Tarlós Horváth Csaba kihúzott szemöldökén ironizál
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén elfogadták a választási plakátolást szigorító, a hajléktalanmentes övezetekről szóló és a prémiumok csökkentését célzó javaslatokat is.
Közéleti show: Kiújult a Tarlós-Horváth Csaba cicaharc
A főpolgármester szerint "gyerekes, idétlen és színvonal alatti", hogy az MSZP a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén beállított elé egy kamerát, ami végig az arcát rögzíti.
Tarlós István az ülésen azt mondta: "tulajdonképpen megnyugtató" ez a szellemi színvonal; aki ebben a módszerben bízik, sok mindent elárul magáról. A főpolgármester "egyszerűen idiótáknak" nevezte a szocialistákat, és Horváth Csaba frakcióvezetőnek címezve úgy fogalmazott: "azt kéne felvenni, amikor kihúzza a szemöldökét a férfi mosdóban". Az MSZP nem kért szót az ügyben.
Horváth Csaba az MTI érdeklődésére szerdán azt mondta: a Tarlós Istvánt rögzítő kamera a továbbiakban gyakorlat lesz, és ha olyan a felvétel, akkor közzé kívánják tenni. Mint mondta, a főpolgármester rendre komoly otrombaságokat követ el, aminek nyoma és következménye kell legyen. Szavai szerint Tarlós István politikusokat, hölgyeket, urakat válogatás nélkül sérteget, ezzel pedig nemcsak magát, de azt a tisztséget is lejáratja, amit átmenetileg még néhány hónapig betölt.
Cikkünk az MTI alapján készült, és folyamatosan frissül
- Döntés: Szigorítják a választási plakátolást
Tilos lesz a budapesti hidakra, aluljárókra, fákra, szobrokra és emlékművekre választási plakátot ragasztani. Az MSZP és a PM politikusai szerint ezzel Tarlósék az ellenzék választási esélyeit kívánják rontani. A főpolgármester szerint rendteremtési céllal szigorítják a plakátozás szabályait, a változtatás mögött semmilyen pártpolitikai érdek nem áll.
Szavazati arány: 18 igen (kormánypártok), 15 nem (ellenzék)
- Döntés: Újabb helyekről tiltják ki a hajléktalanokat
Tilos lesz az "életvitelszerű tartózkodás" a négyes metró átadása után a Kelenföldi aluljáróban. Az MSZP módosítójavaslatot nyújtott be, melynek célja az lett volna, hogy minden kerületben jelöljenek ki olyan területeket, ahol engedélyezik az ételosztást. Az indítvány nem kapott töbséget
Szavazati arány: 21 igen (Fidesz-KDNP és Jobbik), a PM és az MSZP tartózkodott
- Döntés: Csökkentik a fővárosi cégvezetők prémiumát
A munka törvénykönyve szerint eddig az éves bér maximum 40 százalékát lehetett prémiumként odaadni, mostantól ez a plafon 15 százalék lesz. A nem a munka törvénykönyve szerinti vezető állású munkavállalók és minden más munkavállaló számára a prémiumplafon továbbra is 40 százalék marad.
- Döntés: A BKK kezelésébe kerül a KöKi Terminál P+R parkolója
Az egyhangúlag megszavazott javaslattal a háromszintes parkoló térítésmentesen kerül az önkormányzat tulajdonába. A parkolóautomatákat, rendszámfelismerő kamerákat, térfigyelő kamerarendszert nyílt közbeszerzési eljáráson szerzik be, annak lezárultáig a rendszereket bérlik, hogy minél hamarabb megnyithasson a parkoló. A BKK tervei szerint a parkoló üzemeltetésének éves becsült költsége 43 millió forint, míg a tervezett bevétel a kihasználtság mértékétől függően 18-33 millió forint között alakulhat. Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a közgyűlésnek adott tájékoztatása szerint az autósoknak egy vonaljegy árának megfelelő összeget kell fizetniük egynapos parkolásért.
- Döntés: A tudás magját mintázó szobor kerül az Egyetemisták parkjába
Borza Teréz Ferenczy Noémi-díjas porcelánművész a tudás magját szimbolizáló mészkő szobrának felállításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A Mag című porcelán alkotást 2009-ben pályázat útján választották ki és így lett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Innovatív Kutatói Díja mellé adományozott kisplasztika, jelképezve a tudás magját, az innováció születését. Ezt az alkotást süttői mészkőbe "átültetve", 180-szor 50 centiméteres méretben állítja fel a szerdai döntés értelmében Újbuda Önkormányzata az egyetemmel együttműködve a XI. kerületi Egyetemisták parkjában.