Szilárda
0 °C
6 °C

Kihallgatták Révész Máriuszt

MTI
2006.11.20. 12:57

Tanúként hallgatták meg Révész Máriuszt az ügyészek az október 23-i megverése miatt tett feljelentésével kapcsolatban, tájékoztatta az MTI-t az országgyűlési képviselő ügyvédje, Futó Barnabás hétfőn. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos eljárásban történt bántalmazás miatt nyomozást rendelt el az országgyűlési képviselő feljelentése kapcsán. Lőrincz Edina, az ügyészség szóvivője a múlt héten azt mondta, ha a bűncselekmény elkövetését megállapítják, akkor az elkövetőt két évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a bíróság.

Révész Máriusz az ügyészségen arról beszélt, amit a tanúktól hallott - mondta el az ügyvéd, felidézve, hogy a képviselő nem emlékszik a történtekre, de több tanú meghallgatását kérték az ügyben, akik a történtekkor a helyszínen voltak és látták az esetet. Szólt arról is, hogy a Révész Máriusszal szemben foganatosított rendőri intézkedésről videofelvétel áll rendelkezésre, amelyet a tanúkénti meghallgatáson a képviselő is megtekintett. Futó Barnabás nem árult el részleteket a felvételről, de hozzátette, az az eljárás során bizonyító erejű lesz.