Az MSZP betekintést kér a titkos külügyi táviratokba

MTI
2005.10.21. 14:36

A parlament külügyi bizottságának egyik szocialista tagja arra kérte a Külügyminisztériumot, hogy bocsássa a bizottság tagjainak rendelkezésére a 2001. szeptember 11. utáni napokban a washingtoni magyar nagykövetségről hazaküldött titkos táviratokat. "Tudomásom szerint a Külügyminisztérium ezt a lehető legrövidebb időn belül meg fogja tenni" - közölte Hárs Gábor az MTI-vel.

Tudomásunk van arról, hogy léteznek olyan táviratok, amelyeket 2001. szeptember 11. után a washingtoni magyar nagykövetségről küldtek haza, tolmácsolva azt az amerikai kérést, hogy a Fidesz-kormány és Orbán Viktor akkori miniszterelnök határolódjon el a MIÉP elnökének kijelentésétől - hangsúlyozta Hárs Gábor, majd emlékeztetett arra, hogy Csurka István MIÉP-elnök a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás után azt mondta, az amerikaiak megérdemelték a történteket. Hárs Gábor kiemelte, hogy a Martonyi János volt külügyminiszter által másutas táviratoknak nevezett, rendkívül titkos minősítésű rejtjeles táviratokba a parlamenti képviselőknek betekintési joguk van.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök amerikai látogatása során vetődött fel a téma, és "az amerikai kormány, személyesen George Bush elnök nehezményezte, hogy a Fidesz-kormány és Orbán Viktor akkori miniszterelnök nem határolódott el egyértelműen a MIÉP elnökének 2001. szeptember 11. után tett kijelentésétől".