Továbbra is a kannabisz a legnépszerűbb drog hazánkban

2005.12.27. 13:39
A legfrissebb kormányjelentés szerint a fiatalok egyre korábban próbálják ki a különböző szereket, de ezen kívül nem történt számottevő változás a magyarországi kábítószerhelyzetben.

Elkészült a 2004. évi droghelyzetről szóló jelentés, amit az unió kábítószer- és kábítószer-függőség európai központjának küld. Ilyen jellegű jelentést most a hetedik alkalommal készít a kormány. Mindent összevetve, nem történt számottevő változás a magyarországi kábítószerhelyzetben, az adatok alapján úgy tűnik: az intézményrendszer képes kezelni a gondokat, mondta egy keddi sajtótájékoztatón Batiz András, kormányszóvivő.

Drogplafon

A budapesti fiatalok körében folytatott vizsgálat alapján megállapítható, hogy jóllehet az egyszeri kipróbálók száma minimálisan emelkedett, a gyakori használóké érdemben nem változott. Batiz András kiemelte: ezúttal is igaz volt az a megállapítás, amit az előző jelentés is tartalmazott, hogy a fiatalok egyre korábban próbálják ki a különböző szereket, többségében a könnyű drogokat, bár a növekedés üteme lassult.

A kormány szerint az elterelésben részt vevők száma folyamatosan nő, miközben a kábítószer-túladagolás miatt bekövetkező halálesetek száma gyakorlatilag alig változik. Kiemelte, hogy 2000-ben 38-an, 2001-ben 40-en, 2003-ban 32-en, 2004-ben pedig 34-en haltak meg kábítószer-túladagolásban. A jelentés szerint opiát vagy opiát alapú szerek miatt kezeltek száma több mint 20 százalékkal csökkent 2004-ben, ami azt mutatja, hogy ez a drog kevésbé népszerű már.

Az illegális szerek (így a cannabis, a heroin, a kokain, az amfetamin-származékok, az extasy vagy az LSD) aránya valamelyest csökkent, 2004-ben ez a hányad 43,3 százalék volt. A felhasználók többsége olyan szereket használ, amelyek legálisan is beszerezhetők (gyógyszerek, altatók, nyugtatók, csillapítók, illetve ezek alkohollal párosítva). A fogyasztók körében a legnépszerűbb kábítószer továbbra is a marihuána, ezt az amfetamin-származékok követik, így az extasy, majd a heroin. Kokaint továbbra is csak szűk körben használnak, nyilván azért, mert nagyon drága, jegyezte meg a kormányszóvivő.

Civil akciók a tarthatatlan kábítószerhelyzet miatt

Az idén a kedvezőtlen magyarországi kábítószerhelyzetre számos droghasználó és segélyszervezet is akciókkal hívta fel a figyelmet. Tavasszal több tucat fűfogyasztó jelentette fel magát a rendőrségen, vállalva akár a börtönbüntetést is. Szerintük ugyanis a könnyű drogoknak nincs társadalmilag káros hatása.

Ősszel a világon egyedülálló módon olyan flash mobot tartottak Budapesten az Olimpia Parkban, a parlament és a képviselői irodaház között, amelyben több tucat fiatal nyilvánosan kendert fogyasztott. December elsején egy pszichológus jelentette fel magát a rendőrségen, mert az ügyészség rendőrségi vizsgálatot követel minden esetben, amikor valakinél tűt találnak, ami viszont hátráltatja a Hepatitis és AIDS terjedésének megelőzésében szerepet játszó tűcsereprogramot. Erről bővebben.