Ingatlanügy miatt tett feljelentést a BKV
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A BKV ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert egy szerződéssel kapcsolatban gyanú merült fel a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmény miatt. Úgy tudjuk, hogy a kifogásolt szerződés a Fehér úti BKV-telephely egy részének eladásáról szól.
A BKV Zrt. Belső Kontroll Igazgatósága által lefolytatott vizsgálat alapján újabb szerződéssel kapcsolatban merült fel gyanú a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt, áll a BKV közleményében. Ezért Kocsis István vezérigazgató ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
Mint megtudtuk, a feljelentés egy 2007-es ingatlaneladással kapcsolatos. A 100 százalékos BKV tulajdonban álló Vasúti Járműjavító (VJSZ) Kft. (Örs vezér tere melletti, Fehér úti) telephelyének egy részét 2007 év végén adta el a VJSZ egy Prófécia Kft nevű cégnek. A 76 ezer négyzetméteres területből 5000 négyzetmétert vett a Prófécia, nem sokkal kevesebb mint 100 millió forintért. A vételár vélhetően azért volt így belőve, mert 100 millió forint feletti adás-vételre már jóváhagyást kellett volna kérnie a VJSZ-nek a BKV felügyelő bizottságától is.
Már az értékesítés is furcsa volt: 2007 december 15-én jelent meg a hirdetmény, 19-én már utalta is az előleget a Prófécia, miközben csak 29-én hirdettek győztest - természetesen a Próféciát. A karácsony ideje alatt előkészített szerződést január 4-én alá is írták. Jogosan tűnhetett fel, hogy a kis telekkel elővásárlási jogot is kapott a Prófécia.
Nem sokkal az üzlet után, január 10-én, mint azt a Magyar Hírlap akkor megírta, a Prófécia tulajdonjog-bejegyzési kérelmet nyújtott be a BKV Fehér úti járműjavító telepére. Nem a megvásárolt kis részre, hanem az egészre, amit a földhivatal széljegyen rögzített is. Később, amikor az ügy kibukott, adminisztrációs hibával magyarázták az esetet.
A Magyar Hírlap szerint a Prófécia Kft. a cég vezetőjén, Ruzsa Beatrixen keresztül Leisztinger Tamás szocialista kötődésű milliárdos befektetőhöz köthető. Ruzsa Beatrix a Leisztinger érdekeltségében álló Centrál Mosodák vezetésében is benne volt.
Az ügyben a lapnak nyilatkozott 2008-ban Székely András, a VJSZ igazgatója is, aki kizártnak tartotta, hogy mind a 76 ezer négyzetmétert eladták volna a Próféciának. Arra viszont nem tudott válaszolni, hogy a Prófécia által kezdeményezett földhivatali széljegy miért vonatkozik a VJSZ teljes területére. Az értékesítés körülményeiről sem tudott beszámolni, mivel azt szerinte a BKV intézte.
A BKV hivatalos válaszából ellenben az derült ki, hogy a szerződést a kft. ügyvezető igazgatója írta alá. Az 5372 négyzetméteres ipari területet a VJSZ alapítói határozata alapján értékesítették. Az elért árbevétel 99 millió forint volt, a vevő gazdasági társaság volt.
Az ingatlanüzlet bírálói akkoriban attól tartottak, hogy a Prófécia csak azért vette meg a telekrészt, amivel magában nem is nagyon tudott mit kezdeni, hogy az elővásárlási joggal élve bekebelezhesse a remek helyen levő 76 ezer négyzetméteres BKV-telek egészét. A nagy üzlet azonban 2008-ban megrekedt.