Ágnes
-11 °C
-4 °C

Új főtisztviselőket nevez ki a kormányfő

2002.11.13. 16:14
Az év végéig feltölti a főtisztviselői kar jelenleg betöltetlen státuszait a kormány, így a törvényben maximált háromszázat is meghaladja majd a közigazgatási elit létszáma. Kiss Elemér kancelláriaminiszter az Indexnek elmondta: negyvenöt főtisztviselőt fog még ebben az évben kinevezni a kormányfő. Az aspiránsok november 30-áig jelentkezhetnek a köztisztviselői elit karba.
A főtisztviselői kar létrehozását nem elleneztük, azt azonban már igen, hogy semmilyen követelményhez nem kötötték a főtisztviselői kinevezéseket az előző ciklusban - nyilatkozta az Indexnek Kiss Elemér kancelláriaminiszter annak kapcsán, hogy bár a koalíciós erők ellenzékben bírálták a főtisztviselői kart, most mégis új kinevezések várhatóak. Szerinte a főtisztviselői karról szóló jogszabály módosítása után már komoly kritériumoknak kell megfelelnie a jelentkezőknek.

A Magyar Hírlap szerdai száma adott hírt először arról, hogy a kormány felölti a főtisztviselői karban betöltetlen státuszokat, mert a választás előtt ugyan elérte létszámuk a törvényben maximált háromszáz főt, de a kormányváltás után csaknem harmincan lemondtak tisztükről, vagy egyéb okból távoztak. A kancelláriaminiszter tájékoztatása szerint jelenleg 273-an főtisztviselők, illetve 149-en tagjai a tisztikarnak.

A miniszter által kiírt pályázatokra november 30-áig jelentkezhetnek az aspiránsok, akik közül negyvenöten csatlakozhatnak köztisztviselői elithez. A miniszter szerint még ebben az évben kinevezi a kormányfő az új főtisztviselőket. Az elitkar tagjainak alapbére a köztisztviselői alapilletmény tizenháromszorosa, melyhez további pótlékok is járnak a főosztályvezetői poszttól felfelé, 25 százaléktól 100 százalékig ha az illető főosztályvezető, helyettes államtitkár, vagy közigazgatási államtitkár.