Budapest neontemető

Valahol azt olvastam, hogy amikor eltűnik utcáiról az utolsó patinás reklám, jellegzetes régi felirat, öreg neonreklám, akkor szakít végleg múltjával egy nagyváros, akkor kényszerül bele az örök és unalmas jelenben létezésbe. Errefelé tart Budapest.

A Transindex nemrég remek kétrészes fotóriportban (Az elvtársak üzenete 1. rész - 2. rész) örökítette meg a Kolozsvár utcáin még fellelhető, rendszerváltás előtti neonfeliratokat, reklámokat, és egyéb írásos emlékeket. A képeket nézegetve döbbentem rá, hogy három éve foglalkozott az Index utoljára – az Oktogon emblematikus Telitalálatának leszerelése apropóján – a budapesti neonreklámok helyzetével. Akkor is a városképet meghatározó, jellegzetes és egyedi vizuális elemek eltűnése miatt lehetett szomorú a neonbarátok köre, mint ahogy egy évvel korábban is egy dühítő eseményről kellett hírt adnunk: a Deák téri Főz, Süt, Fűt érthetetlen megsemmisüléséről.

Afelől nincsenek illúzióink, hogy az elmúlt három évben jóra fordult volna a még meglévő budapesti neonreklámok sora. A lelkes neonbarátok – Izsó Zoltán, Neonvadász, a Reklámfényezők és a Neonmentők – tevékenységéről alig hallani valamit, honlapjaik hosszú idő óta nem frissültek, az ígéretes és szimpatikus tervekből nem sok valósult meg, talán egyedül az Elektrotechnikai Múzeum gyűjteményébe került neonok menekültek meg az enyészettől. A Budapest folyóirat 2004-es fotópályázatának képeit nézegetve is egyértelmű, hogy rengeteg szép, míves neon- és egyéb reklám, kultúrtörténei jelentőségű hirdetés, felirat tűnt el az utcákról.

Az elmúlt napokban igyekeztem bejárni a főváros főbb útvonalait, tereit, hogy amennyire erőmből telik, összegyűjtsem legalább egy-egy fotó erejéig, a még megmaradt hirdetéseket, reklámokat, érdekes feliratokat, cégneveket – elsősorban a neonokra koncentrálva. Ezek jelenlegi formájukban már nem tekinthetők reklámoknak, sokkal inkább kordokumentumoknak, vagy ha úgy tetszik retró jeleknek, de mindenképp figyelemre méltó, megőrzésre, gondozásra érdemes városképi elemeknek.

Természetesen tudom, hogy korántsem teljes az alább megtekinthető képes gyűjtemény, és hogy a szisztematikus gyűjtés és feldolgozás is várat magára, de egy gyors helyzetjelentésnek talán elfogadható, és esetleg az olvasók segítségével tovább is bővíthető.

A még meglévő neonok közül már csak néhány gyullad ki este, éjjel, többségük ki tudja mióta nem világít, sajnos sokuknak már a fénycsövei sincsenek meg, csak a betűk alapjául szolgáló testek. Evidencia, hogy sokszor már nem is a hirdetett üzlet működik alattuk, bár vannak még ilyenek is: a Mátyás Pince, a Paprika Étterem, az ERMA textilbolt, vagy a Szarvasi fémgyár márkaboltja – ezek egyébként működő neonok, de sajnos nem ez a jellemző.

Szembetűnő, hogy leginkább a kis üzletek neonfeliratai élték túl az idők viharait, a legjellemzőbb az órások és fodrászok tevékenységét hirdető neonok megléte. A magasan, a házak tetején vagy falain lévő nagy neonok közül mára alig maradt meg néhány, csak reménykedni tudok, hogy a Baross téri "Esti Hírlap", a kicsit odébb látható "Vásároljon készruhát!", a Rákóczi úti "Sztár" üdítőreklám, a Déli pályaudvarnál a "Ne szemeteljen!" és a "Biztosítás–Biztonság", a Bem rakparton az "Avtoexport Moszkva", az Újpesti Áruház monumentális felirata, a Kossuth utcai Orion és Cordiatic, vagy a gyönyörű "BÁV Csarnok" a Lónyay utca-Vámház körút sarkán nem jut a Gázművek "Főz, Süt, Fűt" remekének sorsára.

A neonreklámok egyébként a XX. század első évtizedeiben jelentek meg a világ nagyvárosaiban, így Budapesten is. A II. világháborúban többségük elpusztult, a kommunizmus kezdeti évtizedeiben meg nem igazán voltak divatban úgymond. A neonreklámok második aranykora a hetvenes években kezdődött, a városvezetés és a párt az 1970-es pártkongresszus után döntött úgy, hogy a turisták által látogatott helyeknek világvárosi hangulatot adnak a sokszor nem is konkrét terméket vagy márkát reklámozó neonhirdetésekkel.

A nyolcvanas évek vége felé kezdett leáldozni a neonok fénykora – ekkor kezdte el jó érzékkel Lugosi Lugo László fotózni a végnapjait élő neonrendszert. A rendszerváltás után pedig a hirdetési piac átrendeződése, a reklámokat hordozó ingatlanok tulajdonosainak gyakran követhetetlen cserélődése végképp pontot tett a történetük végére.

Egyébként a neonok elhanyagolása, elkótyavetyélése is tipikus magyar történetnek tekinthető, szerencsésebb sorsú nagyvárosban – Párizs, London, Róma, New York, Sanghai, Tokio, így kapásból ezek jutnak eszembe – még ma is a városkép szerves és meghatározó része a régi és új neonfeliratok kavalkádja.

A következőkben szeretném folytatni a még meglévő neonreklámok megkeresését, és ebben kérem az olvasók közreműködését. Ha van tippjük, hogy hol van még megmaradt neon, esetleg van fényképük róla, kérem írjanak erre a címre. Fényképet feltölteni az Indafotóra is lehet, ha van olyan új, vagy akár archív fotójuk, amit szeretnének megosztani másokkal is, adják képeiknek a "neonparádé" címkét. Természetesen vidékről is várom a képeket, a nagyobb hazai városok még meglévő neonfeliratait is jó lenne egybegyűjteni.