Emília
18 °C
26 °C

Hagyó a szinglipartiról sztorizik a közgyűlésen

2007.11.29. 09:00
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kilenc óra előtt néhány perccel már jelezte a csengő a képviselőknek, hogy hamarosan kezdődik a közgyűlés.
  • Fotók: Huszti István

    Demszky Gábor főpolgármester nyitotta meg a Fővárosi Közgyűlés ülését. A liberális városvezető első szavaival a nemrég elhunyt Szabó Magda írónőre emlékezett, arra kérve a képviselőket, hogy egyperces néma felálással emlékezzenek rá.
  • A közgyűlés napirendjén szerepelt volna a kormányzati negyeddel kapcsolatos szabályozási keretterv módosítása, ám az előterjesztést Demszky főpolgármester visszavonta.

    Ezt a szabályozásti módosítást egy szocialista tartózkodás miatt nem fogadta el korábban a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési bizottsága.
  • A fővárosi költségvetés 2008-as hiánya elérheti a 47 milliárd forintot, de a pénzügyminiszter szerint ezt a központi költségvetésből nem lehet majd pótolni. Emiatt több budapesti beruházás is csúszhat vagy elmaradhat. A főváros a FŐGÁZ privatizációjából 100 milliárd forintra számít, ami megszüntethetné a hiányt.

    Sem a fővárosi működési költségek csökkentése, sem a bevételek növelése nem lehetséges, mondta az MTV Híradójának Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Szerinte a hiányt csak a fejlesztések elhalasztásával, vagy leállításával lehet csökkentetni, tette hozzá.
  • A 4-es metró építése kapcsán szó lesz a Szabadság híd környéki munkákról. Most egy új, ám drágább megoldással szeretnék a metróalagutat a Duna alatt létrehozni, az eljárás nemcsak drágább, de lassabb is.
  • A közgyűlés napirendjén szerepel az Elmű részvények minimálárának meghatározása is. Az előterjesztést Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes jegyzi.
  • cikkünk a témában:

    Megfagytak a BKV buszai

    Hír a városból: Kéttucatnyi, más hírek szerint több mint száz buszt kellett fáklyával kezelni, miután reggelre elfagyott a fékrendszerük.
  • A Blikk megdöbbentő leleplezése szerint a magányos, negyvenéves főpolgármester-helyettes "az egyik fővárosi szórakozóhelyen" próbált legutóbb társra lelni. A fővárosi politikusra a lap riportere figyelt fel egy úgynevezett szinglipartin, ahová "párt keresni járnak a fiatalok" csütörtökönként.

    A leleplező cikk

    A "facér hölgyek és urak" közt öltönyben vadászó Hagyó a lap munkatársának elmondta, hogy korábban még sosem járt ilyen rendezvényen. "Mindegy hogy szőke vagy barna, telt vagy karcsú, az összbenyomás számít" - magyarázta a "szingli politikus", aki a napilap szerint csak csendes résztvevője volt a chippendale fiúkkal és forrónadrágos lányokkal tuningolt partinak. Hogy talált-e magának az elvált, egygyerekes férfiú újabb jövendőbelit, nem derült ki a Blikk cikkéből.

  • Hunvald György polgármester a mintadiák szerepében

    Az eredetileg kiküldött meghívó alapján 52 témát tárgyalna a közgyűlés, de az eredeti meghívónak már a fele sem igaz. Immár majdnem 45 perce javasolják a képviselők, mi kerüljön le a napirendről, és mit tárgyaljanak meg. Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese például saját, a 4-es metró építésének leálélítását célzó javslatának napirendre vétele mellett érvelt.
  • Hock Zoltán MDF-es politikus 4-es metrós javaslatáról, amely leállítaná az építést az ebédszünet előtti utolsó napirendként tárgyalnak a képviselők, miután a várost vezető koalíció is támogatta a javaslatot.
  • A közgyűlés áttekinthetőbb hely, mint a parlament. Ott is csengetnek, itt is, a parlament méretei miatt azonban ott nem látható, ki az, aki csenget, ha vége a szünetnek. Itt minden előtérben van: két kedves városházi munkatátrs segíti technikailag a szavazásokat, vagyis megnyomják a gombokat, mielőtt szavaznának, illetve csengetnek, ha ülni kéne már, a képviselők meg a büfépultot támasztják.
  • Hunvald jelesre értékelt házifeladatát osztja meg a közzel

    Az eredeti napirendi javaslatot darabokra szedték a képviselők, volt olyan, amely lekerült a napirendről, másokat pedig felvettek, így most annak érdekében, hogy átlátható legyen a képviselők számára is, szünetet tartanak, amíg egységbe nem forr a napirend. Hamarosan az egészről egyben szavaznak.
  • Az utasok többsége támogatja a BKV járatokon a családi jegy bevezetését és az sms-es jegyvásárlási lehetőséget is, derül ki a Gfk Piackutató Intézet legfrissebb felméréséből. Minden második ember azt is jónak tartja, hogy havi bérletek helyett a jövőben 30 napos bérletek legyenek. (FH)
  • Csak nem szinglitelefonszámokról egyeztet Hagyó és Steiner Pál?

    A napirend lassan összeáll, a képviselők azonban még büféznek, egyeztetnek, a pulpituson már ott ül Demszky Gábor és szocialista helyettese, fültanúk szerint éppen a szinglipartiról sztorizgat Hagyó. Részleteket az Index riporterei is megpróbálják majd megtudni.
  • Egy olvasónk is látta Hagyót szórakozni, íme az élménybeszámoló:

    Hello!

    Múlt hét csütörtök a B7-ben arra lettem figyelmes, hogy a híres Hagyó úr sétálgat udvartartásával együtt öltönyben.

    Miután fotókereskedésem van, nem volt nehéz kiszúrni, hogy a többi lúzer partyfotóstól eltérően őket egy professzionális fotós lőtte, drága felszereléssel, nagy fotóstáskával. Bizonyára véletlenül arra járt...

    Amúgy elég szerencsétlenül viselkedtek, (velem együtt) ők sem tudtak feloldódni a helyszínen, érezték, hogy kilógnak innen. Ismerkedésnek jelét nem láttam, persze attól még megtörténhetett :) Ja, és egész este táncoltam, a nagytermetű urat nem láttam a tánctéren, de az már lehet az alkoholtól is.
  • Visszatérteka képviselők, összállt a napirend. Az első napirendi ponton már túl is van a közgyűlés. A Zugló és Városliget Térfigyelő Rendszer Társulás társulás tanácsi és felügyelő bizottsági tagjainak megválasztása egyhangúan lett megszavazva, igaz ez az összhang annak is köszönhető, hogy az előterjesztők a közgyűlési frakcióvezetők voltak közösen.
  • A fővárosi közgyűlés csütörtökön döntött a luxusadó átalakításáról is. Eszerint jövőre már nemcsak a magánszemélyek, hanem a cégek tulajdonában lévő ingatlanok után is luxusadót kell fizetni, ha azok értéke meghaladja a 100 millió forintot. Az adó mértéke a 100 millió forint feletti összeg fél százaléka. A luxusadó idei bevétele várhatóan eléri a 110 millió forintot. A jövőre módosuló övezethatároknak köszönhetően jövőre újabb 11 millió forinttal emelkedhet ez a bevétele a fővárosnak. (FH)
  • Hagyó a Miss World Hungary versenyen (2007. 09. 27.)
  • Keményen készül Meliton

    Van, aki ismeri, van, aki nem, de az biztos, Sugár Meliton (a képen jobbra) legalább annyira összenőtt a városképpel, mint a metróéptkezés, vagy mint a budai SZOT-szálló betonváza a budai oldalon. A tarhálóművész évek óta keresi kenyerét az éjszakában: egy ideig saját írásait (naiv gonzópublicisztikákat) árulta, majd áttért a polaroid partifotók készítésére, és helyben történő értékesítésére, de a kasszasiker elmaradt. Újabban saját akrilfestményeit árulja, és biztosra megy: 1-2 csendélet (virág+váza) mellett Marylin Monroe-t, Bob Marley-t és Che Guevarát fest. "Ezt inkább megveszik" - mondja.

    De Meliton most nem árulni jött, hanem bemelegedni. Mint az Indexnek elárulta a decemberi közmeghallgatásra készül, ahol szeretné kiönteni a szívét Demszkynek a rendőri brutalitásról, a hajléktalanok szocialisták általi meglopásáról, és szeretné újra közölni: gyámügyi előadója egy tolvaj. Meliton ugyanis már 2005-ben is felszólalt, mint visszaemlékezett, saját magától is megijedt, anyira radikális volt. Közmeghallgatásra minden évben egyszer, karácsony előtt kerül sor.

  • Láttak már Busz magazint?! A hírek nélküli hírmagazin Paparazzi rovatából megtudhatjuk, hogy Brad Pitt csippendale fiúként kezdte. A címlap mindent elárul. Őrület!

  • Közgyűlési pletykák szerint menesztette a napokban Tiba Zsolt főjegyző Mozsár Ágnes helyettes főépítészt. A hírt többen is megerősítették. információink szerint azért kell távoznia posztjáról, mert ő volt jelen azon a bizottsági ülésen, ahol elhasalt a kormányzati negyed megépítését szolgáló keretszabály módosítás. Mozsár ugyanis nem tudott kielégítő válaszokat adni arra, hogyan kell elképzelni például majd a környék közlekedését.
  • Megválik posztjától Csordás Mihály, a fővárosi önkormányzat közlekedési ügyosztályának vezetője, valószínűleg a BKV Zrt. tanácsadója lesz. Csordás az Indexnek megerősítette, hogy távozik. "Pályázaton keresik ki a posztra a legalkalmasabb embert" - mondta az Inforádiónak Hagyó Miklós polgármester-helyettes Csordás utódlásáról.

    A távozás mögött a főváros botrányt okozó útfelújításai állhatnak. Ismeretes, Budapestnek 500 millió forintos állami támogatást kellene visszafizetnie, amiért az útfelújításra kapott állami támogatásból kevesebb utat újított fel, mint amennyi a szerződésben szerepelt. Az ügyben a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács december közepén dönt. Bővebben >>

    Közgyűlési pletykák szerint Csordás a történet gyalogáldozata, vagyis neki kell elvinnie a balhét. Cserébe egy hasonló fizetéssel, de kisebb felelősséggel járó BKV-tanácsadói állást kap.

  • A közgyűlés még szeptemberben döntött arról, hogy megszünteti a Fővárosi Ellátási és Gazdasági Szolgálatot. A szervezet a főváros beszerzéseit intézte a telefonoktól, az épületfelújításokon át a papírbeszerzésekig, a gépjármű működtetésig sok mindenen át. Évente 2,5 milliárd forintból gazdálkodtak. A közgyűlés most a megszüntetés technikai részeletiről döntött.

    Például a szolgálat dolgozói januártól újra a városháza alkalmazottai lesznek. A szervezet vezetője ellen fegyelmi eljárás indult, és a közgyűlésen elhangzott tájékoztatás szerint állásából felfüggesztették, a döntés után azonnal kivezette a biztonsági szolgálat igazgatói szobájából a vezetőt. A megszüntetést szorgalmazó KDNP-frakció szerint a szanálást az indokolta, hogy a társaságnál megsértették a közbeszerzési törvényt, illetve a főváros érdekeivel ellentétes döntések születtek. A törvénysértésre példaként egy épületfelújítás hangzott el, amelynek kivitelezője a bútorokat is szállította, noha erre már nem volt szerződése.
  • A képviselők vitájában elhangzott, hogy a társaságnál működő szakszervezeti vezető levelet juttatott el minden fővárosi képviselőnek, amelyben többek között azt írták: a szolgálatnál magáncélra használták a szolgálati autót, illetve egy beszerzésnél, ahol három ajánlat érkezett, az egyik illetékes felhívta az egyik ajánlattevőt, hogy segítsen módosítani az árajánlaton. Tiba Zsolt főjegyző bejelentette, mind a két ügyet kivizsgáltatja. A testület nagyjából egyhangúan szavazta meg a társaság visszaszervezését a hivatalba. Egy pontban módosult az eredeti előterjesztés: Demszky Gábor magához vonta volna a fegyelmi eljárásban a döntést, a közgyűlés azonban úgy határozott, hogy a kérdésben a közgyűlés dönthet majd.
  • A közgyűlés most a 2008-ban érvényes temetkezési díjakról vitázik, átlagosan 9,3 százalékkal tervezik növelni a díjakat, de például a sírhely megváltás 11 százalékkal növekszik. A Fidesz nevében Wintermantell Zsolt tiltakozott az ellen, hogy a főváros a 2008-as büdzséjében 120 forintot tervezett bevételként földhasználati díj címén, amit a főváros százszázalékos tulajdonában álló temetkezési cég fizetne be a város kasszájába. "Felháborító, hogy már a megboldogultakat is fizettetni akarják a költségvetési lukak betömködésére" - fogalmazott a fideszes politikus.
  • Az MDF tartózkodása, a Fidesz-KDNP-frakció ellenszavazatai mellett a közgyűlés elfogadta, hogy Budapest legalább 25 ezer forintos áron váljon meg az Elektromos Művekben birtokolt részvényeitől. A kormánypárti felszólalók a főváros szorult anyagi helyzetével és forrásigényes beruházásaival (4-es metró, szennyvíztisztító stb.) magyarázták a stratégiai részvénycsomag eladásának szükségességét.

    Az Elmű-részvéyek 2007-es árfolyamváltozása

    Az ellenzék szerint történelmi mélyponton sikerült a minimálárat megállapítani, így 4 milliárd forintos veszteség éri a várost (Bagdy Gábor). A Elmű részvényekből 43 milliárd forintra, a Főgáz részvényekből 100 milliárd forintos bevételre számít Budapest, amely nagyjából 400 milliárdból gazdálkodik évente. Hagyó Miklós szerint az eladásról minél előb kell dönteni, mert várhatóan tovább esik a részvények ára.

  • A koalíciós képviselők támogatásával megszavazta a közgyűlés a 2008-ra érvényes temetkezési díjakat. Még a szavazás előtt Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes azt közölte, a temetkezési költségek növekedése infláció alatti marad. Példaként említette, hogy egy koporsós temetés ma átlagosan 248 140 forintba kerül, ami jövőre 249 821 forint lesz, míg az urnás temetés 153 300 forintról 155 504 forintra emelkedik. Wintermantell Zsolt fideszes frakcióvezető-helyettes viszont azt húzta alá, hogy sirkövet bárkitől vehetünk, míg sírhelyet csak a temetkezési vállalattól, márpedig ez 11 százalékkal, vagyis infláció felett emelkedik.
  • A közgyűlés elutasította viszont azt a javaslatot, hogy 120 milliós bérleti díjat kelljen fizetnie fölhasználati díj címén a temtkezési Zrt.-nek, mivel Gy. Németh Erzsébet és Hunvald György szocialista képviselők nem támogattákezt a javaslatot.
  • Közbejött egy rendkívüli ülés a városképvédelmi bizottság részéről, ezért a metróberuházás leállításáról csak az ebédszünet után szavaznak.
  • 2-ig ebédszünet van a közgyűlésen! Mi is ebédelünk, egyenek önök is! Jó étvágyat!