Ambrus
-7 °C
3 °C

A fecsegőket bírálták az MSZP-ben

2004.12.06. 21:27
A népszavazás volt a téma az MSZP hétfői frakcióülésén. Hiller István szerint a párt szervezettsége gyenge lábakon áll, és egyrészt ennek is köszönhető a népszavazási szereplés.

Ismét szóba került az MSZP testületeiben a párt a népszavazáson képviselt hivatalos döntésétől eltérő véleményeket hangoztató “kibeszélők” ügye. Gyurcsány Ferenc is megjelent a párt képviselőcsoportjának hétfői ülésén, és köszönetet mondott azoknak, akik a népszavazási kampányban a pártvezetéssel azonosan kommunikáltak, akik együttműködtek.

Úgy tudjuk, a kormányfő azokról is elismeréssel szólt, akik bár nem értettek egyet teljesen a kampány fő vonalával, ezen véleményüket nem hangoztatták. Gyurcsány és Hiller is kitért az MSZP vezetőinek sok gondot okozó “kibeszélőkre” is, akik a párt hivatalos döntéshozó szerveinek határozatai után a nyilvánosságon keresztül adnak hangot egyet nem értésüknek. “Döntés után nincs kibeszélés” – ismételték a vezetők sokadszorra, nevek és személyek említése nélkül.

Az Index információ szerint Hiller István pártelnök arról is szólt, hogy a 2006-os választások előtt mindenképpen meg kell erősíteni a párt szervezettségét, mert ezen a téren a mostani kampányban és az időközi választásokon is hiányosságokat tapasztalt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!