Lakást vettek három forint harmincért

2011.09.26. 14:14

Erre a születésnapodra csak három forint harminc fillért tudok adni – mondta félszomorúan az apa a fiának a hatvanas évek elején egy átlagosnak tűnő születésnapozáson. Majd mintha nem adna semmit, azért átadott a fiának egy borítékot 3,30-cal, hogy zörögjön. Az egyébként akkor már komolyabb csapatban focizó fiú ki sem nyitotta a borítékot, ennél még a heti kalóriapénze is több volt. Miért nem nézed meg az ajándékod? - kérdezte az apa, akinek épp kezdték elrontani az örömét. Mert megbízom benned, a zörgésből hallom, hogy megvan – mondta az apának a fiú, akinek a felesége azért kötelességből és kíváncsiságból kinyitotta az ajándékot. Egy lottószelvény volt benne egy papírral, hogy ők lesznek a Múzeum körút 9. számban átadandó második Lottóház egyik lakásának tulajdonosai.

A fenti történetet a feleség mesélte, a lottóház első nyerteseinek egyike, akinek történetével csak azért ismerkedhettünk meg, mert a lottóház most egy művészi projektnek lett a célja és eszköze. A Placc fesztivál keretében Laki Eszter és Nagy Szilvia által újragondolt Lottóház egyik fontosabb célja, hogy felhívják a figyelmet, hol és milyen történetek között élünk. A művészek visszafogottan, de ellepték pár napra a házat, hogy installációikkal újraértelmezzék azt.

A változások közül a legszembetűnőbb, hogy rendbe tették a gazos udvart: az udvar kockaköveiből egy beikszelt lottószelvényre emlékeztető ábrát raktak ki. A liftet szelvényekkel tapétázták ki, ami közös lottózásra hívja a látogatókat (sorsolás a záróeseményen). A padláson zajzenéltek, illetve két szárítószobában az itt lakókkal készült régi videókat mutattak be. A lépcsőfordulókból szépen látszik a régi városfal, aminek nagy részét azért bontották le, hogy Pest összeolvadhasson az akkori külvárosokkal.

A házban az első lakást 1958. május 2-án sorsolták ki. A 24 lakás közös átadását 1960. január 22-én tartották. A lottónyertesek mellett a házban hat Auschwitz-túlélő is lakást kapott, mesélte az egyik lakó abból a háromból, aki még az első nyertesek között volt.

A lottóház történetekből és téglákból épült, előbbiből kevesebbet ismerhettünk meg, de utóbbit alaposan megmutatták. Kis betekintést enged a lottóház tulajdonosairól Pelsőczy Petra filmje, aminek ez az előzetese:

A hatvanas években az élet egy nagy Gazdálkodj okosan lehetett, ahol egy jó dobással, ahogy a fenti példa hősei is, Zalaegerszeg mellől fel lehetett kerülni Pestre. Álomvilág volt ez, ahol az állam szuper tárgynyereményekkel motiválta a lottózókat: a kenyérpirítótól az üdülőn át a lakásig mindent lehetett nyerni. Huszonnégy lottóház, és vele 505 öröklakás épült az országban 1959 és 1973 között csak azért, hogy kisorsolják őket, de 224 üdülőt és családi házat is meg lehetett nyerni. Az első nyertes állítólag csupán egy bőrönddel érkezett.

A lakásokkal történeteket vásárolunk, a történetekkel pedig múltat és identitást, de mégsem gondolnak bele az egyetemmel szemben lakó ház albérlői, hogy milyen kulturális és történelmi hagyományba kerültek bele. Ők lakást bérelnek, nem történelmet, hangzik nagyjából a válasz.

A Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium tájépítész hallgatóinak segítségéve újult meg az udvar (Még több kép a Lottóház blogon)
A Rerrich Béla Tájépítész Szakkollégium tájépítész hallgatóinak segítségéve újult meg az udvar (Még több kép a Lottóház blogon)

Mennyivel kézzel foghatóbb cél egy lakás, mint az egymilliárdos főnyeremény. Hogy mekkora őrület volt? Az egyik kistencilezett híradás szerint "Majdnem négy esztendő telt el azóta, mióta bevezették hazánkban a lottójátékokat. És most kétszázadszor perdül a kerék. Eddig 668 millió lottószelvényen próbálták ki szerencséjüket a játékos kedvű emberek. De nem kicsi az az összeg sem, csaknem 1 milliárd forint, amit a nyertes szelvényekre fizetett ki a lottó". Az egyik nyertes úgy emlékszik, ekkor 3-400 forint volt a fizetése, 180 ezer volt a lottóházban egy kisebb, 350 ezer egy nagyobb lakás.

A lottónyertesek a rendszer kegyeltjei voltak, nemcsak lakást, hanem azzal új életet és lehetőségeket kaptak. Nyertesek voltak, így is beszéltek róluk, mert bármilyen beszédhelyzetbe kerültek, kénytelenek voltak beszámolni arról, hogy a lakást nyerték.

Helyszín: Budapest, V. , Múzeum körút 9. Nyitva tartás: szeptember 26. - október 1., naponta 17-19 óra.Lottóházblog.