Új bíróhoz került Somogyi Ábel ügye
Új bíróhoz került a huszonkét rendbeli emberölés előkészületével vádolt Somogyi Ábel elsőfokú büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken – közölte Futó Barnabás ügyvéd.
A másfél éve elkezdődött büntetőper bizonyítása már a végéhez közeledett, ám most a szeptemberre kitűzött tárgyalást az új bíró elhalasztotta és majd hivatalból jelöl ki másik határnapot.
Futó Barnabás szerdán elmondta: a bíróság tájékoztatása szerint a büntetőtanács eddigi elnökének áthelyezése a bíróváltozás oka.
Arra a kérdésre, hogy mindez jelentős késedelmet okoz-e, elmondta: a jelenlegi szabályok szerint ilyen esetben már nem kell feltétlenül megismételni az egész eljárást, de az iratok ismertetése kötelező, ami önmagában is több tárgyalást vehet igénybe.
A 2011. március 29-én megkezdődött büntetőperben már meghallgatták a tanúkat és több szakértőt. Jelenleg a vádlott beszámíthatóságával, illetve cukorbetegségével kapcsolatos szakvéleményekre várnak az eljárás résztvevői, de az új bírónak természetesen van lehetősége, hogy az általa szükségesnek ítélt módon további bizonyítást is elrendeljen – tette hozzá Futó Barnabás.
Somogyi Ábelt 2010 februárjában fogták el a rendőrök. Ennek előzménye az volt, hogy egyik egyetemi csoporttársnőjét megrémítette a fiúval folytatott telefonbeszélgetés tartalma és hangvétele, egy csoporttársával közösen megnézte a fiú verseit tartalmazó blogot és ebből, valamint a vádlott korábbi, iskolai mészárlásokat dicsőítő megnyilvánulásaiból arra következtetett, hogy diáktársuk iskolai lövöldözésre készül, ezért értesítette a rendőrséget.
Somogyi Ábel elfogását követően egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve volt az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben is, háromnegyed éve szabadlábon védekezhet .