Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Jánosi kormánykritikára készül

2003.05.23. 13:15
Az MSZP választmányának szombati ülésén a kormányfő számíthat a kritikára. Jánosi György volt sportminiszter, a választmány elnöke szerint a nemrégiben elfogadott kongresszusi útmutatással ellenkezőleg, a kormánynak kellene balra nyitnia, a pártnak pedig a falvakban kell híveket szereznie.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) választmányi elnöke arra számít, hogy kritikával illetik a kormányfőt a párt választmányának szombati ülésén. A kormányfő évértékelő beszédét ne szakmai érvekkel, hanem politikai szempontból véleményezzék - kéri holnap a választmányt Jánosi György elnök.

Nyugodt erő

Megítélése szerint az elmúlt egy évet a kormány a szocialista párt választási ígéretének megfelelően, időarányosan teljesítette. Nincs is ezzel gond, véli Jánosi, aki ennek ellenére még a mai napig nem érti, miért kellett miniszteri székéből felállnia. "A kormányfőre tudok hagyatkozni", mondta az Indexnek a volt miniszter: Medgyessy szerint a GYISM-nél jó irányba mozdultak el a dolgok, ám dinamikusabb vezetésre van szükség. "Nem tudom mit jelent a dinamizmus a politikában" - mondta. "Én 10 éve is ilyen voltam, 49 éves koromra sem változom már meg" - tette hozzá.

"Kompromisszumkész és higgadt vagyok" - vallott magáról a volt miniszter. Hogy a csere ennek tükrében azt jelenti-e, a miniszterelnök szerint a jövőben fel kell vállalni a konfliktusokat, és "erőszakosabb" kormányra van szükség, Jánosi azt mondta, ez a kérdés is felmerülhet a miniszterelnöki értékelést követő vitán. A pártban népszerűségét megőrző Jánosi arra számít, hogy a választmány előtt személyi kérdések miatt is kereszttűzbe kerülhet a kormányfő, ezért arra kéri majd a testületet, hogy a "személyi színezetű véleményalkotást tegyék félre".

Reform helyett szegény-pártiság

Jánosi az Indexnek kifejtette: egyetért a kórház-, és a honvédelmi reformmal, ám szerinte a kabinetnek sokkal több baloldali értéket kellene felvállalnia a költségvetés összeállításakor. Munkahelyteremtésre, a beruházások élénkítésére van szükség - a szociáldemokrácia jegyében. Ez viszont lassíthatja a különböző reformokat - vélekedik a volt miniszter.

"Arra gondolok, hogy a társadalom elesettjeit, a rendszerváltás veszteseit, a szegényeket kell felkarolnia a kormánynak, és nem helyes, hogy középre tart" - mondta. A családok és a gyermekek támogatását differenciálttá kell tenni. Jánosi szerint ugyanis a költségvetés szűk mozgáslehetőséget kínál, a pénzügypolitikában ennek ellenére folytatják mindazt, ami az elmúlt években is gyakorlat volt - tette hozzá.

Az MSZP-nek emellett meg kell szólítania a vidéki embereket, a pártnak be kell jutnia a falvakba - mondta Jánosi, aki szerint a márciusi kongresszuson elhangzott új irány helyett meg kell fordítani a párt és a kormány irányát. A pártnak középre, a kormánynak pedig balra kellene tartania.

Liberális helyett szociáldemokrata oktatáspolitika

A választmányi ülésen - úgy tudjuk - további kritikák is elhangzanak majd, amik a koalíciós együttműködést, elsősorban pedig az SZDSZ oktatáspolitikáját érhetik: az érettségi rendszert, a pedagógusok kötelező titoktartási kötelezettségét, az óraszámcsökkentést, mint megoldást a gyerekek leterheltségére. Erről Jánosinak az a véleménye, hogy a koalíció jobban működik, mint 1994-1998 között, és Magyar Bálinttal még miniszterként több közös programot sikerült végigvinnie.

A szombati tanácskozáson megválasztják a testület elnökhelyetteseit. A tisztségre a jelenlegi elnökhelyettesek - Csiha Judit, Wiener György és Simon Gábor - jelölés esetén vállalják a megmérettetést, de többes - öt-hat személyt érintő - jelölés várható.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!