![11](http://kep.index.hu/1/0/1230/12308/123081/12308153_b4c6dc88c83f03a4b894ae8fac86be5a_wm.jpg)
A napokban állt forgalomba a HÉV szentendrei vonalán a BKV által felújított, az ironikus szuperhév nevet elnyert HÉV-szerelvény. A felújítás megállt az egy szem prototípusnál, pedig az utasok szemmel láthatóan jobban érzik magukat a felújított, áttervezett utasterű, wifivel, konnektorokkal, ledes világítással ellátott kocsikon.
Ahogy a BKV kiszámolta, a teljes, 91 darabos HÉV-flotta felújítása kijönne 60 milliárd forintból, de nem kezdenek neki, mert a legutolsó megállapodás szerint az állam átveszi a HÉV-vonalakat a fővárostól. Az államnak pedig egyelőre egy darab HÉV-vel kapcsolatos fejlesztési terve van: a csepeli HÉV lecserélése villamosra.
Csakhogy a fél éve megindult átadás-átvétel információink szerint nem megy zökkenőmentesen, hiába nyilatkozta azt Rogán Antal egy januári interjúban, hogy az átadással kapcsolatban már csak részletkérdéseket kell lezárni, köztük pénzügyieket. Pont a pénzügyi kérdéseken nem tudtak eddig túllépni, pedig közeleg a november 30-i határidő a tárgyalások lezárására.
A kormány ugyanis ígéretet tett arra, hogy kifizeti a HÉV idei működésének költségeit, de egyelőre az első negyedévi összeg érkezett csak meg. Szó volt arról is, hogy egy tavalyi több milliárd forintos adósságot is kifizet az állam a BKV-nak, de abból se lett még semmi. Bár az világos, hogy az állam lesz az új tulajdonos, nem tisztázott, hogy ki lesz a megrendelő: a MÁV vagy a BKK. Ha az utóbbi, akkor igazán nem változik semmi, hiszen a veszteség eddig is ott képződött a cégnél.
A nyári szünet miatt most amúgy is lelassulnak a tárgyalások, de úgy tudni, a feleknek már nem olyan sürgős az átadás-átvétel. Még az is lehet, hogy ősszel valamilyen új konstrukciót találnak ki a HÉV-ek működtetésére.
Nem éppen a leválást segíti elő majd a Gödöllői HÉV és a 2-es metró tervezett összekötése sem, amelynek a tervezésére a napokban írtak ki közbeszerzést. Igaz, a VEKE szerint semmi összefüggése sincs a pályázatnak az állami átvétellel.
(Borítókép: Huszti István / Index)