Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Maffiaellenes Központ alakul

2000.08.29. 19:59
Január elsejével felállhat az angol mintára létrehozandó Maffiaellenes Központ - döntött keddi ülésén a kormány. Az új szervezet negyvenhárom munkatárssal és 613 milliós költségvetéssel kezdhet munkához. Döntöttek a digitális aláírás bevezetését lehetővé tevő törvény koncepciójáról és határoztak arról is, hogy jelentősen megnövelik a pornográf, illetve erőszakos filmek kulturális adóját, mely 1-2 százalékról, 25 százalékra növekszik. Szintén emelik a nyomtatott sajtóban megjelenő hirdetések után fizetendő járulékot, ezt 0,5-ről 1 százalékra emelik.

Borókai Gábor, kormányszóvivő
Január elsején kezdhet el működni az angol mintára létrehozandó Maffiaellenes Központ - jelentette be a kormányülést követő tájékoztatón Borókai Gábor, kormányszóvivő. Az új szervezetet helyettes államtitkári besorolású főigazgató irányítja majd, akit a kormány nevez ki, a belügy, a honvédelmi, a pénzügyi, és a nemzetbiztonsági miniszterek javaslata alapján.

Az új központ létrehozásának célja, hogy meggyorsuljon a bűnüldöző szervek közötti információáramlás, illetve, hogy megszűnjenek a felesleges párhuzamosságok. A központ feladata lesz összehangolni az ORFK, a BM Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a határőrség, a VPOP, az APEH bűnügyi nyomozócsoportja és a nemzetbiztonsági szervek munkáját.

Harmincmilliárdnyi kárt okozott a ciánszennyezés

A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a Tiszai Kormánybiztosi Hivatal összesítette a ciánszennyezés okozta károkat, amit 29,3 milliárd forintban állapítottak meg. Ebből 10 milliárd az élővilágban keletkezett károk eszmei értéke, 16 milliárd az ökológiai rehabilitáció, több mint egymilliárd pedig az elmaradt haszonból keletkezett kár. Borókai elmondta: bejelentették a magyar igényeket mind a román kormánynak, mind pedig az azóta csődbe ment vállalkozásnak.

Igényeinket szeptember 8-án újra meg kell erősítenünk szakértői véleményekkel alátámasztva, így már el is készült egy angol cég véleménye. Ebből az derül ki, hogy technológiai hibák sorozata vezetett a ciánkatasztrófához. Borókai Gábor jelezte, ha nem sikerülne megegyezni az érintettekkel, összesen egy év áll hazánk rendelkezésére, hogy bírósághoz forduljon.

Emelik a pornófilmek adóját

A kabinet döntése értelmében, a jövőben többet kell fizetni az erőszakos és pornográf jeleneteket tartalmazó filmekért. Az ezután fizetendő kulturális járulék az eddigi 1-2 százalékről 25 százalékosra nő. (A kulturális járulék az ÁFA nélküli teljes árbevétel meghatározott százaléka.) Szintén növekszik a napilapokban megjelenő hirdetések után fizetendő járulék, amely 0, 5-ről 1 százalékosra emelkedik. Ezzel egyidőben megszűnik a ,,hagyományos" filmek kulturális járuléka, és eltörlik a művelődési házak sarcát is.

Október végéig a kormány elfogadja a digitális aláírás bevezetését lehetővé tevő törvénytervezetet - közölte Borókai. A tervek szerint az EU tagállamokéhoz hasonlóan hazánkban is legkésőbb 2001. júliusától elfogadják majd a digitális aláírást.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!