Az Eketaliga Bt. tervezhette az Alstom metrókocsikat

2010.06.24. 14:52
Teljesen felesleges munkával bízott meg két céget is a BKV a az új metrószerelvények beszerzése során. Az Eketaliga Bt. és az Orlai és társa Kft. pont ugyanannyiért pont ugyanazokat a formatervezési javaslatokat adta az új metrókocsikra. A dizájnról egyébként előbb nyílt szavazást tartottak, majd pályázatot írtak ki rá, de végül az isztambuli szerelvényekkel azonos kocsik mellett döntöttek.

Két céggel is szerződést kötött ugyanarra a munkára a BKV az Alstom metrókocsik beszerzésekor. A metrókocsik formatervezési, ergonómiai és színtervezési munkáinak szakértői felügyeletével az Orlai és társa Kft-t és az Eketaliga Bt-t is megbízták. Mindkét céggel 975 ezer forintra kötöttek szerződést, amit a két cég ugyanazon a napon, ugyanazzal a tartalommal teljesített.

A BKV belső ellenőrzésének összefoglalója szerint a két céggel 2006. október 2-án írták alá a szerződéseket. Mindkét cég feladata az volt, hogy részt vegyenek a DBR és a metrószerelvényeket gyártó Alstom tárgyalásain, tartsák a kapcsolatot a gyártó dizájn és styling részlegével, valamint szaktanácsadást végezzenek szakértői véleményezés formájában.

Az elvégzett feladatról szóló beszámoló, így a számla mellé becsatolt dizájn-vázlatok is mindkét esetben ugyanazok voltak. A teljesítésigazolást mindkét cég esetében ugyanazon a napon, 2006. november 27-én adták ki. A belső ellenőrzés szerint nem lehet megállapítani, hogy melyik cég végezte el a munkát.

Az Eketaliga Bt. nem szerepel az igazságügyi minisztérium cégnyilvántartásában, így nem tudtuk összevetni tulajdonosi körét az Orlai és társa Kft-jével.

A VEKE elnöke, Vitézy Dávid szerint már egy cég megbízása is teljesen felesleges lett volna, hiszen a formatervekre nyílt szavazást írtak ki. A pazarlásra jellemző, hogy a szavazás után tervpályázatot írtak ki, végül az isztambuli metrókéval azonos formatervet választották.

Az Alstom annyit közölt, hogy a szerződést a DBR kötötte, nekik nincs közük az ügyhöz.