Zárolják Hunvald vagyonát
2009.09.17. 07:59 - MTI
A Hunvald Györgyhöz köthető vagyon zár alá vételéről döntött a nyomozati bíró – erősítette meg a Népszava értesülését Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A lap csütörtöki számában a szóvivő hozzátette: a döntés nem jogerős, ellene a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő polgármester védője fellebbezett.
Erzsébetváros korábbi polgármesterét, Hunvald Györgyöt hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják. Fazekas Géza beszámolt arról is: a Legfőbb Ügyészség döntött arról, hogy helyt ad indítványuknak, melyben az erzsébetvárosi ingatlanügyekben folytatott nyomozás október 3-án lejáró határidejének négy hónappal, 2010. február 3-ig történő meghosszabbítását kérték. Ezt egyrészt az ügy bonyolultságával indokolták, másrészt felmerültek olyan adatok is, melyek újabb bűncselekmények gyanúját vetik fel. Az ügynek összesen 21 gyanúsítottja van, közülük szeptember elején Kardos Pétert – a pénzügyi bizottság volt elnökét – kiengedték az előzetesből, és a kényszerintézkedést lakhelyelhagyási tilalomra változtatták - olvasható a lapban.

Kommentek
2009.09.17 08:18:36gftamas
Zárolják a vagyonát? Akkor gondolom már sikerült szinte mindet átmenekíteni rokonokhoz, barátokhoz az elmúlt hónapokban és azért rendelték el a zárolást. Így a közvélemény is megnyugszik, de azért nem kell kárt okozni egy jó elvtársnak.
2009.09.17 08:35:27McSzomorú
Mármint, ha volt olyan bolond, hogy a saját nevén gyűjtötte.
Most fog kiderülni, hogy szegényke egy nincstelen honpolgár.
2009.09.17 10:27:09nyomi
Mitol lett boynolult ez az ugy? Fel eve, eve, amikor meg idoszeru is volt, akkor annyira qrva egyszerunek tunt, most meg mar, amikor a fene se emlekszik egyszercsak bonyolult lesz. :(
2009.09.17 11:10:34 catjohnnie
INDEX! Az előző kommentekből rögtön látszik, hogy mi a következő feladat: meg kell tudnotok, hogy mekkora az a vagyon, ami lefoglaltak, és akkor majd fel lehet állítani egy mérleget: ennyibe került az ügy Magyarországnak(amennyit ellopott+nyomozás költségei+perköltség stb.) és hogy ebből mennyit fedez a lefoglalt vagyon, és végül hogy a vagyon hova kerül ilyenkor? NEhogy aztán valahogy visszacsordogáljon, mondjuk valami zsíros támogatás vagy pályázat folytán..
2009.09.17 11:23:53putyy
Figyeljük meg ez is,majd lecseng, mint a többi.Azt hiszik amíg koncot dobnak a kutyáknak addig lehet mást is csinálni.Mi vagyunk a kutyák,és a téma az amit rághatunk,mi pór nép.
Ám vannak akik figyelnek,és bíztos vagyok benne előbb,utóbb betelik a pohár.Ez azért irtó sok pénz ám ami így napvilágra kerül,szinte hetente van új hír.Ezeknek odafent sosem elég?
2009.09.17 12:39:37Trevize
Hunvald nem tud kommunikálni a külvilággal. Az egyedüli látogató, akit fogadhat, az az egyik gyereke. A család többi tagja (sem más) NEM látogathatja.
2009.09.17 13:03:30himohu
Off: A MAZSIHISZ-es cikkhez mert nem lehet hozzaszolni?
2009.09.17 13:51:11magyar állampolgár
Szerinted? :D
2009.09.17 15:21:34simon says:
hova a picsaba tunt a kommentem? az elobb meg megvolt?
kedves blogmotor, ne nyuld le a kommentjeimet, vagy szoljal, hogy ne irogassak feleslegesen.
2009.09.17 15:34:13hóhér
Nyuszika
Nem azért kell csámcsogni a Hunvaldon, hogy elterelődjön a figyelem úgy a bal, mint a jobboldali hasonló vagy még nagyobb volumemű ügyekről?Hol vam már Tocsik, a Kékhajó,Joszib TOT,Kaja Ibrahim vagy a kavicsbánya és sorolhatnánk ügye? Ki ül ezek közül? GONDOLKOZZATOK!
2009.09.17 16:06:13Iron Man
Jó helyen van, odavaló Zuschlag mellé! :)
2009.09.18 20:29:59BDBY
Azért lenne egy költői kérdésem: miért csak most?
Ugye egy jó ideje zajlik már a büntetőügy.
Miért nem, mondjuk 34 nappal ezelőtt? Talán legyen elég idő kimenekíteni a vagyonkát? Mikor teszik közzé, hogy mit sikerült zár alá venni?