Küzdenek a hármashatár-hegyi repülőtérért
Gavronek Ferenc, a klub elnöke az MTI-nek elmondta: az állam nevében eljáró vagyonkezelő korábban írásban értesítette a klubot, hogy április 16-án birtokba kívánja venni a repülőteret, a szerda délelőtti órákban meg is jelentek az MNV szakemberei, de a klub úgy nyilatkozott, hogy nem adja át a területet, és újabb egyeztetéseket kezdeményez.
Érvényes szerződés?
Gavronek elmondása szerint az egyesületnek 1998 óta van vagyonkezelési szerződése a repülőtérre, amelyet 2006-ban módosítottak, de minden szabálynak megfeleltek, és teljesítették a feltételeket. Később az MNV azt kifogásolta, hogy hiányosan teljesítették az elszámolást, ezért tavaly júliusban arról értesítették a repülőteret, hogy azonnali hatállyal felmondták a szerződést az elszámolás elmaradása miatt.
A klub válaszolt ugyan a levélre, de az MNV álláspontja változatlan maradt. Gavronek szerint ezután megalapozatlanság miatt a bíróság előtt támadták meg a szerződés felmondását és többször javasolták, hogy egyezzenek meg peren kívül, mert budapesti klubként lételemük, hogy a hármashatár-hegyi repülőtéren maradjanak. Hozzátette: nincsenek meggyőződve arról, hogy az MNV képes lenne üzemeltetni a repülőteret, mivel korábban ilyet nem tett.
Sohasem ártottak
Gavronek hangsúlyozta:
Soha nem ártottak az MNV-nek és teljesítették a szerződésben foglaltakat. Ezért a klub addig küzd a repülőtér és az épületek hosszútávú üzemeltetéséért, amíg lehetőségei engedik.
Breznai János, a klub tagja szerint az állam még az 1930-as években kezdett el területeket osztani a repülő egyesületeknek, majd ezek 1945 után az államhoz kerültek. Addig az állam pénzzel támogatta ezeket a klubokat, majd a források fokozatosan elapadtak, az infrastruktúra viszont emiatt leromlott. A rendszerváltás után ezek a repülőterek az állami vagyonkezelő, illetve honvédség tulajdonába kerültek, az állam pedig több repülőteret az önkormányzatoknak adott át azzal, hogy a funkcionalitást biztosítani kell, ha ezt nem teljesítik, akkor a vagyonkezelő visszakapja a területet.