Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Gémesi megbeszélte Orbánnal, mi a teendő?

2006.04.11. 17:16
Az Index információi szerint személyesen tárgyalt Orbán Viktor az MDF Dávid Ibolyával szembehelyezkedő alelnökével, Gémesi Györggyel. Az alelnök hétfőn feszült hangulatot teremtett pártja elnökségi ülésén, ahol még zárt ajtók mögött próbálta a Fidesz felé terelni Dávidékat, kedden viszont már a sajtónak nyilatkozva a szocialisták szekértolójának minősítette párttársait. A Fidesz a helyi MDF-esekkel igyekszik egyezkedni.

Majdnem tettlegességig fajult a Magyar Demokrata Fórum hétfői elnökségi ülése, amikor Gémesi György, aki több hónapos szünet után először jelent meg a testület megbeszélésén, a Fidesszel való tárgyalásokat propagálta. A közismerten a nagyobbik ellenzéki párthoz húzó alelnöktől a kétoldalú egyezetések sürgetését néhányan nem hagyták szó nélkül. Az elnökség egyértelműen a Fidesz hírszerzőjeként kezelte Gémesit. A tárgyalás megkezdéséről feltett szavazáson Gémesit nem támogatta egyik elnökségi tag sem, a voksoláson egyedül Szőke László tartózkodott.

Külső meggyőződés

Információink szerint az elnökségi ülés után Gémesi György személyesen is tárgyalt Orbán Viktorral. Az MDF-ben attól tartanak, hogy az alelnök, aki januárban titokban egyezett meg a fideszesekkel saját közös jelöltségéről, most megpróbálja meggyőzni a harmadikként állva maradt fórumos jelölteket a Fidesz javára való visszalépésről.

Az alelnök kedden mindenesetre már nyíltan az MSZP hatalomra segítőjének titulálta az MDF-et. Gémesi az InfoRádiónak nyilatkozva azt mondta, "teljesen nyilvánvaló, hogy (a párt vezetése) asszisztál Gyurcsány Ferencnek". "Ha elzárkózunk mindenféle tárgyalástól, akkor a háttérben valószínűleg más húzódik meg. Ez az elzárkózás teljesen más érdekeket szolgál, mint amit az MDF a választások előtt megfogalmazott".

Csak egyszer találkoztak

Fenyegetéseket kapott Dávid Ibolya
Levélben és telefonon is kapott fenyegetéseket Dávid Ibolya, ezért a Köztársasági Őrezred védelmet biztosít az MDF elnökének - közölte az MTI érdeklődésére kedden az őrezred parancsnok-helyettese. Kardos Imre elmondta: Dávid Ibolya a szlovák titkosszolgálat által jelzett terrorfenyegetettség kapcsán nem kért védelmet, ám azután igen, hogy Tamásiban lévő irodájába fenyegetést tartalmazó levél érkezett a napokban. Az ezredes nem ismeri a levél tartalmát, ám az tudható, hogy a levél írója felszólította a politikust, lépjen vissza a választásokon.

Gémesi az Index kérdésére azt állította, ő az utóbbi időben csupán egyszer találkozott Orbánnal, amikor a közös jelöltségéről egyeztettek. Az alelnök nem kivánja cáfolni az ilyen híreszteléseket, mert mint mondta, nem kell ahhoz a Fidesz-elnökkel találkoznia, hogy ilyeneket nyilatkozzon. Gémesi szerint eddig sem rejtette véka alá a véleményét, ami gyakran nem egyezett a párvezetés álláspontjával. Az alelnök szerint olyan helyzet alakult ki az MDF-ben, ami egyáltalán nem felel meg az ő izlésének. Ami felháborítja - mondta Gémesi, az az, hogy Dávid Ibolyáék eleve elutasítják a tárgyalás gondolatát, pedig legalább tárgyalóasztalhoz kellene ülni, még akkor is, ha végül nem születik megállapodás.

A Fidesz sajnálkozva tudomásul veszi az MDF elutasítását

"Szomorú szívvel, de tudomásul vesszük, hogy az MDF a sajtón keresztül nemet mondott együttműködési ajánlatunkra" - közölte keddi sajtótájékoztatóján Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Közlése szerint éppen ezért a helyi MDF-szervezetekkel igyekeznek megállapodni, de nem csak ott kérik a helyi MDF támogatását, ahol állva maradtak a párt aspiránsai, hanem olyan helyeken is tárgyalnak, ahol második forduló MDF-es nélkül lesz.

A politikus szerint a demokrata fórum szavazói a kormányváltásra szavaztak, éppen ezért a párt szeretne szövetséget kötni az MDF szavazóival is. "Az MDF támogatói a kormányváltásra szavaztak, az MDF elnöksége viszont a kormány maradására" - vélekedett Deutsch-Für Tamás. Arra a felvetsére, milyen posztot ajánlanak a visszalépő MDF-eseknek, úgy reagált, félreismeri az a demokrata fórum politikusait, akik azt gondolják, hogy bármiféle ellenszolgáltatást kellene nyújtani számukra, hiszen egy a céljuk: leváltani a kormányt.