Vádat emeltek Lengyel Zoltán ellen

2008.03.28. 11:43
Lengyel Zoltán ellen büntetőper indul hivatalos személy elleni erőszak és három rendbeli becsületsértés miatt Központi Nyomozó Főügyészség vádemelése alapján. A Budai Központi Kerületi Bíróság tűzi ki az első tárgyalási napot.

Vádat emel az ügyészség Lengyel Zoltán volt fideszes országgyűlési képviselő ellen. A Központi Nyomozó Főügyészség az iratokat pénteken délután küldi át az illetékes bíróságnak, mondta el Keresztes Imre, a vádhatóság vezetője. Ha az iratok megérkeztek, a Budai Központi Kerületi Bíróság kitűzheti az első tárgyalási napot, és megkezdődhet a politikus hivatalos személy elleni erőszak és három rendbeli becsületsértés miatt indított büntetőpere.

Lengyel Zoltán, jelenleg független országgyűlési képviselőt 2007. július 8-án akarták igazoltatni a rendőrök a fővárosban az Alagútnál. A politikusnál nem voltak iratok, csak egy országgyűlési parkolási engedélyt mutatott fel. A járőrök beszámolója szerint a képviselő el akart hajtani, ezért egyikük próbálta kihúzni a kocsijából. Lengyel Zoltán állítólag folyamatosan szidta a rendőröket, egyiküket az órájával szájba is vágta.

A politikus másként emlékszik, azt mondta, hogy a rendőrök ütötték meg őt. Végül kölcsönösen feljelentették egymást.

A rendőrök ellen bántalmazás és a jogtalan fogvatartás miatt indított nyomozást bűncselekmény hiányában már megszüntette a hatóság. Ezzel kapcsolatban Lengyel Zoltán ügyvédje, Futó Barnabás korábban azt mondta, hogy szinte biztosan pótmagánváddal fognak élni, így már nem az ügyészség, hanem Lengyel Zoltán ügyvédje bizonyíthatja a rendőrök bűnösségét.