Mária
-6 °C
-2 °C

Kovács: Orbánnak be kéne jönni a parlamentbe

2002.12.06. 17:54
Pár napon belül nyilvános lesz az a négy, egyelőre még titkos KEHI jelentés, amelyet pénteki ülésén tárgyalt meg a kormány. Gál J. Zoltán kormányszóvivő tájékoztatása szerint az Országimázs Központ (OK), az ózdi martinsalakos házak felújítása, valamint a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) 1999-es és 2000-es közbeszerzési eljárása kapcsán folytatott Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) vizsgálat nyomán feljelentések születtek. A Széchenyi-tervvel kapcsolatban további vizsgálatokat tart szükségesnek a KEHI.
A kormányszóvivő az egyes ügyek néhány főbb megállapítását már most ismertette. Eszerint az OK tevékenységében jogszabálysértések sorozata tapasztalható. A volt miniszterelnök és már kormánytagok audiovizuális dokumentációját "teljesen amatőr munkának" minősítették a felkért szakértők. A kormányszóvivő megjegyezte: Jellemző, hogy a világításra is külön fizettek, pedig annak, ugyancsak a szakértői jelentés szerint, nyoma sem volt. Emiatt a KEHI az OK gazdálkodásával kapcsolatban, egyebek mellett, hűtlen kezelés, csalás és magánokirathamisítás miatt feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányságon.

Önkéntesek Afganisztánba

Ugyancsak hűtlen kezelés gyanúja miatt indult eljárás az ózdi martinsalakos házak felújítása ügyében, a VPOP közbeszerzési gyakorlatával összefüggésben pedig jelenleg is tart a nyomozás. Gál J. Zoltán felhívta a figyelmet, hogy ez utóbbi ügyben feljelentés 2002 márciusában, tehát még az előző kormány alatt történt.

A kormány tárgyalt az afganisztáni magyar katonai közreműködésről is. A kabinet, a kormányszóvivő tájékoztatása szerint, azzal fordul az Országgyűléshez, hogy tegye lehetővé egy ENSZ misszió keretében a magyar alakulat kiküldését. A tervek szerint ez legfeljebb ötvenfős alegység lenne, amely hivatásos és szerződéses katonákból állna, önkéntes alapon. Az alegység német, illetve holland dandár részeként teljesítene szolgálatot és legfeljebb hat hónapig lenne Afganisztánban. Feladata német harcászati irányítás mellett alapvetően őrző-védő tevékenységre korlátozódna.

Orbán útjairól nem konzultálnak

Kovács László külügyminiszter tájékoztatást adott a jövő heti koppenhágai EU-csúcsot megelőző tárgyalási pozíciókról. A magyar diplomácia vezetője az elmúlt heteket "az idegek játékának" nevezte. Utalt arra, hogy az EU álláspontja többször is megváltozott bizonyos kérdésekben. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a csatlakozni kívánó országoknak - köztük hazánknak is - van még lehetősége egyes vitatott pontokat felvetni, akár a dániai csúcstalálkozón is.

Orbán Viktor volt miniszterelnök külföldi útjairól nem konzultálnak, ugyanakkor furcsállotta, hogy az exkormányfő ezeken a látogatásain immár rendszeresen intéz üzenetet a magyar kormányhoz, illetve a magyar választókhoz. "Be kellene jönni a parlamentbe, és ott elmondani ezeket a felvetéseket" - vélekedett a külügyminiszter.

Gál J. Zoltán beszámolt arról is, hogy a kormány döntése értelmében visszaáll a Kossuth- és Széchenyi-díjak adományozásának évtizedek óta tartó gyakorlata. Emlékeztetett arra, hogy 2000-ben megszűntek a szakmai albizottságok, amelyek javaslatot tettek a díjazottak személyére, és ezt a hatáskört részben a miniszterelnök gyakorolta. A kabinet mostani határozta értelmében ismét létrejön tíz szakmai albizottság.