Európai szervezetek elé kerülhet a szerbiai magyarverések ügye

2004.08.04. 18:47
"Diplomatikusan" megfenyegette Kovács László külügyminiszter a szerb államfőt, hogy ha folytatódnak a vajdasági etnikai villongások, és a kabinet továbbra sem lép fel határozottan ellenük, Magyarország európai fórumokhoz fordul.
A magyar külügyminiszter szerdán levélben arra kérte Vojislav Kostunica szerb kormányfőt, hogy vesse latba tekintélyét és személyes befolyását a vajdasági magyarságot ért attrocitások felszámolásában, a támadások felelőseinek felkutatásában és felelősségre vonásában. A külügyi tárca vezetője hétfő este telefonon konzultált Kasza Józseffel, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével a szerbiai magyarságot ért legfrissebb, hétvégi attrocitásokról.

A NATO és az EU is elvárja

Kovács László a kormányülés utáni sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a magyarverések miatt levelet írt Kostunicának. Szerinte a szerb kormányfőtől nem csak Magyarország, hanem az Európai Unió és a NATO is elvárja a kisebbségek jogainak biztosítását, a békés etnikumközi együttélés megteremtését.

Kovács László a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a levélben emlékeztetett Boris Tadic államfővel, Vojislav Kostunica miniszterelnökkel, valamint Vuk Draskovic külügyminiszterrel július 11-én folytatott tárgyalásaira. "Ezeken a találkozókon a szerb vezetők nem bagatellizálták el az incidenseket, és elismerték, hogy a szerb kormánynak ezért felelősséget kell vállalnia" - emlékeztetett Kovács László.

Kovács a levélben reményét fejezte ki, hogy a kialakult helyzet orvoslást nyer, és Magyarország nem kényszerül arra, hogy európai szervezetek fórumait felhasználva tegyen lépéseket a vajdasági magyarságot ért támadások ügyének rendezésére.

Ígéret vegyes vizsgálóbizottságra

Kovács László elmondta az újságíróknak, hogy a szerb fél egy vegyes bizottság létrehozására tett ígéretet, miután Kostunica - belügyminisztere társaságában - vajdasági politikai vezetőkkel, kisebbségi képviselőkkel találkozott, ám ez a bizottság még nem jött létre.

Levelében a magyar külügyminiszter leszögezte: "a magyar és a szerb nép évszázados kapcsolatai, a közös múlt és a közös jövő reménye önmagukban kellő alapul szolgálnak ahhoz, hogy Szerbia vezetése és a szerb társadalom elszigetelje a magyarsággal szemben erőszakos cselekményeket elkövetőit, és útját állja a hasonló fejleményeknek".

Kovács László egy úgynevezett kétszintű intézkedési csomag szükségességét is megfogalmazta, melynek keretében egyrészt azonnal sort kell keríteni a felelősök felkutatására és bíróság elé állítására, másrészt hosszabb távon lépéseket szükséges tenni az etnikai tolerancia elvének és a soknemzetiségű társadalom modelljének elfogadtatására a szerbiai közvéleménnyel.

Kasza József, a VMSZ elnöke hétfőn beszélt arról, hogy a hét végén ismét magyar fiatalokat vert meg egy szerb banda Szabadkán, Temerinben pedig ismeretlen tettesek benzines palackokkal felgyújtottak egy magyar tulajdonban lévő üzlethelyiséget.