Mária
-6 °C
-2 °C

IHM-es megbízás egy SZDSZ-es pártkatonának

2005.06.14. 10:17
Egy bicskei szabad demokrata képviselő cégévvel, a XXI. Századi Technológiák Bt-vel szerződött az informatikai tárca. Forrai Tamás cége egy éven át nettó 9,6 millió forintért végezhet tanácsadói tevékenységet a Millenáris Kht. bevonásával megvalósuló projekteknél.

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium szerződést kötött a XXI: Századi technológiák Bt-vel, derül ki az IHM honlapján megjelent adatokból. A nettó ötmillió forintot meghaladó szerződésű partnereik közt fellelhető cég 2005. március 1. és 2006. március 1. közötti feladataiért nettó 9,6 millió forintot kap. A megbízott vállalkozást Forrai Tamás, Bicske szabad demokrata önkormányzati képviselője jegyzi, aki 2002. óta tagja a kisváros képviselő-testületének, megválasztása előtt életrajzi adatai szerint egy pénzintézet informatikusaként dolgozott.

IHM-utasítással vették fel a tanácsadót

Feladata pedig "a Millenáris Programiroda Kulturális Közhasznú Társaság bevonásával megvalósuló programokban résztvevő szervezetek közötti koordináció és a projekt műszaki, pénzügyi igazgatási mérföldköveinek figyelemmel kísérése útján a projekt felügyelete".

Az IHM szimplán szakmai okokkal magyarázza Forrai Tamás XXI. Századi Technológiák Bt-jének az alkalmazását, a tárca stratégiai helyettes államtitkársága írásban küldött összefoglalójában azt írta, hogy egy IHM-utasítás alapján vált szükségessé tanácsadó alkalmazása.

Versenytárs nélkül

Bár ennek nem mond ellent, némileg árnyalja a képet, hogy Forrai Tamás pályázat nélkül, mint a tárca addigi informatikusa jutott a megbízáshoz. Forrai az Indexnek azt állította, hogy mint az IHM munkatársa kapcsolatban állt a Millenárissal is, s amikor távozott a Kht. minőségbiztosításáért felelős miniszteri biztosa, önként ajánlkozott a munkára. A megbízásért nem kellett megküzdenie; az áfa nélkül 9,6 millió forintos, egy évre szóló munkát vetélytárs nélkül kapta meg, igaz az IHM hangoztatja, hogy a közbeszerzési törvény maradéktalan betartásával.

"A megbízást XXI. Századi Technológiák Bt. kapta, mivel a cég vezetője" - a szakmai irányítását végző stratégia és e-szolgáltatások helyettes államtitkárság indoklása szerint - "alapos, felkészült szakember, aki nagy tapasztalatokkal rendelkezik a projekt menedzsment és minőségbiztosítás területén". A tárca szerint ezen túlmenően ismeretekkel bír a helyszín sajátosságairól is, mivel a korábbiakban a Millenáris 40 géppel üzemelő eMagyarország pontjának létrehozásáért és üzemeltetéséért volt felelős.

Távol a politikától

Forrai Tamás az Index kérdésére nem tartotta összeegyeztethetetlennek SZDSZ-es önkormányzati megbízatását azzal, hogy ahogy fogalmazott "dolgozik". A bicskei SZDSZ-es képviselő úgy vélte, hogy minisztériumi szerződése távol áll a politikától, s nem társadalmi megbízatása segítette hozzá a munkához, hanem tizenöt esztendős szakmai tapasztalata. "A meggyőződésem vitathatatlanul liberális, de ennek semmi köze a munkámhoz" - fogalmazott Forrai.

Bár se a tárca sem pedig Forrai nem lát kivetnivalót a megbízásban hasonló ügyben már zajlott polémia. A 2002-es kormányváltás után a téli szünetre először az év decemberében építettet jégpályát a parlament elé a kancellária.

Szocialista-közeli jégpályaépítők

A jégpályaépítést pedig egy szocialista önkormányzati képviselő korábbi cége nyerte el, amelyet megválasztását követően az édesapja működtetett tovább. Ugyancsak vihart kavart, amikor kiderült, hogy Dornbach Alajos volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő ügyvédi irodája húszmilliós szerződést kapott az informatikai tárcától. Az egykori képviselő akkor ugyanazt hangoztatta, mint Forrai Tamás, azaz szakmai pályájának nem pedig politikai kapcsolatainak köszönheti a megbízást.