Kecskére bízták a választási káposztát
Azzal a biztonsági céggel kötött szerződést a polgármesteri hivatalban tárolt választási iratok (jegyzékek, szavazólapok) fegyveres őrzésére a ferencvárosi önkormányzat, amelynek vezetője a kerület egyik képviselőjelöltje. A jelölt indulása ellen kifogást emeltek a Fővárosi Választási Bizottságnál, mert iylen módon lehetősége nyílik a választás manipulálására. A testület kifogásnak helyt adott.
A ferencvárosi önkormányzat 2010 július 20-án kötött szerződést a választás biztosítására a BOHUS Biztonsági Szolgálat Kft-vel. A szerződés 1.2.3. pontja szerint a választások alkalmával biztosítani kell a hivatalban tárolt választási iratok (jegyzékek, szavazólapok) fegyveres őrzését a szavazókörbe szállításig.
A választási bizottsághoz beérkezett kifogás szerint a biztonsági cég önálló képviseleti joggal felruházott cégvezetője és tulajdonosa Gávay Zoltán, aki az MSZP színeiben indul Ferencvárosban az önkormányzati választáson. Mivel a bejelentő szerint Gávay a biztonsági cég működésére döntő befolyással rendelkezik, így lehetősége nyílik a választás manipulálására, ezért a jelöltnek a nyilvántartásból való törlését kérte.
A bejelentés megjárta a Helyi (kerületi) Választási Bizottságot, ahol a kifogást elutasították. A fellebbezés nyomán a panasz egy szinttel feljebb, a Fővárosi Választási Bizottsághoz került.
A fellebbezés szerint a helyi választási szervvel írásban létrejött vállalkozói szerződés lehetőséget ad egy képviselőjelöltnek arra, hogy saját és a pártja szavazólapjait, választási iratait és jegyzékeit saját cége, tehát saját maga őrizze, illetve megbízottjaival őriztesse. Ez az állapot pedig a választási eljárás durva és szándékos megsértése. A bejelentős szerint a választást ért sérelem azonban még ennél is súlyosabb, mivel a szerződést aláíró mindkét fél képviselője és szervezete jelöltként indul a választásokon.
A Fővárosi Választási Bizottság a fellebbezésnek helyt adott. A testület álláspontja szerint a választási eljárásról szóló törvényben foglalt választási alapelveket, a választás tisztaságának megóvását, a választási csalás megakadályozását, és az esélyegyenlőséget sértő helyzet jött létre a szerződéssel.
A szerződés alapján ugyanis a később jelöltté vált Gávay Zoltánnak, mint a választási iratokat esetlegesen őrző vállalkozó ügyvezetőjének olyan befolyásolásra nyílhat lehetősége, amely a választás tisztaságának megőrzése érdekében megengedhetetlen. A választási bizottság a jogsértés megállapítása mellett nem szabott ki szankciót, mert nincs további hatásköre az ügyben.