Mária
-6 °C
-2 °C

Bizottság vizsgálja a Zengőre tervezett lokátor elhelyezését

MTI
2004.03.17. 15:39
Tárcaközi bizottság alakult a Miniszterelnöki Hivatal, illetve öt tárca közigazgatási államtitkárának a részvételével annak érdekében, hogy megvizsgálják, lehetséges-e a Zengő helyett máshol felépíteni a NATO lokátorállomását - közölte Schmuck Erzsébet, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviseletében a zöldek szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A Zengő természetvédelmi értékeinek védelmében fellépő civil szervezetek javasolják, hogy egy képviselőjük, valamint a Magyar Tudományos Akadémia szakbizottságának delegáltja is vehessen részt a tárcaközi bizottság munkájában - mondta Schmuck Erzsébet.

A sajtótájékoztató előtt a zöldek találkoztak a Honvédelmi Minisztérium illetékeseivel, akik elmondták a tárca ragaszkodik a helyszínhez. Schmuck Erzsébet sajnálatosnak nevezte, hogy a tárca pillanatnyilag nem kíván tudomást venni a korábban általa is említett alternatív helyszínekről.

Ugyancsak komoly eredmény a zöldek szerint, hogy az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága egyhangúlag állásfoglalást hagyott jóvá, amelyben felkérik a környezetvédelmi és vízügyi minisztert, hogy mozdítsa elő a természeti értékek védelmét biztosító megoldás megkeresését - mondta Schmuck Erzsébet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!