Vilma
-8 °C
3 °C

Torgyán még az idén megméretteti magát

2001.04.09. 17:10
Nem tart a kihívóktól Torgyán József kisgazda pártelnök, ezért szeptember 29-ére összehívta a párt országos nagygyűlését, és ígérete szerint még idén megtartják a párt elnökválasztó nagyválasztmányi ülését. A 13 napos kórházi kezelés után először a sajtónyilvánosság elé lépő politikus pártja elnökségi ülésének szünetében bejelentette: Kovács Leventét, a Budapest Bank vállalati ágazatának vezetőjét jelölik a Magyar Nemzeti Bank alelnöki posztjára. Torgyán a koalíciós szerződésre hivatkozva levélben fordult a miniszterelnökhöz.
Torgyán elmozdíthatatlannak tartja magát
Szeptember 29-én délelőtt tíz órára összehívta a kisgazdapárt országos nagygyűlését Torgyán József kisgazda pártelnök - közölte a 13 napig kórházban kezelt politikus. A napirendről egyelőre annyit mondott: a tanácskozáson bemutatják a párt 176 egyéni képviselőjelöltjét. Torgyán nem tart elképzelhetetlennek "valamilyen" együttműködést a Fidesszel, de úgy nyilatkozott, hogy ellentételezés nélkül semmilyen engedményt nem tesznek a vezető kormánypárt felé.

Még idén lemond Torgyán a pártelnökségről

A pártelnök bejelentette azt is: nem tart a megmérettetéstől, ezért a kisgazdapártnak megfelelő időben, de még az idén összehívja az elnökválasztó országos nagyválasztmány ülését is. Torgyán szerint ő elmozdíthatatlan, így azért lesz tisztújítás, mert lemond elnöki tisztéről, hogy a választmányi ülés után visszaülhessen oda.

A választmányi ülésen döntenek egyúttal a párt listavezetőjének személyéről. Torgyán kórházi napjairól annyit mondott: nem hívott föl senkit, azt azonban elismerte, hogy telefonon beszélt Lányi Zsolttal. Torgyán azonban állítja, a beszélgetést nem ő, hanem egykori párttársa kezdeményezte, és diskurzuson kizárólag Torgyán egészségi állapota került szóba, illetve Lányi jobbulást kívánt.

"Jól esett Horn Gyula látogatása"

Torgyán Józsefnek jól esett, hogy betegágyánál felkereste Horn Gyula exminiszterelnök, a viziten azonban nem beszéltek egy esetleges kisgazda-szocialista koalícióról. A volt agrárminiszter az európai politizálás jeleként értékelte, hogy politikai ellenfele jobbulást kívánt neki. A mintegy egy és negyedórás beszélgetésen szóba kerültek az ország ügyei éppúgy, mint európai uniós csatlakozásunk esélyei - fűzte hozzá Torgyán.

Kovács Leventét jelölik jegybanki alelnöknek

A koalíciós szerződésre hivatkozva Torgyán bejelentette, hogy Kovács Leventét, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetőjét jelöli a Magyar Nemzeti Bank alelnöki székébe. Az Indexnek arra a kérdésére, van-e másik jelölt, ha Orbán Viktor vagy Járai Zsigmond nemet mondana, Torgyán azt mondta: Kovács az egyetlen jelölt, akinek szakmai kvalitásaira jellemző, hogy Európa-szerte ismert bankár. A pártelnök egyébként semmi esélyt nem lát annak a törvénynek az elfogadására, amely megszüntetné az MNB alelnöki posztjait, és egy elnök helyettes segítené a jegybank elnök munkáját, ezért tette meg javaslatát.

Ellengyűlés a reformerek tanácskozása alatt

A kisgazdák erejük demonstrálására a reform kisgazdák május 5-ei nagygyűlésének idején a nyíregyházi stadionban tartanak rendezvényt. Torgyán szerint ez Magyarország legnagyobb stadionja, ahol majd kiderül: kik vannak többen.

Nem politikai döntésről van szó
Mindössze 35 éves a kisgazdák MNB-alelnökjelöltje, és állítása szerint több mint 10 éve nem politizál aktívan. Kovács Levente, aki jelenleg a Budapest Bank (BB) vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója, az Indexnek elmondta: jelölése mellett száz százalékban szakmai érvek szóltak, vagyis nem politikai döntésről van szó. Ezt azzal támasztotta alá, hogy a kisgazdapárt egyes rendezvényein a rendszerváltás előkészítésének időszakában ugyan részt vett, ám azóta - vagyis több mint tíz éve - saját bevallása szerint kizárólag szakmájában tevékenykedik.
A 35 éves bankár 1999 óta dolgozik a BB-nél, előtte a HypoVereins és a CIB Bankot erősítette. Publikációi közül alighanem a "Jegybanki és kereskedelmi banki kamatpolitikák" című, tavaly decemberi vitaindító előadása aratta a legnagyobb sikert az FKgP jegybankalelnök-keresőiben.