Elszabadult egy 18-as villamospótló
„Szerda délután 4 órakor olyasmi történt a Széll Kálmán téren, mint néhány évvel ezelőtt, mikor a Várfok utcában álló 29-es busz hirtelen megindult a lejtőn, ráfordult a lépcsőre, és letarolta az embereket” – írta olvasónk, Csaba.
Olvasónk szerint a 18-as villamos pótlóbusza, a 18V jelzésű indult meg, miután kioldódott az elektromos rögzítőfék. „Vezető nélkül, csendesen, nyitott ajtókkal megindult az ideiglenes megállóból a lejtőn a Széna tér felé 8-10 utassal a fedélzetén. Aki éppen felszállt volna, visszaugrott a járdára, és segítségért ordított a busz mellett futva” – számolt be Csaba.
„Többen sikeresen leugrottunk a gyorsuló járműről, de két idős fennmaradt. Velük együtt csapódott a tragacs egy veszteglő vadi új, fehér Volánbusz hátuljába. Ha nem áll ott, a két öreggel meg sem állt volna a Széna térig vagy tovább” – állt a beszámolójában.
A BKK az Index kérdésére az üggyel kapcsolatban annyit közölt, hogy július 31-én 16 órakor egy 18V jelzésű villamospótló autóbusz nekigurult egy előtte álló Volánbusznak a Széll Kálmán téren. A koccanás során személyi sérülés nem történt, és a helyszínelés után a járművet a kelenföldi telephelyre vontatták további műszaki vizsgálatra.