Van, aki ismeri, van, aki nem, de az biztos, Sugár Meliton (a képen jobbra) legalább annyira összenőtt a városképpel, mint a metróéptkezés, vagy mint a budai SZOT-szálló betonváza a budai oldalon. A tarhálóművész évek óta keresi kenyerét az éjszakában: egy ideig saját írásait (naiv gonzópublicisztikákat) árulta, majd áttért a polaroid partifotók készítésére, és helyben történő értékesítésére, de a kasszasiker elmaradt. Újabban saját akrilfestményeit árulja, és biztosra megy: 1-2 csendélet (virág+váza) mellett Marylin Monroe-t, Bob Marley-t és Che Guevarát fest. "Ezt inkább megveszik" - mondja.
De Meliton most nem árulni jött, hanem bemelegedni. Mint az Indexnek elárulta a decemberi közmeghallgatásra készül, ahol szeretné kiönteni a szívét Demszkynek a rendőri brutalitásról, a hajléktalanok szocialisták általi meglopásáról, és szeretné újra közölni: gyámügyi előadója egy tolvaj. Meliton ugyanis már 2005-ben is felszólalt, mint visszaemlékezett, saját magától is megijedt, anyira radikális volt. Közmeghallgatásra minden évben egyszer, karácsony előtt kerül sor.
A Blikk megdöbbentő leleplezése szerint a magányos, negyvenéves főpolgármester-helyettes "az egyik fővárosi szórakozóhelyen" próbált legutóbb társra lelni. A fővárosi politikusra a lap riportere figyelt fel egy úgynevezett szinglipartin, ahová "párt keresni járnak a fiatalok" csütörtökönként.
A "facér hölgyek és urak" közt öltönyben vadászó Hagyó a lap munkatársának elmondta, hogy korábban még sosem járt ilyen rendezvényen. "Mindegy hogy szőke vagy barna, telt vagy karcsú, az összbenyomás számít" - magyarázta a "szingli politikus", aki a napilap szerint csak csendes résztvevője volt a chippendale fiúkkal és forrónadrágos lányokkal tuningolt partinak. Hogy talált-e magának az elvált, egygyerekes férfiú újabb jövendőbelit, nem derült ki a Blikk cikkéből.
Van, aki ismeri, van, aki nem, de az biztos, Sugár Meliton (a képen jobbra) legalább annyira összenőtt a városképpel, mint a metróéptkezés, vagy mint a budai SZOT-szálló betonváza a budai oldalon. A tarhálóművész évek óta keresi kenyerét az éjszakában: egy ideig saját írásait (naiv gonzópublicisztikákat) árulta, majd áttért a polaroid partifotók készítésére, és helyben történő értékesítésére, de a kasszasiker elmaradt. Újabban saját akrilfestményeit árulja, és biztosra megy: 1-2 csendélet (virág+váza) mellett Marylin Monroe-t, Bob Marley-t és Che Guevarát fest. "Ezt inkább megveszik" - mondja.
De Meliton most nem árulni jött, hanem bemelegedni. Mint az Indexnek elárulta a decemberi közmeghallgatásra készül, ahol szeretné kiönteni a szívét Demszkynek a rendőri brutalitásról, a hajléktalanok szocialisták általi meglopásáról, és szeretné újra közölni: gyámügyi előadója egy tolvaj. Meliton ugyanis már 2005-ben is felszólalt, mint visszaemlékezett, saját magától is megijedt, anyira radikális volt. Közmeghallgatásra minden évben egyszer, karácsony előtt kerül sor.
Megválik posztjától Csordás Mihály, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának vezetője, valószínűleg a BKV Zrt. tanácsadója lesz. Csordás az Indexnek megerősítette, hogy távozik. "Pályázaton keresik ki a posztra a legalkalmasabb embert" - mondta az Inforádiónak Hagyó Miklós polgármester-helyettes Csordás utódlásáról.
A távozás mögött a főváros botrányt okozó útfelújításai állhatnak. Ismeretes, Budapestnek 500 millió forintos állami támogatást kellene visszafizetnie, amiért az útfelújításra kapott állami támogatásból kevesebb utat újított fel, mint amennyi a szerződésben szerepelt. Az ügyben a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács december közepén dönt. Bővebben >>
Közgyűlési pletykák szerint Csordás a történet gyalogáldozata, vagyis neki kell elvinnie a balhét. Cserébe egy hasonló fizetéssel, de kisebb felelősséggel járó BKV-tanácsadói állást kap.
Az MDF tartózkodása, a Fidesz-KDNP-frakció ellenszavazatai mellett a közgyűlés elfogadta, hogy Budapest legalább 25 ezer forintos áron váljon meg az Elektromos Művekben birtokolt részvényeitől. A kormánypárti felszólalók a főváros szorult anyagi helyzetével és forrásigényes beruházásaival (4-es metró, szennyvíztisztító stb.) magyarázták a stratégiai részvénycsomag eladásának szükségességét.
Az ellenzék szerint történelmi mélyponton sikerült a minimálárat megállapítani, így 4 milliárd forintos veszteség éri a várost (Bagdy Gábor). A Elmű részvényekből 43 milliárd forintra, a Főgáz részvényekből 100 milliárd forintos bevételre számít Budapest, amely nagyjából 400 milliárdból gazdálkodik évente. Hagyó Miklós szerint az eladásról minél előb kell dönteni, mert várhatóan tovább esik a részvények ára.