Újlipótváros teljes területére kibővül az a program, aminek keretében házhoz mennek a szelektív hulladékért. Több mint 30 ezer lakó lehet a program része.
A gyakorlat azt mutatja, annak ellenére, hogy jelentősen nő a programban résztvevő társasházak száma, a szelektív hulladékgyűjtésre fordított költséget nem kell emelni, áll a XIII. kerületi önkormányzat közleményében.
Az önkormányzat 2009-ben indította el a „házhoz menő” szelektív hulladékgyűjtési mintaprogramot a Hollán Ernő utca – Kárpát utca – Garam utca – Újpesti rakpart – Szent István körút által határolt területen. Kezdetben 58 társasház gyűjtötte szelektíven a hulladékot. 2010-ben a program kibővült a Pannónia utca – Szent István körút – Újpesti rakpart - Garam utca által határolt területtel, 130-ra növelve a részvevő társasházak számát.
A tapasztalatok alapján az év első felében a program eddigi akcióterülete az Újlipótváros teljes területére bővül. A Szent István körút - Váci út - Dráva utca – Újpesti rakpart által határolt területen a résztvevő társasházak száma meghaladhatja a 300-at, a 24 500 lakásban több mint 30 ezer lakó lehet a program részese. Az önkormányzat ráfordítása továbbra sem haladja meg a jelenlegi 10 millió forintos szintet.
A rendszerbe belépő ingatlanok tulajdonosai ingatlanuk kapualjában szabványos, eltérő színű és jelölésű, térítésmentesen biztosított gyűjtő edényekben (2 db 240 literes kuka/társasház) elkülönítetten gyűjtik a papír és műanyag hulladékot. A szolgáltató heti rendszerességgel az ingatlan elé, a közterületre kihelyezett gyűjtőedényeket szállítójárművébe üríti és elszállítja, a feldolgozásról, és a hasznosításról gondoskodik. A rendszerhez történő csatlakozás önkéntes és díjmentes.

Kommentek
2011.02.14 09:51:19Kafferbivaly Balambér
Na végre, bár nem értem, miért kell vmit 2 éve tesztelni, ami már x éve működik (http://humusz-recycling.hu/).
"Szerencsére" az üveget és a fémet még mindig a hulladéksziget-fesztiválra kell majd vinni: lehet csörögni a züvegekkel éccaka és a hajlékonyaknak is marad borogatnivaló fémdoboz... Áj láv Budapest ;-P
2011.02.14 10:04:57viczabubus
Luxemburg városában élek, itt mindenki besétálhat az önkormányzat előterébe, és ingyér' hazavihet egy 100 literes világoskék szemetezsákokat tartalmazó csomagot. Majd abba pakolhatja a sörös- tejesdobozait, PET-üvegeit, alumínium-és műanyagtálcáit, samponos-és felmosószeres flakonjait, konzerves dobozait. Ezeket a zsákokat kéthetente elviszi az erre szolgáló külön szemeteskocsi. Az üvegek és régi papírok meg külön kukában gyűjtendők, lent a rendes kukák mellett vagy a mosókonyhákban. Mivel ilyen kényelmes a rendszer, az emberek nem "lusták" VALÓBAN szelektíven gyűjteni a szemetet, és nem kidobni a rendes háztartási szemétbe az üvegeket stb. Ezenkívül a nagyobb papír-és üvegszemétnek hatalmas egyszerre egymás mellett több köztéri konténer is "otthonul" szolgál, ami mellett rendes parkolási lehetőség is adott. Valahogy kevésbé klátomazt, amit az anyám környékén (ahol meg is szüntettek egy szemetes szigetet, mondván, hogy zavarja a vele szemben lakókat), a XVI. kerületben, ahol az egyetlen árva sziget körül állandóan kosz és mocsok van, mert ami nem fér már azokba a röhejes méretű konténerekbe, azt a jóemberek a földre rakják-öntik.
2011.02.14 10:06:00barackemag
Milyen jó a polgármester úr marketingje...
Ez miért ilyen nagy hír?
2011.02.14 10:32:26chop
Viva Lipócia!
2011.02.14 10:35:20szeena
viczabubus!
nálunk még a kutyaszartartó kukákból is kilopják a kis műanyag zacsit... akkor mi lenne az ingyen nagy kukás zsákkal...
;)
2011.02.14 10:44:30endre69
MOST még ingyenes, aztán majd drágább lesz, mint a normál szemétszállítás, meglátjátok. Ez a beetetés időszaka.
2011.02.14 11:01:32vernarancs
viczabubus
Nalunk a faluban is igy mukodott egy ideig, aztan abahagytak. Most az uj polgarmester ujra megprobalja bevezetni.
Ja, ez Magyarorszagon van.
2011.02.14 11:19:27violinkulcs
Ó, ez jól hangzik, hogy "elkülönítetten gyűjtik a papír és műanyag hulladékot", az ember lelki szemei előtt már meg is jelenik a külföldön látott, lelkiismeretes otthoni szelektálás. Csakhogy ez valójában annyit jelent, hogy elviszik a PET palackot (az nekik ugye üzlet), meg a reklámújságot és irodai papírt (szintén). Ami a semminél természetesen emeletekkel jobb, csak a tájékoztatás egy picit megtévesztő.
Az meg ugye továbbra is kérdés, hogy ebből miért lesz egy index hírportálon hír.
2011.02.14 11:25:18lmocsi
Nálunk Bp-en a XIV. kerületben már pár éve működik a rendszer: kék kukába papír, sárga kukába PET palack. Tudtommal bárki ingyenesen csatlakozhat:
[link]
A cégnek jó, mert szelektált alapanyagokat kap (papír, műanyag), s a társasházunknak is jó, mert ingyen elviszik ezt a két fajta hulladékot, ennyivel kevesebb megy a "normál" - fizetős - szemétbe.
2011.02.14 11:37:15zisz
"endre 69"- nél a pont. Látszólag ingyenes, de valójában igen drága. Ezt 2012. 01.01-től lehet majd meglátni. Ez szűken számolva annyi mint ha megdupláznánk a szemetes autók fuvar számát.(papír, PET) Most még a polgármesteri hivatal fizeti, de ez költségben majdnem megegyezik (kb. 80-85%) a szemétszállítás díjával, az pedig nem csak budapesti önkormányzatok legnagyobb bevételi monopóliuma. Szóval drága lesz ez az "ingyenesség"!
2011.02.14 11:40:45fakeplastic
persze, hogy nincs free lunch, de emberek, végre történik is valami!!
2011.02.14 11:54:02Mind. Amp.
Ausztriában a szelektív gyűjtés ingyenes.
Aki nem szelektíven gyűjt, annak kell fizetnie, jó sokat.
Ez így van rendjén.
2011.02.14 11:54:55pofa
mindentől függetlenül szerintem támogatandó ügy környezetvédelem, amelynek része a szelektív szemétgyűjtés is. Újlipóciai lakosként pedig minden elismerésem Totyáé. lehet komcsizni, lepereg...
2011.02.14 11:59:02fghjk
nem tom, nekem nem fáj elmenni a 300m-re lévő hulladékgyűjtőhöz
2011.02.14 12:24:23nor2
Nos. Ez mind szép és jó. De. Mikor szűntetik meg az utcai szelektíveket? Mert egy picit idegesítő, hogy naplementekor megjelennek azok az emberek, melyek ezen tárolók tartalmától reménykednek egy kis plusz jövedelemre. De ez még csak az egyik probláma. A másik FKF Zrt. . . Tiszteltetema a Logisztikai osztályát, hogy minden héten Szombat és vasárnap éjjel 11-12 között ürítik ezeket a kukákat... Írtam nekik, erre nem kaptam választ tőlük, a miértre. A kuka borogatása ellen is van már megoldás, hogy korláttal körbekerítik, így nem lehet felborítani... De sajnos ezeken az intézkedéseken nem hajlandók változtatni... Mit várnak a lakosoktól, hogy vigyék le az üvegeket, melyet pár órán belül az ablaka alatt hall, hogy összetörnek, mert borogatják a kukákat. És jön éjjel még 3-4 ilyen hullám. :) Sztem ő is a sima kukába fogja a jövőben dobálni az üveget, hogy legalább aludni tudjon.
2011.02.14 12:28:11Achmed the dead terrorist
Csekk disz!
[link]
Or disz!
[link]
Lehet ezt jól is csinálni és "néhány éve már működik! Pedig, Magyarország! :D
2011.02.14 13:14:26mirejo
Felháborítónak tartom, hogy intézményesen létesítenek utcai szemétdombokat, ugyanis jó magyar szokás szerint lomtalanításra és háztartási hulladék lepotyantására használják. Szerintem a kulturált, európai megoldás csakis a házon belüli szelektív gyűjtés lehet, ez egyelőre működik (külön pályázásra) a 3. kerületben is. Ha valaki olyan közel, mint pl. mi, pár méterre lakna a szelektívektől, bizonyára átérezné azokat az említett, élhető környezetet megkeserítő dolgokat, amikről itt már szó esett (kukaborogatás, éjszakai űrítés, üvegcsörömpülés, szemétdombra panoráma). Szerintem, ha öt év alatt nem sikerült megtanulni a tisztelt "környezetvédőknek" a használatot, akkor az már reménytelen. Én számtalanszor láttam azt is, hogy kis gyerekkel jön (mert fontos a "nevelés") és a gyerek szeme láttára mellé dobja a hulladékot. Egyszóval tövestül kiírtani az utcai szemétdombokat és előre a házon belüli szelektív-gyűjtésért.
2011.02.14 13:28:53NewWay
"nem tom, nekem nem fáj elmenni a 300m-re lévő hulladékgyűjtőhöz"
Nekem igen. Egy-egy társasházban van többtíz lakás, most mindenki sétálgasson hatalmas zacskókkal? Minek? Sokkal egyszerűbb és motiválóbb ha a háztól viszik el.
Így aki lusta cipekedni, az is jobban motiválva van.
A másik, hogy csak a PET palackot gyűjtik, vagy a műanyagot? Rengeteg műanyag csomagolóanyag gyűlik össze nálunk, azokat hová dobjam?
2011.02.14 13:32:25Zola_
Ezek NEM utcai gyűjtőpontok lennének, hanem ugyanolyan kuka, mint eddig, csak más színű, és ugyanúgy hetente egyszer kell kitenni a ház elé, ha jól értem.
Nagyon jó megoldásnak találom, követendő, mert egyrészt több fér a fekete kukákba, másrészt ingyen van. Ha nem lesz ingyen, vagy nagyon megdrágul, feltételezem, hogy visszamondható, hacsak nem helyi rendelet kötelez majd rá.
Nem mindenhol van gyalogtávra szelektív gyűjtő, és sokan, akik eddig is szelektíven gyűjtöttek, kocsival járva útközben állnak meg a szelektív szigetnél, mondjuk mikor bevásárolni mennek.
Ezután elég lesz a kapualjig menni, és közben mások is rászokhatnak a szelektív gyűjtésre, akik eddig nem tették, és ez a legfontosabb szerintem.
2011.02.15 21:34:12Budaörsi szemetek
Fél éve Budaörs egy óriási, 12 konténeres szelektív szigetet létesített két másik helyről összevonással, ezzel az addigi 8 darabos rekordot sikerült megdöntenie. Azóta eltelt időben a kukázók, hajléktalanok és akik erre 'gazdasági vállalkozást' építettek fel, mind oda járnak, nekik egy helyen ekkora mennyiségű szemét maga a Paradicsom! Egyelőre annyit sikerült elérni, hogy a konténereket zárhatóvá tették, mert amit eddig használtak, azt könnyű szerrel nyitották, éjjel-nappal. A szelektív gyűjtés konténerek kihelyezésével nem megoldás, csak pillanatnyi menekülés az égető probléma elől. Valódi megoldást a házhoz menő gyűjtés jelent. Az, hogy miért nem működik, még nem tudni, hiszen a szemétszállítással megbízott cégnek ugyanúgy megérné!
Ezt a cikket átvettünk a blogunkban, mert igen tanulságos. A környék változását az elmúlt fél évben jól nyomon lehet követni, ahogy azt is, ahogy mindenki másra mutogat, valódi probléma megoldása nélkül
2011.02.15 21:43:16Budaörsi szemetek
Több megoldást javasoltunk, az egyik, hogy a nagyobb bevásárlóközpontok területére helyezzenek el konténereket, lévén a szemét java onnan származik. Egyúttal, vásárlás előtt, az emberek megszabadulhatnának odahaza szelektíven gyűjtött hulladékaiktól. Budaörs egy bevásárló turista központ, itt van a legnagyobb Tesco, Auchan, Cora, Metro, Ikea, Kika, Mediamarkt, ElectroWorld, Obi, Baumax, Praktiker. A másik megoldás az Újlipóton is bevezetett módszer, ami az összes közül a leghatásosabb,és legkevésbé környezetszennyező. Az emberek többsége nem törődik azzal, hogy a papírdobozokat darabokra tépje, mert hogy be is férne a gyűjtőkbe, hanem egészben kidobálják az autóikból. Ez pedig ugyanúgy környezetszennyezés, mintha bárhol másutt dobnák el, de ezért senki nem bünteti őket, megtehetik.
[link]