Mária
-7 °C
3 °C

Kegyvesztett lett Feró a MIÉP-ben

2001.11.04. 14:16
A Magyar Igazság és Élet Pártja sem Gidai Erzsébet közgazdászt, sem Nagy Feró rockzenészt, sem Lakatos Pál újságírót nem indítja a párt jelöltjeként a jövő évi országgyűlési választásokon - közölte Csurka István, a MIÉP elnöke.
A MIÉP parlamenti frakcióvezetője az elmúlt napokban megjelent sajtóinformációkra reagálva kijelentette, igaz, hogy Nagy Ferót nem indítják 2002-ben a csepeli körzetben. Csurka szerint Feró "elherdálta a bizalmat". "Magyarázat nélkül kiugrott a Pannon Rádióból és elfogadhatatlan nyilatkozatokat tett" - indokolta Csurka István a MIÉP budapesti elnökei tanácsának azon döntését, hogy Nagy Feró helyett mást jelölnek.

Nagy Feró
Feró nem tudja mi a vád ellene

Nagy Ferót a döntésről nem tájékoztatták, arról csak egy két héttel ezelőtti XI. kerületi lakossági fórumon értesült, ahol Győri Béla, a MIÉP szóvivője nagy nyilvánosság előtt jelentette be Feró kegyvesztettségét. A rockénekes a Magyar Hírlapnak úgy kommentálta az eseményeket, hogy nem tudja, mi a vád ellene. "Talán csak az általam képviselt szellemi szabadság volt visszatetsző a MIÉP számára" - nyilatkozta.

Nagy Feró a Pannon Rádióban történtekre is másként emlékszik. Bár a hivatalos közlés szerint ő lépett ki, a rockzenész inkább úgy fogalmazott, azért hagyta ott a Pannont, mert észlelte, hogy műsoraihoz nem kap sem anyagi, sem ideológiai támogatást. A napilap azon kérdésére, hogy miért távolodott el a Pannon Rádió szellemiségétől, illetve a rádió tőle, így felelt: "Nem barikádokat szeretnék építeni és erősíteni azokat, hanem inkább segíteni akarom a párbeszédet a barikád két oldala között és lerombolni a válaszfalakat".

Gidai és Lakatos sem lesz jelölt

Csurka István kijelentette, hogy nem elégedettek Gidai Erzsébet, jelenleg MIÉP-es parlamenti képviselő politikai magatartásával, a Magyarok Világszövetségével összefüggő "ügye kapcsán". Csurka István tudomása szerint Gidai Erzsébet az FKGP-vel tárgyal, hogy kisgazda színekben indulhasson a jövő évi választásokon.

Csurka István tájékoztatása szerint fel sem merült, hogy Lakatos Pál - akit a MIÉP javaslatára választott meg az Országgyűlés az MTI Tulajdonosi Tanácsadó Testületének tagjává - a párt jelöltje legyen.

Csurka 15 százalékot jósol a MIÉP-nek

Csurka István arra számít, hogy a MIÉP legalább 15 százalékot vagy annál jobb eredményt ér majd el a jövő évi országgyűlési választásokon. A MIÉP elnöke nem tartaná nemzeti tragédiának, ha a Fidesz egymagában nyerné meg a választásokat, de ez nem is lenne vidám helyzet. Hangsúlyozta, hogy a MIÉP a választások első fordulója eredményhirdetésééig senkivel sem kíván tárgyalásokba bocsátkozni, és a legfontosabb egyeztetésekre csak a második forduló után kerülhet sor. Kérdésre válaszolva úgy vélte, hogy nevetséges lenne egy 15-20 százalékot elérő párttól, ha eleve elzárkózna a kormányzati szerepvállalástól, mindezt azonban - mint hozzátette - a választási eredmény függvényében kell majd mérlegelni.