Mária
-6 °C
-2 °C

Kuncze csak feltételekkel kötne koalíciót az MSZP-vel

2006.02.08. 12:02
Az 1994-98 közötti koalíció egyszeri és megismételhetetlen jelenség volt, mondta Kuncze Gábor pártelnök, aki szerint az akkori szövetség az ország érdekében történt.

Kuncze Gábor SZDSZ-elnök ugyan egyetért Gyurcsány Ferenc kormányfővel abban, hogy sikeres volt a koalíció, de a Magyar Televízió Nap-kelte címu műsorában azt állította, hogy ha az MSZP abszolút többséget szerez, akkor egyedül kell vállalnia a kormányzás felelősségét.

A 1994 és 1998 között alkalmazott, úgynevezett "Horn-modell" egyszeri és megismételhetetlen jelenség volt, a SZDSZ akkor rendszerváltó pártként, az ország érdekében lépett be az abszolút többséget szerzett MSZP mellé a koalícióba, hogy hitelesítse az országot és a magyar politikát, mondta Kuncze.

"2006-ban ilyen helyzet már nincsen, akinek abszolút többsége van, az egyedül fog kormányozni". A tíz közös jelöltre vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy az MSZP és az SZDSZ jelöltje is elsosőrban a saját pártjának elképzeléseit képviseli majd. A két pártnak az adócsökkentésről vagy az egészségügyi ellátásról megfogalmazott, egymástól markánsan eltérő programpontjaira utalva világossá tette: "a különbségeknek nagyon erősen kell látszaniuk és látszanak is".

Az elmúlt 16 év történelmében ez a koalíciós együttmuködés volt a legsikeresebb - mondta Gyurcsány Ferenc kormányfő hétfőn, miután részt vett a Szabad Demokraták Szövetségének frakcióülésén. Kuncze Gábor akkor a sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott, a kormánypártok között egyetértés van abban, hogy ha a választók úgy döntenek, és a pártprogramok harmonizálhatóak, akkor szükséges a koalíciós kormányzás folytatása.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!