:
- Ez hülyeség! -
http://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM
2009.07.07 22:19:491&Emir
Szar ide,szar oda, de hogy lehet egy ilyen szaros buliba bekerülni,
2009.07.07 22:37:36terasz9
a főlapon említett trutymós részt meg hozzáképzeljük a cikkhez :)
2009.07.07 22:40:49charlie
Egyáltalán nincs szaga egy ilyen modern szennyvíztisztítónak. Ha jól csinálják meg...
2009.07.07 23:02:30boldii
Visszatartom környezetvédelmi okokból.
2009.07.07 23:26:38Rocko-
http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=278093&fr=hs
az egyik szerint kész, a mási kszerint majd 2 év múlva.
korrekt tájékoztatás.
2009.07.08 00:40:03bejgli
Csak az a probléma, hogy ez volt Pesten az egyetlen ideálisan alkalmas hely, ahol fel lehetett volna építeni a Magyar Manhattant. Felhőkarcolókkal, építészi fantazmagóriákkal, Zaha Hadiddal (képzeljük el a házát kicsit felnagyítva és kissé vitorlaszerűbbre formálva a sziget északi csúcsán), mindennel. Budapest egy új jelképet kapott volna, amely
1. nem üti agyon a környezetét,
2. nem töröl el értékes előzményeket,
3. nem terheli agyon a környéket (közlekedést simán lehetett volna hozzá csinálni),
4. nem vesz el szükséges zöldterületeket,
5. viszont decentralizáltabbá teszi a városszerkezetet,
6. emiatt javítja a belvárosi közlekedést és életminőséget,
7. hasznos funkciót ad egy kallódó városrésznek.
Ehelyett odaraknak egy szennyvíztisztítót.
Nem tudom, személy szerint kik és mely érdekcsoportok hoznak meg egy ilyen döntést, de lassan abbahagyhatnák már.
Mert ez meg a völgyhíd, így együtt kicsit sok lesz. Rossz viccnek, szomorú mementónak egyaránt.
2009.07.08 04:07:03Lord_co
- 106 millió eurót/forintot takarítottak meg
- 429 millió euróról 491 millióra növekedik a teljes költség a plusz beruházások miatt
- amire a bírságként elvont 40 millió eurót is költenék
?? ezt most csak én nem értem?
amúgy minek az egész városon át szállítgatni a szennyvizet, onnan meg az iszapot valahova máshova
miért nem lehetett lokális tisztítókat építeni?
2009.07.08 08:27:47világoszöld
Létezik olyan technologia, nem is messze , a bécsi út túlsó oldalán, amellyel az iszapból a barnaszénnel azonos fütőértékü granulátumot lehet előállítani, részben ezzel fütik Bécsben a távfütéses lakásokat, fele áron , mint Budapesten. A cégnek tudomásom szerint volt halvány próbálkozása a csepelieknél is, " kellő érdekeltség" hiányában sikertelenül. Vajon miért is???
2009.07.08 09:44:39Lucidum intervallum
@ Romit:
@xiau.ling:
így van, mind a szag, mind az optikai szennyezés 0,00%-ék kell hogy legyen ha a kerítés mellett állsz.
= észre sem veszed.
2009.07.08 16:38:56aztgondolom
Romitnak meg más lokálpatriótáknak üzenem
Budapest szenyvizét úgy illik Budapesten tisztítsák.
És a szenyvíz iszapot is a helyszinen kellene mindenféle szállítás és egyéb hercehurca nélkül feldolgozni. Nem pedig utaztatni félországon át. Persze így kevesebb veréb gazdagodna a szar bizniszen.
Job helyeken az úgy van hogy a tisztított szenyvizet is a folyó város fölötti szakaszán lehet visszavezetni . Így érdekeltek a tisztítás minőségében.Persze ez nem spanyol viasz
Halász