Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Kereszténydemokraták a Fidesz ellen

2006.02.07. 16:10
Aktivizálódott a 2002-ben a jobboldaltól fontos szavazatokat elrabló Centrum egyik fő ereje, a Bartók Tivadar-féle kereszténydemokrata csoportosulás. Az egy éve alapított Kereszténydemokratapárt a Fidesszel szemben próbál szavazatokat gyűjteni.

"Önálló keresztény politikát" hirdet majd Giczy György, a KDNP egykori elnöke az egyik budai választókörzetben, ahol a KDNP-vel szövetségre lépett Fidesz alelnöke, Pokorni Zoltán riválisa lesz.

Kiszervezték alóla

Bartók Tivadar, a Centrum Párt egykori alelnöke alól ugyan egy 2002-es bírósági döntés kiszervezte a KDNP-t, a politikus azonban nem esett kétségbe, az idei választásokon egy újabb kereszténydemokrata párttal indul. A KDNP-ért folyó pereskedésben született ítélet öt évre visszamenőleg érvénytelenítette a pártban hozott személyi döntéseket, és röviddel az előző országgyűlési választásokat követően Semjén Zsoltnak adott igazat.

Giczy visszatér

Bartók 2005 februárjában egy új formációt hozott létre, a néhány százalékos tartományban folyó küzdelembe a Kereszténydemokratapárt élén száll be. A Fidesz-t támogató Semjén Zsolt vezette KDNP-vel szemben Bartóknak sikerült meggyőznie a párt egykori elnökét, Giczy Györgyöt, hogy induljon a budapesti XII. kerületben az új KP jelöltjeként. Az Indexnek nyilatkozó Bartók elmondta, hogy a párt szándékai szerint mind a 19 megyében listát kíván állítani. Jelöltjeik pedig már a hétvégén részt vesznek egy megbeszélésen.