Mária
-6 °C
-2 °C

Palotaforradalom a KDNP-ben

2006.01.24. 17:16
Az Orbán-Semjén megállapodásban már hivatalos KDNP-s képviselőjelöltnek nyilvánított hódmezővásárhelyi polgármester helyett mást kért fel a képviselőjelöltségre a helyi KDNP-szervezet. A feleségverős közvélemény-kutatás miatt országos ismertségre szert tett Lázár János ellenében a kereszténydemokraták újjáalakult városi szervezetében az eddig Fidesz-színekben politizáló Balogh Jánosné kapott bizalmat. A KDNP országos alelnöke szerint abból felfüggesztés is lehet, hogy egy helyi szervezet szembeszegül az országos választmány által kijelölt szövetségi politikával.

Ha itt minden rendben lenne, akkor ez nem történik meg - foglalta össze a jobboldali politikustól szokatlan önállósodás okait Balogh Jánosné, Mártély polgármestere, a csongrádi közgyűlés fideszes képviselője, aki hamarosan bejelenti, elfogadja-e a felkérést, hogy a Lázár Jánosnak szánt hódmezővásárhelyi körzetben független képviselőjelöltként induljon áprilisban.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni

Baloghné az Indexnek elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi KDNP-szervezet, két párt és több magánszemély kérésére döntött úgy, megfontolja, hogy riválisa legyen-e a hódmezővásárhelyi polgármesternek. A mártélyi fideszes politikusnő elmondta, független jelöltként méretné meg magát, mert "nem lehet figyelmen kívül hagyni az országos politikát". A Csongrád megyei 6. választó kerület sorsáról ugyanis január 12-én állapodott meg Orbán Viktor Fidesz- és Semjén Zsolt KDNP-elnök. A két párt közötti szerződés alapján a kereszténydemokratákat illető 24 hely közül a hódmezővásárhelyi körzet Lázár János polgármesteré. Lázár neve novemberben került be az országos sajtóba, amikor kiderült, hogy a Medián olyan felmérést készített, amelyben a polgármesterrel és MSZP-s kihívójával kapcsolatban azt firtatta, a válaszadók el tudják-e képzelni, hogy valamelyikük fizikailag bántalmazta családtagját, vagy erőszakoskodott a munkatársaival. Lázár politikai támadásként értékelte a felmérést.

Létszámtól független döntéssel

A KDNP vásárhelyi szervezetének elnöke, Hamvas Ödön a Délmagyarországnak nyilatkozva azt mondta, hogy a nemrégiben újjáalakult szervezet kétszer is szavazott arról, hogy kit támogasson a választáson. Az első fordulóban a százharminchét főt számláló csoport határozatképtelen volt, de a hétfői újabb fordulón a megjelentek létszámától függetlenül érvényes döntést hozott Baloghné támogatásáról. A helyiek szerint egyébként nem kell összefüggést keresni a Medián-ügy és a "renitens" jelölés között. Az Indexnek nyilatkozó hódmezővásárhelyiek szerint az a baj a Rapcsák András-utód Lázárral, hogy vezetése alatt nehéz helyzetbe került a város, és 10 milliárdos tartozást is felhalmozott az önkormányzat.

Szembeszállás komoly retorziókkal

Kalmár Ferenc, a KDNP országos alelnöke, Lázár csongrádi KDNP-fideszes jelölttársa az Index kérdésére elmondta, hogy tud a hódmezővásárhelyiek döntéséről. Leszögezte azonban, hogy a párt országos választmánya döntött a koalíciós politikáról, amelynek értelmében létrejött a megállapodás a Fidesszel. Az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által szignált szerződés függeléke volt az a lista, amely meghatározta a közös jelöltek névsorát, ezen pedig Lázár neve szerepel - jelentette ki Kalmár hozzátéve, megvizsgálják mi történt a hódmezőváráshelyi szervezetben. Az alelnök elmondta azt is, hogy a párt alapszabálya szerint a párt elfogadott politikájával való szembeszállás komoly retorziókat vonhat maga után, amely lehet akár felfüggesztés is. Néhány hónapja felfüggesztették a KDNP kecskeméti szervezetének működését is, amikor az soraiba fogadta a Fidesszel szembekerült polgármestert, aki egyébként most koalíciós támogatással indul a választáson.

Telefonon többször kerestük Lázár Jánost is, de a polgármester elérhetetlen volt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.