Demszky: Megrendülhet a kormányba vetett bizalom

2002.11.06. 18:25
A parlament előtt lévő költségvetés alapján nincs esély a fővárost sújtó intézkedések felszámolására, figyelmeztetett Demszky Gábor főpolgármester azon a sajtótájékoztatón, amelyen részt vett, de nem szólalt fel az eddigi gazdasági főpolgármester-helyettes, Atkári János is. Demszky személyi kérdésekben nem volt hajlandó találgatásokba bocsátkozni.
Budapest gazdálkodása 2000 végén, az Orbán-kormány kétéves költségvetésének elfogadásával nehéz helyzetbe került. Az akkor született, kifejezetten a fővárost sújtó intézkedések felszámolására a parlament előtt lévő költségvetésben sincs esély - mondta Demszky Gábor szerda délutáni budapesti sajtótájékoztatóján.

Reálértékben kevesebb

Demszky úgy véli, hogy az elmúlt tizenkét évben folyamatosan bővült az önkormányzatok feladatköre, miközben reálértéken kevesebb pénzt kapnak az államtól. Kifogásolta, hogy az állam nem vesz részt a nagyvárosi tömegközlekedés támogatásában, noha ez Európában mindenütt veszteséges. A BKV éves működési vesztesége immár eléri a 25 milliárd forintot.

Véleménye szerint a költségvetésből ki kell kerülniük a főváros-ellenes intézkedéseknek, s így legalább 10 milliárd forint azonnal visszajut a fővároshoz, illetve további évi 10 milliárdot kellene adnia az államnak a BKV talpon maradásához.

Nem számolhatja el

A közlekedési vállalatról szólva a főpolgármester kifejtette: gazdálkodását négy diszkriminatív rendelkezés sújtja: a helyközi közlekedést lebonyolító társaságokkal ellentétben a BKV nem igényelheti vissza a gázolaj árában szereplő jövedéki adót, a HÉV nem részesülhet a termelési támogatásban, a helyi közlekedéssel szemben hátrányos árkiegészítési kulcsokat alkalmaz, valamint a munkáltató nem számolhatja el költségként a helyi közlekedési hozzájárulást. Számítások szerint csupán ez utóbbi rendelkezés megváltoztatása félmilliárd forint többletbevételt jelentene a BKV-nak.

BKV-nak 10 milliárd kéne

Az önkormányzati finanszírozási rendszer átfogó reformját kell végrehajtani - üzent Demszky a Medgyessy-kormánynak, majd így folytatta: az a legsürgetőbb, hogy az előző ciklusban hozott törvények következtében a kifejezetten a fővárost sújtó elemek kikerüljenek a 2003-as költségvetésből. Csak a BKV-nak tízmilliárd forintra lenne szüksége a talpon maradáshoz. Ellenkező esetben megrendülhet Budapesten a kormányba vetett bizalom.

Elmondta még

Demszky elmondta még: a fővárosi koalíciós tárgyalások jól állnak, az SZDSZ és az MSZP közel áll a megegyezéshez, személyi kérdésekre azonban nem hajlandó válaszolni.

A főpolgármester beszámolt brüsszeli tárgyalásairól is, amelynek során vendéglátójával megegyezett egy jövő tavasszal, a belga fővárosban legalább két fővel felállítandó irodáról. Ennek feladata lesz, hogy EU-pályázatokról és egyéb, ezzel összefüggő ügyekről nyújtson információkat.