Vészfékezés a halálzebrán

2013.08.06. 20:08

A 23 éves Anna a 139-es buszon utazott július 15-én este 22 óra 20 perckor, amikor hirtelen elkezdett repülni. A busz előtt ugyanis satufékezett egy teherautó az úgynevezett budapesti halálzebránál, így a busznak is meg kellett állni hirtelen. A mintegy 10 méteres repülést egy kemény tárgy állította meg, Anna elvesztette eszméletét, agyrázkódása lett, gond van a látásával, összetört a laptopja, telefonja. Felelős egyelőre nincs, a hozzátartozókat ide-oda irányítják.

Július 15-én este 22.20-kor balesetet szenvedett a 139-es buszon egy 23 éves Anna nevű lány, tudtuk meg a hozzátartozóktól. A sofőr a Budaörsi útnál, az úgynevezett halálzebránál vészfékezett, hogy elkerüljön egy balesetet, ennek következtében a lány "két ajtónyit" repült a buszon, beverte a fejét, agyrázkódást szenvedett, valamint eltört a laptopja és a telefonja. Anna két napig volt a János-kórházban, és kiengedése után is maradtak látási zavarai.

A lány anyja szerint a BKK és a BKV egymásra mutogat, nincs felelős, nincs információ, hogy egyáltalán foglalkoznak-e az üggyel. Nem vettek fel jegyzőkönyvet, senki nem jelentkezett a BKK vagy a BKV részéről. Amikor maga járt utána, a BKV-nál csak a baleset idejét „látták a rendszerben”, a sérült nevét nem. Átküldték őket a BKK-hoz, onnan visszairányították, aztán azt javasolták, hogy írjon levelet.

A lány anyja szerint valószínűleg nem a sofőr volt a hibás: egy olyan helyzetet került el, amiben akár nagyobb tragédia is történhetett volna. Egyébként is segítőkész, nagyon rendes volt a férfi a lány emlékei szerint. Viszont a BKV-ról, BKK-ról megvan az anya véleménye. Ha komolyabb baja lesz a lányának, nem tudni, ki vállalja a felelősséget, és az anyagi kár is több mint százezer forint (eltört laptop, okostelefon, elszakadt ruha). A lány úgy emlékezik, hogy kapaszkodott a baleset előtt.

A BKK közölte, hogy a jelzett időpontban és helyen „egy tehergépkocsi fékezett le a gyalogátkelőhelynél, hogy átengedjen egy gyalogost, majd a tehergépkocsi mögött haladó autóbusz hirtelen fékezett, és a fékezés során a busz egyik utasa  – sajnálatos módon – megsérült”. (A busz a BKK alvállalkozójáé, a VT-Transmané volt.)

Jelenleg vizsgálják az ügyet, a vizsgálat lezárását követően térítheti meg a kár költségét az okozó biztosítója. A BKK szerint a járművön készített videófelvétel azt mutatja, hogy a sérült nem kapaszkodott, holott a buszban ez ki van írva.


Halálzebra nagyobb térképen való megjelenítése

A BKK és a VT-Transman sajnálja a történteket, és „kéri az utazóközönség közreműködését abban, hogy figyelmesen, az alapvető utazási feltételeket felelősséggel szem előtt tartva utazzanak a tömegközlekedési eszközökön a hasonló esetek elkerülése végett”.

Nemes Gábor, a Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy az ilyen és hasonló esetekre vannak belső szabályok, illetve a sofőröknek tartott rendszeres képzéseken is felkészítik a vezetőket ezekre. Ezeken konkrét eseteket, baleseteket elemeznek, de gyakran függesztenek ki vezetők várakozó helyiségeibe olyan plakátokat, amelyeken fotókkal, részletes leírásokkal magyaráznak el egy-egy balesetet: hogyan lett volna elkerülhető, mit kellett volna másképp csinálni.

Nemes szerint arra biztosan felkészítik a vezetőket, hogy zebrához – főleg, ha nem segíti közlekedési lámpa a közlekedést – mindenképp lassabban közelítsenek. Alapvetően pedig az a szerencsés, ha minél több olyan útszakasz van, ami védett, tehát egy zebránál például lámpa teszi egyértelművé a közlekedési helyzetet. Végül elmondta, hogy az oktatásra szánt pénzt az utóbbi években csökkentették, így a képzések ritkultak, pedig óriási szükség van rá.

Lámpát kaphat jövőre a Budaörsi úti halálzebra

A baleset helyszíne is érdekes. Az Index már 2009-ben felhívta a figyelmet a Budaörsi úti halálzebrára, ám azóta sem történt semmi.

Halálzebra

De a tervekben már szerepel a BKK szerint: a forgalomtechnikai fejlesztési programban bevonnák a Budaörsi úton a Töhötöm utcánál lévő gyalogátkelőhelyet a jelzőlámpás forgalomszabályozásba. A tervezést kiterjesztik a Budaörsi úton a Bajmóci utcai és a Nagyszőlős utcai kereszteződésben lévő gyalogátkelőhelyekre is, így előreláthatólag 2014-ben mind a három gyalogátkelőhelyen jelzőlámpa segítheti majd a gyalogosok biztonságos közlekedését.

A megvalósításáig – a következő hetekben – a gyalogátkelőhely tábláit fluoreszkáló hátterűre cserélik, és felfestik a zebra előtti megállás helyét jelző burkolati jelet a gépjárműforgalom számára. Ez a kialakítás több nyugat-európai országban sztenderdnek számít, Magyarországon viszont a jogszabályok nem írják elő ennek kötelező alkalmazását – eddig jellemzően csak a lámpás kereszteződésekben találkozhattak ezzel a burkolati jellel a gépjárművezetők.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport