A Kökiről lehet majd a reptérre vonatozni

Elkészült a ferihegyi vasút megvalósíthatósági tanulmánya a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban – írja a Világgazdaság. A tanulmány szerint a vonat Kőbánya-Kispestről menne Monorra 22 kilométeren keresztül két vágányon, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érintésével.
A lap szerint ha megépül a vonal, akkor a reptérre dél felől, például Debrecenből vagy Szegedről vonatozóknak nem kell majd beutazniuk Budapestre, hanem már Monoron átszállhatnak a reptéri járatra. Hogy mikor indul a beruházás, azt egyelőre nem tudni, de egyes információk szerint
Pofonegyszerű lesz a ferihegyi vasút
Harminc éve terv, hogy vonat kösse össze a 2-es terminált és a belvárost, de volt már metrós és gyorsvasutas ötéet is. A reptérnél most is megáll vonat, de csak a már nem használt 1-es terminálnál. Onnan vezetnék be a 2-eshez is.
A ferihegyi repülőtérre a 2A terminál 1985-ös megnyitása óta terveznek vasutat. Az azóta eltelt harminc évben volt már szó gyorsvasútról, belső kabinvonatokról és metróról is, épülni azonban semmi sem épült. Most viszont már a budapesti olimpia előkészítői is számolnak a ferihegyi vasúttal, úgyhogy talán meg is valósul majd.