Miklós
-7 °C
2 °C

A Hír Tv szerkesztője az imázsközpont volt vezetője

2003.06.12. 07:47
A Hír Tv reggeli adásának szerkesztőjeként dolgozik Tóth István Zoltán. Az Országimázs Központ egykori vezetője az utóbbi hónapokban kapott állást az Orbán-kormány egykori szóvivője vezetése alatt működő magyar CNN-nél. Megkeresésünkre Tóth nem kívánt nyilatkozni az Országimázs Központ gazdálkodásával kapcsolatban folytatott nyomozásról. A rendőrség szerdán jelentette be, hogy Csépányi Nórát, a Happy End Kft. ügyvezetőjét és Tüske Szabolcsot, a MERT 2000 Rt. vezérigazgatóját csalás bűntette alapos gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki.
A médiában helyezkedett el a kormányváltás után megszüntetett Országimázs Központ egykori vezetője. Tóth István Zoltán, aki az Orbán-kormány egyik legvitatottabb intézményének irányítója a Hír Tv reggeli műsorsávjának szerkesztőjeként dolgozik.

Vissza a médiába

Tóth az Index kérdésére elmondta, a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetőjeként végzett tevékenysége szakmai munka volt, amely véget ért az imázsközpont feloszlatásával. "Miután annak nem lett folytatása, meg kellett oldanom az egzisztenciális kérdéseket, hiszen családomat is el kell tartanom." A volt főosztályvezető, aki néhány hónapja dolgozik az Orbán-kormány egykori szóvivője, Borókai Gábor irányítása alatt álló csatornánál, az imázsügyek intézése előtt a tv2 képújságját főszerkesztette.

Nem tudott róla

Mint ismeretes, az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága szerdán jelentette be, hogy az Országimázs Központ megrendelésére, a Happy End Kft. által készített nyomdai kiadványok, például a Milleniumi Országjáró ügyében vádemelési javaslattal élt. A rendőrök csalás bűntette alapos gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Csépányi Nórát, a Happy End Kft. ügyvezetőjét és Tüske Szabolcsot, a MERT 2000 Rt. vezérigazgatóját, aki a Happy Endnek is dolgozott.

Tóth István Zoltán az Index kérdésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben, de korábbi interjújában azt állította: nem volt tudomása arról, hogy főosztályával szerződésben álló Happy End Kft. nem közvetlenül intézte a Millenniumi Országjáró kinyomtatását a Szikra Lapnyomdával, hanem közbeiktatta a MERT 2000 Rt.-t. A MERT vezérigazgatóját tavaly előzetes letartóztatásba is helyezték, miután kiderült, hogy egy milliárd forinttal túlszámlázták a millenniumi újság költségeit.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!