Bertalan
11 °C
27 °C

Megoldódott az Andrássy úti Sváb-palota évtizedes botránya

2016.12.30. 09:56 Módosítva: 2016-12-30 12:44:22

Egy hányatott sorsú ingatlan, a világörökségi területen fekvő Sváb-palota ügye végére került pont - írja a Magyar Hírlap

Az Andrássy út 21. alatt lévő, 1883-ban épült Sváb-palota a világörökség egyik legértékesebb palotája, és egyike volt azon ingatlanoknak, amiket a szocialista–szabad demokrata városvezetés 2004-ben bagóért eladott a lakók feje fölül. A nagy értékű ingatlant egy, a szintén az Andrássy úton található fürdőszobaszalonra cserélték a palota lakóinak tudta és beleegyezése nélkül. A Marshall-szigeteki vevő, a Labor Ltd. többségi tulajdonában álló Amelus Kft. az említett négyszáz négyzetméteres szalon mellett nettó 295 millió forintot fizetett a Sváb-palotáért, és még azt is kiköthette, hogy elővásárlási jog illeti meg az elcserélt fürdőszobaszalonra.

Az ingatlan egyike volt azon nagy értékű palotáknak, amik az ügyészség figyelmét is felkeltették, igaz, a nyomozati iratok szerint a gyanúsításban csupán 66,3 millió forint vagyoni hátrány szerepelt. Később azonban már ennyi sem, mivel a nyomozást a Sváb-palota tekintetében megszüntették, annak ellenére, hogy a lakók kezdeményezésére indult polgári perben a Legfelsőbb Bíróság 2010-ben a csereszerződést jogerősen semmisnek nyilvánította - írja a Hírlap.

andrs
Fotó: Google Maps

Az ingatlan tulajdonjoga visszaszállt ugyan az önkormányzatra, a patthelyzetet maga a törvényesség helyreállítása jelentette. Addigra ugyanis a vevők köddé váltak, a vevő Amelus Kft. új tulajdonosok kezébe került, és a cég mint jóhiszemű vevő birtokon belül maradt. Sőt, kétmilliárd forintot követelt az akkor már fideszes irányítású önkormányzattól, arra hivatkozva, hogy a 2004-es csereszerződés megkötése után eltelt hat év alatt ennyit költött a palotára.

Öt évet kellett arra várni, amíg a VI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete 733,8 millió forintot elismert a vevő kétmilliárd forintos követeléséből.

Az önkormányzat új pályázatot írt ki az ingatlanra, amin a korábbi vevő is indult, és az egyfordulós, zárt, borítékos ajánlattétel után 1,337 milliárd forintos ajánlatával nyert is. Az idén megkötött szerződés szerint a vevő a fenti vételár megfizetésén kívül azt is vállalta, hogy 2020. december 31-ig saját költségén, az örökségvédelmi előírások betartásával, elvégzi az épület teljes felújítását. Az önkormányzat a vételár tizenöt százalékáig (kétszázmillió forint) késedelmi kötbért kötött ki, és a szerződésbe azt is belefoglalták, hogy az önkormányzat a vételár 82 százalékáért visszavásárolhatja a palotát, ha a vevő nem teljesíti felújítási kötelezettségét.

A szerződésben kikötötték, a vevő minimum négyszázezer forintos négyzetméteráron köteles a lakók kárpótlását biztosítani. A cikk arról nem írt, hogy ez a négyzetméter ár megfelelt-e a lakóknak és a jelenlegi piaci áraknak.

Az Átlátszó viszont korábban azt írta, hogy a ugyan az önkormányzat 1,368 milliárd forintért adta el az Amelus Kft.-nek az ingatltant, de közben 733,4 millió forintot fizetnek a cégnek, így az üzletből Terézváros haszna mindössze 634,6 millió forint lett.