Vilma
-8 °C
3 °C

Tokaj hímvesszejéért menesztené Székhelyit a Fidesz

2005.03.22. 16:41
A Fidesz szegedi szervezete azt követeli, hogy Székhelyi József mondjon le a Szegedi Nemzeti Színház élén betöltött főigazgatói posztjáról, mert az SZDSZ szombati küldöttgyűlésén Orbán Viktort Tokaj hímvesszejének nevezte. A színész-direktor a "holt udvar mohikánjai nevében" szólt hozzá a liberális párt gyűléséhez, de mint mondta: célja nem a Fidesz piszkálása, hanem a politikai osztály általános kritikája, és főként az SZDSZ felrázása volt.

A Fidesz szerint "Szeged város kultúrájának őre" nem engedheti meg magának, hogy "Orbán Viktort Tokaj hímvesszejének" nevezze, ezért ha magától nem mond le, akkor a polgármesternél indítványozza menesztését. Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház igazgatója viszont azt mondja, hogy ő nem a stallum birtokában, hanem magánemberként mondott el egy olyan fájdalmas, ironikus, de egyben hazafias pamfletet, amelyben az egész magyar politikai osztály megkapta a magáét.

Belegázolt a lelkivilágba

Apokrif részletek Orbánról
Az Index információi szerint a Fidesz lapzártáig nem kért helyreigazítást az Élet és Irodalomtól azért, mert a lap azt állította, hogy Orbán Viktor miniszterelnökként részt vett az akkor még a felesége résztulajdonában álló cég megbeszélésén, és az írás szerint tanácsokat adott Lévai Anikó üzlettársainak állami pénzek és ingatlanok megszerzésével kapcsolatban. A Fidesz ugyanakkor közzétette a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. egyik volt résztulajdonosának, Duda Attilának néhány mondatos interjúját. Duda, aki ügyvédként maga is hitelesített taggyűlési jegyzőkönyveket a cég ülésein, azt állítja, hogy az ÉS-ben az idézett részletek "egyáltalán nem egyeznek" a birtokában lévő iratokkal. Duda Attila azt állítja, hogy szerinte "a hivatalos jegyzőkönyv anyagát valamilyen okból kiegészítették, megmásították, illetve apokrif részleteket illesztettek hozzájuk". Wéber Edina, a Fővárosi Bíróság sajtófelelőse - miután a cégbíróság vezetője, és egyik bírája arra hivatkozva, hogy a sajtó félremagyarázná szavait, nem kívántak nyilatkozni - azt mondta, hogy a jegyzőkönyvet csak a cégtagok kérhetik ki, és azokat egyik bírósághoz sem kötelező beadni. "Egy jegyzőkönyvnek nincs előírt formai követelménye." Az értelemszerűség a legfőbb kritérium. Ennek értelmében "egy jegyzőkönyvben a legfontosabb dolgoknak kell kiderülnie" - mondta.
Dobó László, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón követelte Székhelyi lemondását. A képviselő szerint "Székhelyi József, mint közalkalmazott, mint Szeged város kultúrájának őre, legfőbb letéteményese nem engedheti meg, hogy ilyen stílusban ország-világ előtt lejárassa Szeged városát". Dobó László a Népszabadság tudósítására hivatkozva azt mondta: a főigazgató az SZDSZ-rendezvényen elhangzott beszédében "Orbán Viktort Tokaj hímvesszejének nevezte, aki szétcsepegteti nektárját az országban", célozva ezzel a volt miniszterelnök kft-tanácsadási ügyére. "A direktor úr nemcsak Orbán Viktort, nemcsak politikailag gyűlölt ellenfeleit becsmérli ilyen kijelentéssel, hanem minden magyar lelkivilágába belegázol, és a himnuszt becsteleníti meg azzal, amit magának az SZDSZ kongresszusán megengedett" - mondta a fideszes képviselő. A képviselő azt mondta, ha Székhelyi József nem mond le, a Fidesz arra kéri Botka László polgármestert, az április 8-ai közgyűlésre terjessze elő az igazgató leváltását.

Országos Vezért mondott

Székhelyi József az Indexnek elmondta, hogy nem mint igazgató, "nem a stallum nevében", hanem magánemberként, az SZDSZ szétforgácsolódott, "holt udvarának mohikánjai nevében" szólalt fel a küldöttgyűlésen. A célom nem a Fidesz piszkálása, hanem a politikai osztály általános kritikája, és főként az SZDSZ felrázása volt - mondta a direktor. Székhelyi hozzátette: fájdalmasan érintette, hogy egy olyan személy, akiről "többet gondolt politikusként, arról is kiderülhetnek a tokaji kft-ügyhöz hasonló történetek". Székhelyi ugyanakkor leszögezte, hogy pamfletjébe nem használta, "nem szentségtelenítette meg" Orbán Viktor nevét, csupán "Országos Vezérként, később pedig OV-ként" utalt a volt miniszterelnökre. Székhelyi szerint ő nem kerepelni és fütyülni ment, hanem saját véleményét fogalmazta meg, ezért ha a Fidesz ad magára, mint demokratikus párt, akkor kiáll a szólás szabadsága mellett.